A kormány a tegnapi ülésén meghallgatta az operatív törzs ajánlását. A novemberben bevezetett intézkedésekkel sikerült megfékezni a járvány terjedését, azonban ha most engedményeket tennének, azok beláthatatlan következményekkel járhatnának, pláne úgy, hogy a világban lassan elindul a harmadik hulláma a járványnak – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Döntött a kormány a korlátozások meghosszabbításáról

Hozzátette, tudják, hogy nagy áldozatokkal járnak a védelmi intézkedések, viszont amíg nincs kellő vakcina, addig indokolatlan a nyitás. Éppen ezért arra kérnek, mindenkit, legyenek türelmesek, és továbbra is példamutatóan kövessék és tartsák be a szabályokat.

A védelmi intézkedéseket március elsejéig hosszabbították meg, valamint az országgyűlést kérni fogják, hogy további 90 napra hosszabbítsa meg a különleges jogrendet.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, később újra felülvizsgálják a helyzetet, viszont két esetben látnak arra esélyt, hogy feloldják akkor is a védelmi intézkedéseket: ha továbbra is csökken a fertőzöttek száma, illetve ha lesz elegendő vakcina.

A lakosság beoltottsága szempontjából Izrael áll a legjobban, ahol a lakosság közel 50 százaléka be van már oltva, őket követi Nagy Britannia. Az unióban viszont sajnos csak két százaléknyi az átoltottság a vakcinahiány miatt. Ezért is tárgyal a kormány más gyártókkal is – hangsúlyozta.

A Szputnyik V vakcinát a magyar gyógyszerügynökség engedélyezte, ez az egyik legjobb technológiával készült. Ezt bizonyítja, hogy a németek is dolgoznak a vakcina engedélyeztetésén.

Magyarország Oroszországgal már szerződést is kötött, ennek következtében

február végégig közel 23 ezer ember beoltására elegendő vakcina fog érkezni.

A magyar kormány fontosnak tartja, hogy a kínai vakcinát is minél hamarabb engedélyeztessék.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@Pálinkás Pál: Jogos, sok laikus szajkózza a hülyeségeit.
Pálinkás Pál
@division: nem a hülyeséget a kormányok nyomják...
ómió
@Eladott Ország: Szóval, csak olyat szabad használni, amit az efftársi kreténség elfogad!? Akkor várjál arra, bolsiék fajkreténje! A többi EU-s országnak miért nem kell az orosz? Németország eszerint nem EU-s? Már lehazudtátok, elmebetegek gyöngye?! Ugyanis Merkel efftársnőtök Putyintól kért vakcinát! Sőt! Felajánlotta neki az orosz vakcina németországi gyártását, mint gyártásbővítést is! Nem baj, fajbarom!? És attól, hogy az egyik polgármester efftársatok soron kívül "szerzett" magának vakcinát, attól már a "Zorbán" is rég be van oltva??! Te már rég beledöglöttél volna, ha napjában egy féltucat strófát nem hazudhatnál, az biztos! Ennek az alja mocsokbolsi alfajnak, mint te is vagy, születni kell, mocsadékja!? Vagy úgy tanultad ezt valahol? Foximaxin? Hát, akkor, szarkupac, további mocskos hazudozást!
Eladott Ország
@ómió: ma, 13:24 ♦ Te fideszes seggfej! Egyetlen egy EU tagországban sem hasznának kínai és orosz vakcinát!
ómió
@Eladott Ország: MÉG! Vagy túladagoltad magadnak az értelmezésgátlót, bolsi fajkretén!? Csökkentsd a dózist!
Lepényleső
...az ormány kormány,mely játszik az emberekkel mint kóbor macska az egerekkel,- piszkos nagy élvezettel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.