Fejezzék be a "halálkampányt" és ne használják eszközként ehhez a vendéglátósokat – szólította fel a baloldalt a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában.

Nacsa Lőrinc felháborítónak nevezte, hogy a vendéglátósokat jogszabályellenesen kinyitásra biztató szervezkedés mögött szerinte a "Gyurcsány-lista" egyik embere áll. Közölte: lebuktak, mert kiderült, hogy igazából nem civilek, hanem baloldali politikai aktivisták, és a Facebook-csoportot is ők indították.

A kormánypártok új kedvenc szava a "halálkampány", a világukban az ellenzék örül az emberek szenvedésének

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a "Gyurcsány-koalíció" eszközként használja az így is nehéz helyzetbe került vendéglátósokat csak azért, hogy a kormányt támadja.

Hozzátette: a baloldal eddig is ezt csinálta, nem a vírus, hanem a kormány ellen küzdött. Most is felelőtlenek, amikor a szabályok megszegésére buzdítanak – emelte ki.

Úgy fogalmazott: a baloldal politikai érdekei miatt veszélybe sodorja az emberek egészségét és az eddig elért eredményeket. Nacsa Lőrinc szerint azért csinálják ezt, mert úgy gondolják, hogy

minél tovább tart a járvány, minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik.

(MTI)

(Fotó: Nacsa Lőrinc/Facebook)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Van abban valami biztos állandóság, hogy ez a szint az esetek 85-90%-ában a KDNP-ben működő zsenitermelő műhely ""eredménye"". Az pedig már szinte a csodával határos, hogy egy ekkora, még minipárt jelzővel SE illethető gyülekezet ennyi hülyét tud kiképezni és kiállítani a vártára. Szinte annyi tagjuk sincs, ahány hülye kiáll az orbánvédő nyilatkozataikkal. Lassan kénytelenek lesznek néhány tihazátokos barommal is erősíteni. Persze, csak a létszámot.
Eza szint persze fideszvonalon se kuriózum. Eklatáns példa és legjobb megjelenítője a Mi Kedvenc Rezsibuzink.
Ezt is jól szimbolizálja az, hogy Fidesz-KDNP néven futnak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
fidesznél alapkövetelmény ez a homár fej?
Nessy
Ostoba szövegelés ellen nincs védőoltás? Pedig kellene. Pártunk és kormányunk körében egyre terjed ez a fertőzés.
namihami
Van abban valami biztos állandóság, hogy ez a szint az esetek 85-90%-ában a KDNP-ben működő zsenitermelő műhely ""eredménye"". Az pedig már szinte a csodával határos, hogy egy ekkora, még minipárt jelzővel SE illethető gyülekezet ennyi hülyét tud kiképezni és kiállítani a vártára. Szinte annyi tagjuk sincs, ahány hülye kiáll az orbánvédő nyilatkozataikkal. Lassan kénytelenek lesznek néhány tihazátokos barommal is erősíteni. Persze, csak a létszámot.
Eza szint persze fideszvonalon se kuriózum. Eklatáns példa és legjobb megjelenítője a Mi Kedvenc Rezsibuzink.
Ezt is jól szimbolizálja az, hogy Fidesz-KDNP néven futnak.
kissé felnőttem
hogy még nem okádott ki a kdmp magából. Vallási felekezetben így nyilatkozni felelőtlenség te a 10 parancsolatot mosdásra használod? mert ez már gyűlöletkeltés ám!!! Humanizmus nálad megalázni gyűlölni a másik magyart ? utolsó aljas dolog tudd, judásabb vagy a judásnál adjak 30 tallért ???
Gazella
@Pálinkás Pál: ez jutott nekem is eszembe! a homár fej
tudode
Lehet mutogatni arra, aki 2012-ben átszervezte az ÁNTSZ-t csupán forrásmegtakarítás céljából, amelynek járvány idején életek lettek az ára
.
------ Komoly gondok forrása az ÁNTSZ szervezeti átalakítása
medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/komoly_gondok_forrasa_az_antsz_szervezeti_atalakitasa
---------------------------------------
.
Ezenkívül az operatív törzs helyett a 2009-es pandémia tervet kellett volna a helyzetnek megfelelően pontosítani, alkalmazva az eredeti egészségügyi-, és katasztrófavédelmi tv vonatkozó fejezetét
.
www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/jarvany_archivum/Influenza_archiv/influenza_a_h1n1/nemzeti_infl.html
---------------------------------------------------
..
!!!
134.bátor
Ez a vizfejű 31 èves. .eszem megáll..
lampa laz
Valaki kiherélhetné már ezt a faszit.
yazo64
@lampa laz: Már anélkül is úgy néz ki mint egy eunuch:)
lampa laz
@yazo64: Japánok robotfejlesztésben a fasorban sincsenek orbán 3D-ben nyomtatott idiótáit tekintve. Előbb-utóbb Hollywood is felfigyel rájuk meglásd, kasszasiker lesz belőlük. Ennyi hülye a világban nincs szétszórva mint amennyi nálunk van. A számuk meg csak szaporodni fog a választás kiéleződésével.
kissé felnőttem
@tudode:na de már ide ántsz sem köjál nem kell funsallos szakértő rendelkezhet mert ura igy parancsolta mit ide akkor orvos meg ápoló pedro a kocsmából is gyógyit majd jachtról is helikopterről is tolluk is van irhatnak mása keritett neki. orvosokkal akkor hogy is lesz mennek focizni olimpiára
134.bátor
@Horizont: Nèzd azt a sötètsèget,ès gyűlöletet a szemèben. A szemek mindent elárulnak...
Schmidt Mariska, rezsiszilárd,kövèr laca, bayerzsóti,meg a többi hibbant patkány
balos
@Horizont: Csak szólok,hogy a gén kötelezi,hogy a sötét az neki az eszme szintje!ö is 1 a nemzeth kármentői közül saját zsebre!
kereső
@sgl: A mesterük semmijen zsolt- "nagymester", aki 2006-2010 között csócsra fejleszetette ezt a taktikát Gyurcsánnyal szemben. Ezek ezért tartja orbán.
ómió
Talán, mert azt folytattok, efftársak! Miért? Milyen szóra kéne áthazudni?
kereső
"Sajnos több nagyon komoly szakember megerősítette azt a nyugtalanító információt, hogy a kínai és az orosz vakcina engedélyezésének felügyeletére felkért „külsős” szakértői bizottságnak nagyon komoly és konkrét aggályai voltak. Emiatt sürgős tájékoztatást és a bizottság ülésének jegyzőkönyvébe betekintést kértem az OGYEI főigazgatójától. Ha ezt nem teszi lehetővé, jómagam – szemben a miniszterelnök véleményével – semmiképpen nem javaslom a kínai vagy az orosz vakcina felvételét.
A hozzám eljutott információk szerint a kínai vakcináról egy héttel ezelőttig semmilyen dokumentáció nem érkezett meg, pedig ezt a bizottság hónapok óta kéri. Az orosz vakcinával pedig a legnagyobb probléma az volt, hogy a hozzánk eljuttatott mintákban sokkal nagyobb volt a vektorként használt adenovírusnak a dózisa, mint amennyi a dokumentációban szerepelt, ráadásul ez a dózis az EU limitet többszörösen meghaladta. A dokumentációban pedig egymásnak ellentmondó számok szerepelnek pl. a vizsgált alanyok számairól.
A kormány által nem cáfolt sajtóhírek szerint a szakértő bizottság véleménye ellenére hoztak olyan rendeletet, hogy a vakcinák engedélyezéséhez elegendő, ha Szijjártó miniszter (!) igazolja, hogy más országokban már több, mint egymillió embert oltottak velük. Emiatt a bizottság több tagja lemondott. Ha a fenti állítások igazak, ezt nem csodálom. Amin csodálkozom, hogy miért nem állnak ki a nyilvánosság elé is.
Ismételten hangsúlyozom: a kínai és orosz vakcina is lehet jó vakcina. De amíg a fenti aggályok nem tisztázódnak, felelős országvezetés esetén nem szabadna elindítani az oltást. Egy vakcina engedélyezésénél kulcsszó az átláthatóság. Az nem átláthatóság, ha annyi elég nekünk, hogy néhány diktatúrában vagy féldiktatúrában már beoltottak egymillió embert a szerrel."
Hadházy Ákos
kereső
@sgl: Ne is emlegesd Navra(csicskát). Ezt a "normális" fidessest a leggerinctelenebbnek, legsunyibbnak tartom.
Csizmás Kond
Ennyi védekezés és már hatásos oltás mellett szerintem büntetni kéne aki a felelőtlen viselkedése által fertőzxődik meg...pl azzal hogy kocsmázik, szorakozó helyre jár, nem visel maszkot stb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.