A Magyarországon engedélyezett vakcinákban közös, hogy megakadályozzák a kórházba kerülést, és azt, hogy az emberek meghaljanak koronavírus-fertőzés következtében – hangsúlyozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán péntek este.

Szlávik: ezt kell tudni a kínai vakcináról

Szlávik János azt mondta: a védőoltások nem egyformák, eltérő a hatásmechanizmusuk, különböző módon kell beadni őket. Az viszont ismert, hogy 80-95 százalékos hatékonyságúak, és nagy részük csaknem 100 százalékos védettséget ad a súlyos megbetegedés és a halál ellen.

Kifejtette: a mellékhatásoknak különböző a spektrumuk. A Pfizer oltóanyagánál felmerült, hogy a súlyosan allergiásoknál nagy odafigyelést igényel a beadása, vannak továbbá hírek arról, hogy az orosz Szputnyik oltóanyagnál óvatosságra van szükség egyes betegségeknél. Ezzel együtt kiemelte: "egy járványhelyzetben a lényeg, hogy az emberek megbetegedését és halálát kell megakadályozni, és a szakembereknek ezt kell figyelembe venniük".

A kínai vakcinával kapcsolatos felvetésekre reagálva azt mondta:

az ilyen típusú oltóanyagoknál – mint az influenza elleni évről évre nagy mennyiségben beadott oltásnál – nagyon ritkán előfordul, hogy olyan furcsa autoimmun betegség alakul ki, amely átmeneti alsóvégtag-bénulással járhat. Ez átmeneti bénulással járó szindróma, és jól ismert a szakemberek körében

- mondta, kiemelve: ennek alapján nem lehet kijelenteni, hogy ezek a védőoltások veszélyesek lennének az emberekre.

"Járványban kell gondolkodni" – mondta, hozzátéve: ilyenkor az a lényeg, hogy nagyon sok ember nagyon gyorsan beoltassa magát.

Szlávik János hangsúlyozta, mindenkit arra biztat. hogy regisztráljon és oltassa be magát. Különösen a rizikócsoportba tartozók, az idősek és a krónikus betegségekben szenvedők. Azt mondta: ha a lakosság nagy része beoltatja magát, "talán nyárra visszatérhetünk a régi életünkhöz".

A főorvos reagált a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalására, amelyben arra hívta a kormány és az illetékes hatóságok figyelmét, hogy – az oltások iránti szakmai és lakossági bizalom erősítéséért –, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet a továbbiakban is csak a gyógyszerbiztonsági szabályokat transzparensen követve, az Európai Gyógyszerügynökség szabályainak is megfelelő bevizsgálás után engedélyezze a készítmények forgalomba hozatalát.

Szlávik János azt mondta: a tagországok önállóan dönthetnek arról, hogy engedélyeztetnek-e egy Európai Unión kívüli védőoltást. A szakemberek véleménye, hogy "oltani, oltani, oltani", olyan oltóanyaggal, amelyet a magyar gyógyszerügyi hatóságok engedélyeztek – emelte ki a főorvos.

(MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
...csak azt a qurva 2017. februári videót sikerülne eltüntetni.
...akkor hitelesebb lenne...
...megtért?
lampa laz
Amikor már valaki magyarázza a szart akkor veszíti el leginkább a hitelét.
Hogy merje bevállalni az ember úgy, h talán nem hal meg, de amíg él viselje el a mellékhatásait.
kereső
Erről a kinai vakcináról azt kell tudni, amit a sok száz millió kinai maszkról, amit tavaly a fürkészek-éés portyázók megvettek és azután kamion számra el kellett égetni, mert arra amire kellett volna használhattatlanok voltak- nem védték az eü intézményben dolgozókat, ahova szánták. De legalább jó sok pénzt le lehetett nyúlniolyan vállakozásoknak, amelyeknek addig semmi köze nem volt az eü esuközök beszerzéséhez. Egy bökkenő van csak, hogy ebbe a vakcinába bele lehet halni, nem hogy védjen. Szlávik ! Vállalod ezért a felelősséget? Meg azok a gyógyszerészek akik aláirták azt a sajtpapirt, amit mostanság Magyarországon "gyógyszerészeti hatósági engedélynek" neveznek. Egy gátjárási engedélyt nagyobb körültekintéssel lehet manapság kiadni, mint ahogyan ez az orosz és kinai vakcinákkal történt. Gyalázatos gyilkosok.
jesz
nem ide tartozik, de tegnap hallottam az orosz vakcínáról, hogy bátran használjuk, már alaposan kidolgozták...

Putin lánya is orosz anyagot kapott(még tavaly), mára már jobban van, úgy néz ki, felépül...szerencséjére aktív sportoló, ezért bírta a szervezete a kiképzést...

Akkor várjuk az anyagot...
Peller Anikó
@kereső: Jól van, de oltani, oltani, oltani. Mindegy mivel, csak oltani. Mert elbasztuk augusztusban, talán nem kellett volna utazgatni mint az állat, repülgetni, nyaralgatni aztán meg síelgetni.

De akkor nem az emberélet volt a fontos, mint ahogy most sem.
Pálinkás Pál
szlávikot bíróság elé állítani kormányváltás után!!!
ómió
Rendben van, hogy "védettséget ad", de meddig!? 6, uszkve 10 hónapig? És, ha addig nem lesz 60%-os átoltottság és újra indul a járvány X-edik hulláma, akkor kezdhetjük előlről az oltakozást!?
kereső
@Peller Anikó: Duda prof. meddig lesz még Szegeden Professzor Emeritus a "modell váltás " után??
kulabombaafityiszre
Ezt kell tudni szlávik jánosról:Egy undorító fidesz csicska lett.
Peller Anikó
@kereső: Azt nem tudom, de már nagyon érik egy volánváltás.

Duda nagyon érthetően a kínairól magyarul:

Olyan ez, mintha a terrorista a rendőr egyenruháját viselné.
Amikor az embert immunizálom a teljes vírussal szemben, akkor egy csomó olyan emberi antigénnel szemben is immunizálom a szervezetet, amelyik ellen, ha az immunrendszer elkezd harcolni, akkor az súlyos autoimmunbetegségeket okozhat. Ebből a szempontból pedig teljesen mindegy, hogy inaktivált-e a vírus, vagy szaporodóképes.
kereső
@Peller Anikó: Igen , olvastam mit mondott/irt. Ez teljesen szembe megy a kormányzattal/orbánnal, azért tettem fel a kérdést.
Rockxy
azt kell tudni, hogy minden vakkcinnát most tesztelnek a nyulakon

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.