Elismerte, hogy lassú a gazdasági életet érintő segítségnyújtás, azt gyorsítani kell, viszont mindenkit türelemre intett, aki már kinyitna, vagy enyhítené a korlátozásokat. Az egyetemeknek javasolta a modellváltást, hogy ne maradjanak ki a felsőoktatás érintő fejlesztésekből és forrásokból.

Megtartotta szokásos péntek reggeli rádióinterjúját Orbán Viktor miniszterelnök, a hvg.hu cikke szerint az oltás volt a fő téma. 

Óvatosságra int a kormányfő egyelőre

A cikk szerint Orbán arról beszélt, hogy meghallgatták a szakembereket a korlátozások fenntartása kapcsán, és bár fájó, de igazat ad nekik abban, hogy egy túl korai enyhítéssel három hónapos eredményt áldozhat fel az ország, 

most még az óvatosságé a főszerep, még ha vágjuk is a centit.

Orbán a kínai vakcinában hisz, jövő héttől indul a regisztrációs alapú oltás

Fotó, címlapkép: Facebook/Orbán Viktor/videórészlet

A miniszterelnök arra is kitért, hogy bár sokan akartak enyhíteni (egyes üzletek, mint például az edzőtermek kinyitásával, vagy a kijárási korlátozás este 10 órára tolásával), ám egyelőre a vakcinák beszerzésén kell dolgozni. Azt is hozzátette, hogy nem tudni, mikor lesz elegendő vakcina, így egyelőre senkin se hatalmasodjon el az érzés, hogy hamar vissza lehet térni a normális élethez. 

A miniszterelnök arra kérte az interjúban a hatóságokat, hogy azért ne tartóztassanak le senkit, ha kinyit – de ugyanakkor arra kéri a türelmetlen vendéglátósokat és a közönséget, hogy egyelőre ezt hanyagolják, mert a vírus még fertőz, azt továbbadhatják, ha elkapják. 

Orbán elismerte, hogy igazuk van azoknak, akik szerint lassúak a gazdasági élet szereplőit érintő támogatások kifizetései, így arra kérte fel az illetékeseket, hogy gyorsítsák fel azokat. Ugyanakkor a kinyitó éttermeket azzal figyelmeztette, hogy elsorolta, mennyibe is kerül a büntetés (150 ezertől 1 millió forintig terjedhet, és fél- és egyéves bezárást kockáztat a hely, a működtetőt pedig ugyanennyi időre eltilthatják a foglalkozásától). 

A miniszterelnök közölte a friss adatokat is, eszerint az elmúlt 24 órában 83 ember hunyt el és 1459 új fertőzöttet találtak, 258-an vannak lélegeztetőgépen. 

Februártól indul a regisztrációs alapú oltás

A miniszterelnök az interjúban elmondta, jövő héttől indul a regisztrációs alapú oltás, így aki oltást akar, az regisztráljon. Orbán Viktor szerint most olyan kétmillió körül van a regisztráltak száma, ez egyelőre kevés. 

Azt is elmondta, hogy ő is be fogja oltatni magát, viszont ő a kínai vakcinában bízik a legjobban, azt fogja megvárni, mivel szerinte a kínaiak ismerik a legjobban a vírust, és ők tudják a legjobban, hogyan kell azt kezelni.

Többféle vakcinából lehet majd választani, ám ha épp nem lesz olyan oltás, ami az oltakozónak kellene, akkor a sor végére kerül, és akkor szólnak neki, ha már van a kívánt vakcinából. 

A miniszterelnök elmondta, kitüntetett figyelemmel kíséri Szerbiát, ott már kínai vakcinával is oltanak, jól szervezetten, ők most a "laboratórium" az ország számára.

A húsvét még nagy kérdés

Arra is kitért, hogy előtte van egy táblázat, melyik héten mennyi vakcina érkezik az országba, ez alapján – kínai vakcina nélkül – március elejéig 880 ezer embert lehet beoltani egyszer úgy, hogy 21 nap múlva megkapják a második oltást. A kínai vakcináról a napokban kötik meg a megállapodást, ha az jön, akkor akár meg is kétszerezhető a fentebb vázolt kapacitás. 

A kormányfő nagy kérdésnek nevezte a húsvétot, meg kell fontolni szerinte, hogy egyből legyen egy nagy nyitás, vagy inkább több lépcsőben történjen ez, és azt is vizsgálni kell, hogy a beoltottakra más szabályozás vonatkozzon-e, mint azokra, akik még nem kaptak vakcinát. Ezeket a kérdéseket széles körben kezdheti meg megvitatni az egész ország március közepén.

Az uniós vakcinabeszerzés kapcsán Orbán Viktor elmondta, nem látnak bele a lapokba, nem tudják, hogy vannak-e ott üzleti vagy politikai játszmák. Azt is mondta, hogy meg lehet feszíteni azért, mert hozott egy döntést a közös uniós beszerzésről. 

Az interjúban felemlegették a gyöngyösi ellenzéki polgármester esetét, aki soron kívül kapott oltást, ennek kapcsán a kormányfő kifejtette, hogy először a 60 év feletti krónikus betegeket kell oltani, a védekezésben résztvevők utána jönnek. Szerinte gyávaság lenne, ha a kormánytagok hamarabb oltatnának, mint mások, ők akkor kapják meg a vakcinát, mikor a katonák és a védekezés más résztvevői.

Amíg nincs elég vakcina, addig megvédik a munkahelyeket

A gazdaságot érintő döntésekről is beszámolt a kormányfő, szerinte amíg nincs elég vakcina, addig a munkahelyek megvédése a legfontosabb. Amikor már lesz elegendő oltás, akkor újra kell indítani a gazdaságot, az akcióterv erre kész, már elfogadták, 6000 milliárd forintról döntöttek. Kidolgoztak egy olyan programot is, amivel elérhető lesz, hogy minden faluban legyen bolt, jelenleg 300 olyan település van ugyanis, ahol nincs kisbolt, néhány száz település pedig a lét-nemlét határán áll.

A gazdasági újraindítás legnagyobb nyertes a felsőoktatás lesz, ide EU-s források érkeznek, olyan egyetemfejlesztések indulnak, amire a kormányfő szerint még nem volt példa. Hozzátette, ezért is javasolja, hogy mindenhol fontolják meg a modellváltást, korszerűsítést, mert a mostani teljesítményszinten kis mértékben térül meg a befektetés. A következő hetekben több ezer milliárdos fejlesztésekről fognak dönteni – mondta Orbán Viktor, aki abbéli reményét is kifejezte, hogy a következő évtizedben a gazdaság "lokomotívja" a felsőoktatás, a tudomány lesz.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Remélem is, h kínai löttyöt nyomatsz magadba, másodikként meg az oroszt.
Ez hülye, úgy beszél mint akit most dobtak le Magyarországra, mint aki nem is itt élt eddig, mint akinek köze nincs ahhoz, h milyen szarrá tette ezt az országot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@ómió: Szerb vagy?
Azért ilyen silány a magyar szókincsed.
Aki Én
Abban hiszel, amiben akarsz. Képzeld baszod, olyan is van, aki benned hisz. Durva, nem?
csak úgy....
@Aki Én: én orbánba hiszek és a kínai vakcinában,aztán másnap a ruszki vakcinában,és hiszek a kásleri 10 parancsolatba is meg a szíjjártó pötyiben,aki hamarosan térdre kényszeríti az usa-t ! :)
Lepényleső
Istenben hiszek. Papnak,politikusnak mondottaknak lehet,- ha közeleg a végítélet mert akkor már nem érinthet?
csipetke
Csak a címre.- hát akkor nosza,orbán csak oltassa magát,és a pereputtyát a kínai cuccal. A fidesz vezérkar meg kollektíve követi a vezérkost,,és őket meg a többi birka.
ómió
@Aki Én: Azért nem ismered fel a magyart, mert mindig is bolsi internáci tetü voltál?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.