A Demokratikus Koalíció (DK) társadalmi párbeszédet követel az európai uniós források felhasználásával kapcsolatban, és nem hagyja, hogy ezekről a pénzekről kizárólag kormányzati hatáskörben döntsenek – mondta Varju László, a parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

A politikus a testület ülése után újságíróknak azt mondta: a kormánypárti képviselők nem voltak hajlandóak részt venni a költségvetési kihívásairól és az európai források felhasználási lehetőségeiről szóló vitában és elhagyták a bizottság ülését.

Hangsúlyozta: jövőben közel 17 ezer milliárd forint érkezik Magyarországra az Európai Uniótól fejlesztési-, helyreállítási- és agrártámogatásként, és a DK nem fogja hagyni azt, hogy ezen források felhasználása kizárólag kormányzati hatáskörben, "Orbán Viktor hatáskörében" maradjon. A DK alelnöke társadalmi nyilvánosságot követelt a források felhasználásával kapcsolatban.

Rónai Sándor, a DK európai parlamenti (EP) képviselője arról beszélt: az Európai Bizottság is elvárja a magyar kormánytól, hogy folytasson valódi társadalmi párbeszédet a válság miatti helyreállításra érkező források felhasználásáról.

Az Európai Unióban nem a haverok, nem a strómanok ülnek, őket nem lehet megvenni vagy megvesztegetni (...) Orbánéknak meg kell érteniük, hogy ez a pénz a magyaroké, a magyar gazdaságé, a mezőgazdaságé, a kis és közepes vállalkozásoké, és nem a Fidesz házipénztárának a része

- fogalmazott.

Hangsúlyozta: a DK elvárja a kormánytól, hogy hozzák nyilvánosságra, milyen szervezettekkel, mely önkormányzatokkal folytatnak egyeztetést a források felhasználásáról.

Szerinte ugyanis "erős a gyanú", hogy a kormány mindenféle pályáztatás nélkül, "haveroknak" akarja elosztani ezeket a pénzeket. "De semmi sem tart örökké: ahogy a kisgömböc is kidurrant a mesében, úgy fog elszállni Orbán Viktor hatalma és uralma is, és akkor eljön az elszámoltatás ideje

- mondta.

Hír:MTI
Kép:Facebook

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ibn Said
@Namely: Te nem itt élsz!, "Háború volt?" kérdezed, NEM HÁBORÚ VAN!
Mindenhol, és mindenkivel háborúban áll a szeretett vezéred!
jesz
Magyarország a legkorruptabb Európában?...nemááá...és a fínom művelt gyarmatosítókkal mi van? Akik kifosztottak népeket, országokat, milliókat öltek meg csak a pénzért?

Ma diszkrétebben csinálják, észrevétlenül adóparadicsomot hoz létre titokban, a haszonból meg megfizetik a bulvárt, hogy a volt kommunista blokk milyen korrupt..kiváló grafikonokon mutatják be...hát persze..a még ma is rabláncon élő afrikai gyarmataikat persze nem mutogatják...

Naná, hogy Magyarország van a táblázat alján.. Lukszembourg meg a tetején...ez jó..
Namely
"A Demokratikus Koalíció (DK) társadalmi párbeszédet követel az európai uniós források felhasználásával kapcsolatban, és nem hagyja, hogy ezekről a pénzekről kizárólag kormányzati hatáskörben döntsenek "
azaz:
"A Demokratikus Koalíció (helyesebben Dobrev Klán) (DK) a társadalmi párbeszéd ürügyén azt szeretné elérni, hogy az európai uniós források ellopása ne csak a kormányzati emberek privilégiuma legyen, hanem az ő kitartóikat is hagyni kell lenyúlni a pénzek legalább egy részét "

Örüljünk, hogy most csak a szájukat képesek járatni.

És nem tudnak lövetni azokra, akik nem értenek velük egyet.

"az Európai Bizottság is elvárja a magyar kormánytól, hogy folytasson valódi társadalmi párbeszédet a válság miatti helyreállításra érkező források felhasználásáról."
Háború volt?
ibn Said
@Namely: Te nem itt élsz!, "Háború volt?" kérdezed, NEM HÁBORÚ VAN!
Mindenhol, és mindenkivel háborúban áll a szeretett vezéred!
Béla333
Hülye ez a DK!
1.Kéri a kormányt bármire??
2./ Az EU források ellopása a Fidesz lételeme.
3./ Társadalmi párbeszéd? Soha nem volt ilyen!

Nem ebben az országban élnek a DK-sok, vagy csak amolyan ál ellenségeskedést láthatunk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.