Az zavarja őket, hogy az Orbán apuka cége állami, tehát közpénzes tendereken vesz részt.

A DK feljelenti Orbán apját túlárazás miatt az OLAF-nál

Apa, fia, focimeccs.

„A Demokratikus Koalíció EP-képviselőjeként az OLAF-hoz, az Unió Csalás Elleni Hivatalához fordultam, hogy megtudjuk, történt-e visszaélés uniós forrásokkal”

– írja közleményében Rónai Sándor. A DK-s politikus azért fordult az OLAF-hoz, mert a Direkt36 kiderítette, hogy Orbán Viktor édesapjának bányacége, a Dolomit Kft. a piaci árnál esetenként 60-70 százalékkal drágábban kínálja termékeit.

A Dolomit Kft. árképzése természetesen a cég belső ügye lenne, ha nem tudnánk, hogy Orbán Győző cége rendre részt vesz állami tenderekben. Éppen ezért nem mindegy, hogy a magyar adófizetők pénzét milyen túlárazott termékekre költi a magyar állam, ahogy az sem, hogy a miniszterelnök édesapja által elnyert beruházásokban milyen mértékű uniós forrást használnak fel, hiszen ebben az esetben az uniós állampolgárok pénzét költik túlárazott termékekre

– írják a közleményben.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Beliczay László

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
@csak úgy...: Nem családtag.
Az európai jogszabályok szerint a maffia klán nem tartozik a család kategóriába!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
jó ötlet! a gyermekkori barátot miért nem?
Csizmás Kond
..miaz hogy drágábban kinálja a piaci árnál ?...nem szabad a piac ?
csak úgy....
@Csizmás Kond: te ehhez is plöm-plöm vagy csak unatkozol?
bencemacska
@csak úgy...: Nem családtag.
Az európai jogszabályok szerint a maffia klán nem tartozik a család kategóriába!
bencemacska
@Csizmás Kond: Befejezetlen a kérdés: "nem szabad a piac?, ha csak egyedül van a piacon? Konkurencia régen kiirtva!
Csizmás Kond
@bencemacska: ha csak egyedül van a piacon akkor hogy tudja piaci árnál drágábban adni ?
bencemacska
@Csizmás Kond: Ha európai pénzből vásárolunk, akkor az európai piacot kell nézni, ott meg nincs egyedül!
csak úgy....
@Csizmás Kond: a te világod (még mindíg) egy falusi kisbolt..
Csizmás Kond
@bencemacska: ...szerintem ismét a szokásos vesszőparipa.
...és európai pénz... a forint milyen ?...az uniós támogatás pedig nem ármeghatározó.
...ja és európai piac...vegyenek onnan ahol olcsóbb. A közbeszerzést megnyerő cég azért nyer mert olcsóbb árat ajánl...hol itt a drágaság ?
Amúgy ha elolvasod a cikket nem elad hanem kínál...csakhát ellenkezni is kell ...mert az már feladat.
csak úgy....
@Csizmás Kond: fogadok,hogy téged meglepne ha kiderül,hogy az orbán papi külföldön olcsóbban árulja a portékát,mint otthon a fia által vezetett ,- fideszes hirtelen gazdagodik cégnek..
namihami
És amennyiben az OLAF megállapít bármilyen csalást vagy szabálytalanságot (fog), akkor azonnal a ""tiborcz-módszer"" lép életbe. Ha vissza kell fizetni, akkor inkább nem kérjük az EU pénzét. Majd a hülye adófizetőkkel kifizettetjük. A nagyobb része a fogát szívja, a rajongók meg eddig is boldogan állták a család sáros ügyeinek beszopását. Miként ez már orbáni szinten bevált módszernek számít.
Aki Én
@Csizmás Kond: de, szabad a piac. Ezért is felháborító a hazaáruláson túl, hogy a vajdád az apjától vásáról sokszoros áron.
De szemlátomást te hülye vagy ahhoz, hogy ezt megértsd.
De neked nem qrva mindegy ott, Romániában?
Málna
@Csizmás Kond: Esetenként adja drágábban - írják. Tehát nem mindent ad drágábban, sőt, talán van, amit olcsóbban is ad, dehát az nem érdekes...
Csizmás Kond
@Málna: A piac az piac. Aki akarja megveszi aki nem az nem. Valamikor a szalonna volt olcsó és a hús drága most fordítva...de azt mivel nem az Orbán apja adja semmi vaj vele...ellenzéknyekergés.
surdilloFUJT
@Málna: Anyád örül a hülye gyerekének???
Málna
@surdilloFUJT: Ez arra reakció, amit írtam? Tényleg csak ennyire vagy képes?
csak úgy....
@Málna: @Csizmás Kond: remélem,hogy hamarosan ti is az irhátokon érzitek a több,egyre több lábon álló orbán családot és a stadionos labdába sem rúgókat ! nektek szopnotok kell ,- mert gondolkodni képtelenek vagytok!
csak úgy....
@Málna: az azért érdekelne,hogy te miért itt vakarászod ,mikor te egy igazi orbáni üsdtökös! még nem födözött föl az origó vagy nincs beutazási engedélyed !?
Gazella
Ezek a narancs kurafik orbátibálisan hülyék. Nem érdemes velük vitatkozni.
Nem tünt fel h a halfasz nem irkál be mostanság??
csak úgy....
@Csizmás Kond: azzal csak annyi,hogy árdrágítással lebukott!
- ember legyen a talpán, aki ezt neked érthetöen,hogy értsed is .. :)
csak úgy....
@Gazella: szebben beszélj róluk! tehetnek ök arról,hogy a seggnyaláson kívül,máshoz sincs tehetségük!? lásd @Csizmás Kond: és a meggyözödéses @Málna: elvtársnö..
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...egyet ne feledj, sem a baloldali kormányok alatt sem most az Orbán kormány alatt nem kellett szopjak, és ha változni fog akkor sem fogok...de szerintem te hosszan szoptad az egészet és abból fakad az irigységed. Azt se feledd, hogy a rosszindulatú vágyad csak a saját lelkedet mérgezi.
Lepényleső
Újabb bünti várható a bán klánra,újabb közpénz megy annak finanszírozására?
tothjani
Érdekes hogy Gerinctelen Lázár anno bebizonyította hogy egy EU kézilabda ligás sportcsarnok alatta 80 férőhelyes mélygarázzsal 650 millióért 30%-al volt túlárazva, mert egy Jobbikos vállalkozó csinálta.
De a tolvaj rohadék, egy szót sem szól amikor egy hasonlót épít Mészáros cége 5 milliárdért !!
csak úgy....
@Csizmás Kond: én csak azt nem feledem,hogy te még a deutsch tomit is...,és még kicsit sem vagyok rád irígy! azt,hogy ki ki alatt szopott..., engem a genya komcsik próbáltak szopatni , gondolom véled eredményesebbek vótak és azóta habzik a szád minden butaságra.
surdilloFUJT
@Csizmás Kond: Valamikor voltak normális emberek a jobboldalon,most meg van a szarosfarok durbincs,a vadhajtások,a csizmás kond stb.
Aki Én
@Málna: természetesen hülyeséget beszélsz. Egyrészt az ,,esetenként,, azt jelenti ebben az eserben, hogy mindig drágább 20-30 %-al, de esetenként akár 70%-al.
Akkor most te hozz olyan hírt, amiben olcsó ban adta. Aztán számolj átlagot is, hogy valós legyen.
Azért lefogadom, ha ezt ellenzéki tenné így, értenéd a problémát.
Habár, amekkora lúzer vagy...
@Csizmás Kond: ahogy egyre beljebb mész a témában, úgy leszel egyre nevetségesebb és értetlenebb.
vitriol
Már nagyon időszerű, hogy annak is a farkára lépjenek, annyira elszemtelenedett!
Gazella
@csak úgy...: pfff de csakis a te szavaidért!!
Málna
@Aki Én: Már megint a hasadra ütöttél. Szó sincs róla, hogy mindig mindenben drágábbak lennének. Minden egyes nap eljátszod a hitelességedet.
rokker33
@Málna: Én már nem vitatkozom hülyékkel ! @Gazella: @Aki Én: @csak úgy...: Pelle buta Anikó @Eladott Ország: Úgysem tudod meggyőzni őket, ha valamit a fejükbe vesznek az úgy van pont nincs mellébeszéd jobban tudják mindig minden körülmények között mint más kb Alekosz SZINTJÉN vannak ! Aki mást mer mondani az csak Fideszes seggnyaló hiába írtam kb 300X hogy még Magyarországon sem élek évek óta akkor is Fideszes seggnyaló vagyok xD xD xD De csak kinevetem a bolondokat !!!
@Csizmás Kond:
Nyírfa
Ezt már eddig is megtehették volna, de jobb későn mint soha.
Aki Én
@Málna: @rokker33: Akkor hogy van ez a történet? Hozzatok adatokat arra, amikor olcsóbban adta.
Még ha így lenne, akkor is vérlázító, mikor a kormányfő családjának cége állami beszállító, de pláne ha az átlagos árnál drágábban. És nem egyesi esetről beszélünk. Ti tényleg nem értitek ezt? Naponta hallani hasonló eseteket, de tessék, cáfoljátok.
És még ti mondjátok másokra, hogy értetlenek?
xD xD xD De csak kinevetem a bolondokat !!!
@Málna: neked meg már rég nincs hitelességed, pont az ilyen ostobaságok miatt.
Olyan nehéz elhinni, hogy ti tényleg ilyen buták vagytok.
Aki Én
@rokker33: @Málna: ...biztos vagyok benne, hogy nem fogjátok elolvasni, mert titeket nem is érdekel a valóság. Nem tudnátok mit kezdeni vele.
Málna
@Aki Én: Azt bizonyítsd be, hogy mindent drágábban ad. Tudod, amit állítottál.
Málna
@rokker33: Jól teszed. Tényleg semmi értelme olyan emberekkel vitatkozni, akik nem is értik, amit mondasz.
Aki Én
@Málna: ...jó, majd ha bizonyítod, hogy bármikor olcsóbban adta. Tudod, amit állítottál.
ómió
Önmagukból kiindulva "feljelentést" tenni vajon "reggel, éjjel", vagy "este" lehet "húzósabb"?!
rokker33
@Aki Én: Engem úgy nem érdekel hogy Orbán papa mit mennyiért ad el. Akinek szüksége van rá az úgyis megveszi a termékeit akinek meg nem az keres mást!Nekünk ez nem lesz se jobb se rosszabb. Tiborz mészáros vagyona 100 milliárdos nagyságrendű és ha itt pofázunk róla, akkor mivel lesz jobb??Nekünk semmivel hisz azt már megtanultuk hogy pofázással nem érünk el semmit. Kikell szállni a fotelból és 22 ben elkell menni szavazni nem kell a rizsa!!
rokker33
@Aki Én: Nekem semmi közöm már hogy mi folyik Magyarországon, de megfontolom hogy 22 ben én is hazautazom szavazni, hátha végre véget ér ez az őrület!
Clavigo
@ómió: @Málna: Mijafaszért nem egymással beszélgettek ,gyagyások ?
evacica
@rokker33: Hajrá! Csak sokan gondolkozzanak így!
evacica
@ómió: Természetesen éjjel, mint Semjén a törvény módoításaival! Orbánék pofátlan módon lopják a közpénzt!Itt az ideje, hogy a sülyesztőbe kerüljenek!
ómió
@Clavigo: Azért, bolsiék fajkreténje, mert az igazi gyagyások - mint te is(!) - "desszertjei az igaziak"!
ómió
@evacica: Közpénzlopás itt akkor volt, "cicus", amikor semmire se futotta, mert efftársilag ellopták! Amikor nem jutott oktatásra (iskolabezárások), egészségügyre (kórházbezárások), postákra (postabezárások), honvédségre (honvédségfelszámolás), stb.! Még ennyit se tudsz, ezt se "vetted észre"? Ezt sírod vissza, "cicus"? Te már szuicidnak születtél, vagy csak agyilag gyengének?
kokopelli
@csak úgy...: Nem érdemes vitázni! Amennyiben Orbán-nyalonc "emberek" döntik el,hogy ki kapja a megbízást, ad-
dig nem semleges a játék! A papa,a feleség,a vejkó,a Lölő és a schlepp kapja "közpénzes megbízásokat!(az EU-st.is)
Lásd az "Orbán család ismeretlen története" c.kétrészes filmet a milliárdos megbizásokkal!!
evacica
@ómió: Látom minősíted magad! Sajnállak!
ómió
@evacica: Már a fajkretén egódat is rám hazudnád? Magadat sajnáld, idiótája! Ha még azt se szoktad észrevenni, ami körülötted történik!
silber13
@evacica: Hagyd a fenébe ezt az elmebeteg kankurvát,mert csak mocskolódni tud, semmi mást!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.