Megszűnt a munkaviszonya a főpolgármesteri hivatal környezetügyi szakértőjének, Békés Gáspárnak, mert megosztott egy Varga Judit-mémet. Mindezt a Telex írta meg városházi forrásokra hivatkozva.

Megosztott egy mémet Varga Juditról, megszűnt a munkaviszonya

A fiatalemberről korábban a Magyar Nemzet azt írta, hogy Varga Judit esetleges bebörtönzéséről szóló mémet osztott meg az interneten, ezután szűnt meg a munkaviszonya. 

A Magyar Nemzet szerint a mémen kívül még Békés Gáspár rovására írta, hogy nem tartja hősnek a Don-kanyarban elesett magyar katonákat, valamint egy korábbi írása szerint betiltaná a gyerekek megkeresztelését is.

Később a Városháza is megerősítette az információt.

(Telex, Magyar Nemzet)

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Helyes döntés volt. Bennem azért mozog a kisördög, ha bekövetkezik a mém által sugallt helyzet, visszaveszik ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Helyes döntés volt. Bennem azért mozog a kisördög, ha bekövetkezik a mém által sugallt helyzet, visszaveszik ?
Qqberci
@justhpeter: Először jussunk el odáig!...
balos
@Horizont: Hát az hogy ki a hős?Érdekes felvetés!Tulajdonképpen a vágó hídra küldőiket kellene megkérdezni?Nem azokat akik a narancs segg mögül szólnak nemzethy kurmány oldalról be!Mindenki annyit ér amennyi nemzethy segget tisztít!
balos
@balos: Magamnak válaszolva a no egy ribanc!A nemzethy fajtából!
Sámannus
Az emberek sokfélék, de nem kell mindenkit eltartani megvédeni, legfőképpen aki csak provokál. Szerintem ez a gazdag fantáziájú ember másra is képes amivel zavart kelt a fejekben, Nem tudjuk hogy mivel jöhet még elő. egy biztos van fontosabb dolog is amivel foglalkoznunk kell.
verőce21
Mikor a komcsik bitorolják a hatalmat, 1 órán belül fenékbe rúgják az ilyen illetőt.
Nem lenne rendben az, hogy miközben dumál a Fidesz a "rendröl", a felelős még mindig a helyén van...!
gina
@verőce21: Te agyhalott csak védd az ócska patkány bandád és ezt a cigány sarki Viktor ribancot,,,
Gyurka80
Megérdemelte, sok marhaságot ,keresztényellenességet csinált az idóta gyerek.
verőce21
@gina: Mennyi ostoba "demokratát" hordoz a föld a hátán! Te vagy rá az élő (inkább agyhalott) bizonyíték...!
gina
@Sámannus: Ki az aki provokál?? ennek a sarkinak OV pincsijének kellene ugy viselkedni ahogy kellene, de ez egy alja lefizetett gerinctelen mocskos hazaáruló ribanc !!!
gina
@verőce21: Panelproli jobb ha a 2 elemiddel a kocsmában szónokolsz ócska fidesz patkány !!!
Sámannus
@gina: Nem egyetlen dolog miatt van a kritikám, Hanem a felvetések Jellege miatt, egy testület nem kezdhet ilyen szinten akciózni, mert nem ezért van. Mint környezetügyi szakértő, ne szakértsen más területeket, amiben nem szakember.
Ebben a fajta véleményhalmazban az ő szakértelme nem tűnik elfogadhatónak, sőt megterheli a munkaadója imázsát is.
Lepényleső
Hihetetlen,- hogy ezek magukról mit képzelnek önfeledten,- miközben mindenki mást nyúznak ki köztük nincsen?
verőce21
@gina: (19:41) Fel kellene már nőnöd a putrisorról Gizi!
Aki Én
@verőce21: jól látod. Tényleg ez megy most, hogy a komcsik bitorolják a hatalmat. Te tájékozatlan fajankó!
verőce21
@Aki Én: Hiába butáskodsz itt éveken keresztül - stabilan meg fogják választani ugyanezt a polgári keresztény pártkoalíciót a következő választásokon is.
surdilloFUJT
@verőce21: EZEK A FAXJANCSIK,SE NEM POLGÁRIAK SE NEM KERESZTÉNYEK,ALJAS GAZEMBEREK,TE MEG A FAXSZOPÓJUK,OSZT JÓNAPOT!
verőce21
@surdilloFUJT: Elmúlsz ám, mint egy pattanás!
ómió
És - mint "haladó" - most majd felfelé "bukik"?!
kissé felnőttem
Röviden: Nem önként ment egy sem a Don kanyarba, Serényi Jusztián áldotta meg a fegyvereiket amikor inditották Őket a frontra. Pesti Hiradóban meglelhető! ? csak a sok rendszerváltás meg a torzitás, azért?
Ez a durva. a renszerhiba , az ha meghalok vagy hősnek vagy halottnak vagy hazaárulónak titulálhat az utókor? ez a politika mikor honnan fuj a szél?
sokanvagyunk
Most majd még több ideje lesz hülyeségegeket hirdetnie.
kokopelli
@gina: a trafikokért meg kell neki dolgoznia! (;-))...azok a katonák a vágóhídra mentek paranccsal és ß@r felszereléssel!!
csak úgy....
@verőce21: trafikos barátom! te,-vagy túl keveset iszol (vizet) vagy túl sokat (alkoholt) .
Eladott Ország
@ila51: tegnap, 20:31 ♦ Kikosarazták Varga Juditot . Hát igen , George Clooney nem szokott kurvákhoz menni!
Ennek cikóriát adnék fegyházban! Inkább feketét ! Jó nagy bránerrel, hisz kívánja! Drága George egy jogállamban várlak még mindig...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/139641421_440337643997628_5221955404495619913_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=2&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=wj0MUhN8ofUAX8dsr0k&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=e3e7a450bc0e76113dec6348b56a7362&oe=603E34A6
Csizmás Kond
Hogy még ez is volt a rovásán meg az is ...és még kitudja mi... na azokért rúgták ki.
verőce21
@csak úgy...: (11:56) szokásod szerint f@szságokat írtál...
csak úgy....
@verőce21: akkor perelj be,- mint a melegszívü gergö a zsófi miatt mindenkit és mint az r.tóni azokat ,akiknek nem tetszik a hozománya.
szidod a geci lopós mocsok komcsikat ,hogy a jó kurva annyukat,-közben látványosan támogatod az efftársakat! igyál többet...,úgy elviselhetöbb a napi baromságod. @verőce21: efftárs :)
verőce21
@csak úgy...: Te elkaptad a Kerge Marha kórt...?
kokopelli
@csak úgy...: Itt ugatta el magát büszkén a trafikokról!
gina
Remélem egyszer te alja kis sarki , te tünsz el a süllyesztőbe, már nincs olyan messze...
nezelodo
Jó kis "friss cikk", gondolom a Bige törölt vaskos véleményéről szóló írás helyett újult be, amit hallomás után az ötvenes évek kis kopasz vezéréről írt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.