A csepeli rendőrök az utolsó bűncselekményt követő 7 órán belül elfogták a háromfős társaságot.

Az eladót fenyegetve követelte a kasszában lévő pénzt egy ismeretlen férfi 2021. január 31-én 11 óra 34 perckor egy XXI. kerületi dohányboltban. A nő a borravalónak kirakott pohárban lévő 1300 forintot odaadta az elkövetőnek, aki ezután elfutott

Ugyanazon a napon koradélután egy XX. kerületi élelmiszerboltban és dohányboltban próbált meg fenyegetéssel pénzt szerezni egy férfi. Mivel az eladó egyik alkalommal sem adta át a bevételt, így a rabló ismét elmenekült. A rendelkezésre álló adatok szerint a bűncselekményeket ugyanaz a férfi követte el.

A fővárosi nyomozók az eljárás során azonosították a 30 éves Á. Olivért. A rendőrök gyanúja szerint a rablásoknál segédkezett a férfi két barátja is, S. Viktor és S. Richárd, akik a kiszemelt boltokban az elkövetések előtt terepszemlét tartottak, a rablás alatt pedig kint őrködtek.

A három feltételezett elkövetőt a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói az utolsó bűncselekményt követő 7 órán belül Csepelen elfogták és előállították.

A BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitányság Á. Olivért és két társát, a 19 éves S. Viktort és a 22 éves S. Richárdot egyrendbeli rablás bűntett és kétrendbeli rablás kísérlet gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TollerBela
AKi meg már egy éve fosztogatja az ellenzéki önkormányzatokat, az szabadlábon kószálhat ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.