"Megerősítjük, hogy a három magyar állampolgár közül az egyik személy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár volt. Ugyanakkor cáfoljuk, hogy a képzésen résztvevők HM ösztöndíjasként vettek volna részt" – válaszolta a Honvédelmi Minisztérium a hvg.hu kérdésére.

Nem honvédelmi ösztöndíjjal volt brit kiképzésen Orbán Gáspár
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Gáspárnak ugyanakkor tanulmányi szerződést kellett aláírnia, amelyben a Telex információi szerint azt vállalta, hogy 5 évig itthon szolgál a minisztérium támogatásáért cserébe.

Azt, hogy Orbán Viktor fia elvégzett egy közel 40 millió forintba kerülő 9 hónapos kurzust egy brit katonai elit iskolában, a Telex írta meg először.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Akkor vajon milyen minisztérium viselte a szivén az Orbángyerek KATONAi képzésének finanszírozását?
Ezek a b@lf@szok minél inkább másznának ki a sz@rból, annál inkább süllyednek bele. Valamelyik hülye menteni akarta a Vezért és segítség helyet csak mélyebbre nyomta.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lemming
Orbán egyetlen fia buzi.
Próbált keresztény is lenni, de buzi (Szodoma és Gomora - a kurva anyád!)
Mekkora szégyen ez már Orbánra nézve?!
tudode
Elég későn nyilatkozott a HM a trónörökös jelölt katonai pályafutásáról!
.
Olyan mindegy az hogy fizette a HM vagy nem, ide járvány, oda járvány a felcsaúti nemzetvezető egy narancs lehelet, egy a párnát játszik a nehezen dolgozó kisemerek adóforintjaival, hiszen
.
------ Bejártuk az Orbán Gáspár alapította diákszervezet 61 millióval megtámogatott szakkollégiumát
.
telex.hu/belfold/2020/12/09/josz-szakkollegium-tamogatas-orban-gaspar
.
www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+G%C3%A1sp%C3%A1r+J%C3%96sz+alap%C3%ADtv%C3%A1nya&oq=or&aqs=chrome.0.69i59l3j69i57j0i131i395i433j46i395i433j0i395i433j46i395j46i131i395i433j0i395i433.3802j1j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
------------------------------
.
Sok(k)ba van nekünk ez a kaparkúrta gyülekezet!
Sámannus
Hány csicska köpött suvickot a bocskorára?
Katalina62
@RonaGyuri: egyik szavukkal agyoncsapták a másikat rendesen!
Katalina62
Ha nem a HM fizette akkor miért is kellett tanulmányi szerződést aláírnia, és miért kell öt évig itthon szolgálnia?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.