Kósa Lajos közölte, hogy "a magyar emberek márciusban is nagyon éhesek lesznek, és szeretnének sört inni".

A Debreciner szemlézte Kósa Lajos a debreceni városi televíziónak adott hosszabb interjúját. Debrecen korábbi polgármesterét a napokban bejelentett, a városban létrehozandó vakcinagyár miatt hívták be az önkormányzati tévébe, azonban számos egyéb témát is érintett a szűk félórás beszélgetés ideje alatt.

A beszélgetés 3. percében Kósa a Magyarországon kötelező gyermekkori oltásokról a következőket állítja:

Eleddig ezeket importáltuk, döntően az oroszoktól. Tehát a magyar népesség döntő többsége orosz vakcinával van beoltva

A Debreciner hozzáteszi: a politikus állításaival szemben az 1990-es évekig létezett vakcinagyártás (influenza ellen ma is gyártanak) Magyarországon, nem kizárólag importáltuk azokat.

Arra a kérdésre, hogy miért Debrecenben hozzák létre a vakcinagyárat, Kósa azt válaszolja:

Két helyszín jött szóba komolyan, a két főváros: Budapest, Debrecen. Most megvertük a másik fővárost, mert Debrecenben lesz.

A gondolatmenetet a 7. percben Kósa azzal folytatja, hogy

Debrecen az egyeteme miatt is alkalmasabb a vakcinagyár létrehozására, mint Budapest.

„Nincs egységes egyetemi háttér: Budapesten egy szakegyetem van, a Semmelweis, és nem egy univerzitás, mint Debrecenben.”

A képviselő azt is kifejtette, hogy a nyugat-európai és amerikai vakcinafejlesztők által használt technológiát még nem ismerjük annyira, mint a régi, a vírus legyengítésén alapuló módszereket. Kósa így fogalmaz „a géntechnológiával előállított gyógyszerek, oltóanyagokban nagy gyakorlat nincs, mert a géntechnológia is azért ipari méret… Korábban már volt, mert a DNS-t már a ’70-es években… de… sőt talán… várjál csak, mikor is… most nem jut ez eszembe, de a ’70-es évek környékén már felfedezték.”

Ami a DNS felfedezését illeti, azt jó száz évvel korábban, 1869-ben tette meg a svájci Friedrich Miescher – emlékeztet ezzel kapcsolatban a Debreciner.

A beszélgetésben felmerült, hogy a képviselő milyen biztatót tudna mondani a magyar vendéglátósok számára, akik közül sokan igencsak megsínylik a hosszú ideje tartó kötelező zárvatartást. A parlamenti képviselő erre így reagált:

Mondjak jó hírt a vendéglősöknek? A magyar emberek márciusban is nagyon éhesek lesznek, és szeretnének sört inni, meg elmenni a barátaikkal jó konyhájú vendéglőkbe, és ott jól érezni magukat. És ki is van éhezve a piac, tehát szerintem lesz egy erős felfutás.

A következő mondatában a politikus ezt annyival egészítette ki, hogy a járványhelyzet miatt egyelőre még kitartásra van szükség.

Most felrúgni a rendet, annak semmi értelme nincsen, csak árthatunk vele.

Forrás: debreciner.hu, 24.hu

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

anyuci
Ezt az ostoba cinizmust !!! Hónapok óta jövedelem nélkül, teljes ágazatok és ez a majom még osztani merészeli az észt ? Amúgy meg a vendéglátás, több, mint sörözés. SOHA egy kávét nem szabdna kapjon egyetlen egységben sem ! Utolsó bunkó rohadék !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
kupakot ne küldjünk csak sőrt ? a mamával vetess tellik neki tán. vagy az örökösnének tán tőbb van?
Nyírfa
Nem minősítem, mert nincs mit. Lala egy nagyra nőtt óvódás, a felnevelésére nincs remény. A kormány udvari bolondjaként vidám élet vár rá a "másik fővárosban".
Lepényleső
"Beszélni előbb-utóbb mindenki megtanul,hallgatni azonban nem!" bizonyítja szerény esetem,
hisz gondolatom véka alá nem teszem?
gazdag dezső
Nem is lehet minősíteni az ilyen szarházit !!!Mindenhez értő ,laikus okoskodót !! Mindenbe beleüti az orrát ,de semmihez sem ért,és még beszélni sem tud normálisan .Van diplomája ? Ha igen akkor úgy kaphatta mint Csaucseszkó felesége !!Tele van a kormány ilyen emberekkel !! Erszcsatornás melegekkel ,!! Ez a KDMP ?? Remélem vannak kivételek ,és csak azokat tudnám tisztelni .!Ilyen D. Tomikák ,meg hasonlóak -at nem !!
lemming
Orbánék mentőövet dobtak a dubaji dollármilliárdos luxusszállodájának is

"A világ egyik leggazdagabb emberének tartja az mfor.hu a
dubaji dollármilliárdost, akinek budapesti luxusszállodáján is segített az Orbán-kormány, ezzel kompenzálva a koronavírus-járvány miatt kieső bevételeit."

24.hu/belfold/2021/01/30/orbanek-mentoovet-dobtak-a-dubaji-dollarmilliardos-luxusszallodajanak-is/

Ez felháborító!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.