Az Ynet izraeli hírportál tett közzé egy internetes beszélgetést, amely szerint egy magyar rabbi megpróbált elcsábítani egy lányt azt követően is, hogy utóbbi egyértelművé tette számára: még nem múlt el 18 éves – írja a Blikk.

Magyar zsidó rabbikat vádolnak zaklatással – reagált a Mazsihisz
Résztvevők egy megemlékezésen a Dohány utcai zsinagógában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A lap egy felvételt is közzétett, amelyet a rabbi a lánynak küldött magáról: ezen vélhetően az egyházi ember meztelen felsőteste látható. A lap egy másik hazai rabbi viselt dolgairól is írt.

A Mazsihisz a vádakra reagálva az alábbi közleményt adta ki:

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) az elmúlt évben sikeresen védte meg kórházát, szociális és oktatási intézményeit, valamint közösségeit a világjárvány következményeitől. Eközben országszerte sikeresen terelte át a hitéletet az online térbe, ahol heti több istentiszteleten, közösségi programon és tanításon várja híveit. Sikeres együttműködéseink vannak a magyar kormánnyal, jelentős nemzetközi, vallásközi programokban veszünk részt, fejlődik kórházunk, egyetemünk és számos zsinagógánk.

Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a korlátozások feloldása után még színvonalasabb és színesebb, a magyar neológ zsidó hagyományokhoz hű közösségeket tudjunk szolgálni.

Mindeközben a Mazsihisz fél éve sajnos egy összehangolt támadássorozat közepette teszi a dolgát. Ez részben a nyilvánosság előtt zajló folyamat, amelynek forgatókönyve újra és újra ugyanaz: egy névtelen revolverhonlap hamis információkkal gyalázza a szervezetet, mocskolja vezetőit, rabbijait, munkatársait, kiszivárogtatja belső anyagainkat, majd ez így kreált álhíreket átemeli egy ellenérdekelt zsidó szervezet médiája, ahonnan valóságként, forráskritika nélkül veszi át a magyar sajtó és a nemzetközi zsidó média egy része.

A megrágalmazottak közül többen megtették a szükséges jogi lépéseket: ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, a nyomozás már több esetben megindult.

Általánosságban elmondható, hogy a Mazsihisz demokratikus felépítése és transzparens működése minden tagja számára biztosítja, hogy probléma esetén panaszt tegyen. Szervezetünk belső rendje garantálja a bejelentések objektív kivizsgálásának lehetőségeit. Amennyiben bárki bizonyítékokkal támasztja alá a híreszteléseket, akkor a Mazsihisz ügyvezető igazgatója késlekedés nélkül vizsgálatot rendel el. A névtelen és bizonyítékok nélküli bejelentések azonban – legyenek azok anonim levelek vagy névtelen szerzők által működtetett blogbejegyzések – önmagukban nem alapozhatnak meg vizsgálatot.

Magyarország XX. századi történelmében a névtelen bejelentések kezelése sok egyéni, családi, vagy közösségi tragédiát okozott. Mi tanultunk ebből

- olvasható a szervezet közleményében.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Az első gondolatom az volt, hogy ezt nem hiszem el. A második pedig Köves Slomó és a kormány összefonódása. Egyértelműen a Mazsihisz mellett foglalok állást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.