Pénteken vádat emelt az ügyészség Donáth Lászlóval szemben, akit 2019-ben emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsítottak meg.

Vádat emel az ügyészség Donáth László evangélikus lelkész ellen a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban történtek miatt

– értesült a hvg.hu és a Magyar Nemzet. 

A lelkészt az otthonban dolgozó egyik takarítónő jelentette fel.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség pénteken vádat emelt aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt

– írja a hvg.hu. Az ügyészség álláspontja szerint feljelentés, orvosi iratok, tanúvallomások és igazságügyi pszichológusszakértői vélemény bizonyítja a cselekményeket. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést a vádlottal szemben.

A korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő Donáth László (aki a Momentum EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapja) jelenleg a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház lelkészeként dolgozik.

A férfit az intézmény egy takarítónője jelentette fel, mert állítása szerint Donáth bántalmazta, két kézzel fojtogatta őt, mivel egy szentkép előtt hagyta a takarítókocsiját.

A nő látleletet vetetett, amely a nyakán "halvány elmosódott bőrpírról" és "bevérzés gyanúról" számolt be. Vallomást tett arról is, hogy a lelkész korábban sem bánt vele megfelelően:

állítása szerint fogdosta, szexuális ajánlatot tett neki.

A Donáthot feljelentő nő a hvg.hu-nak nyilatkozva azt mondta: a lelkész másokat is molesztált, de neki esze ágában sem volt ezzel a médiához fordulni, a TV2 kereste meg, "majd dagasztotta botránnyá a történeteket" – fogalmaz a HVG.

A Magyar Nemzet emlékeztet,

Donáth zaklatási, bántalmazási botránya 2019 augusztusában robbant ki.

A Magyar Nemzet azt írja, az evangélikus lelkészként dolgozó Donáth több fiatal nőt is zaklatott.

Sokan és sokáig szenvedtünk tőle. Az idősek és a kövérek megúszták. Ahogy meghallottuk a hangját, amikor bejött az épületbe, már rohantunk. Volt, hogy a WC-be futottunk be előle, mert ha szembetalálkozott vele az ember, akkor mi volt?

»Jöjjön a tornaszobába, kedves!«

És akkor bevitt mindenkit, elkezdett beszélgetni persze, aztán mindig volt egy kis combfogdosás meg fenékpaskolás

– mesélte az egyik áldozat a lapnak.

Donáth László korábban azt nyilatkozta, hogy

egyértelműen politikai lejárató kampány zajlik, amelynek célpontja nem ő, hanem lánya, Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.

A Fővárosi Főügyészség a lap megkeresésére küldött tájékoztatása szerint elkészült a szakvélemény,

amely álláspontjuk szerint a Donáth Lászlóval szembeni megalapozott gyanút erősítette

- fogalmaz a Magyar Nemzet.

Forrás: HVG, Magyar Nemzet

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
- "Jó napot kívánok! A TV2-től jöttünk. Magát molesztálták?
- Engem ugyan nem.
- Dehogynem csak még nem tud róla, majd este nézze a Tényeket."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Csizmás Kond: setét vagy cirmi mint az éjszaka.
Katalina62
@Csizmás Kond: azt is tartja szerintem, szem előtt, és a kormányuknak ez a baja! Hogy az apja vétkes-e azt nem tudhatjuk!
Csizmás Kond
@Katalina62: Ki hogy értelmezi...szerintem épp az ország tönkre tevésével próbál a kormány ellen akciózni ami szerintem is hazaárulás.
...és apja...ártatlan nem perelték volna be.
Clavigo
@Csizmás Kond: Aha,,,,most akkor kit helyeztek vád alá,Kandur ? Nektek ,fitymasz- barmoknak tényleg ennyi agyatok van ?
Katalina62
@Csizmás Kond: nem tudom, az apja ártatlan-e, de sok ártatlan embert is be pereltek meghurcoltak már! Nem kéne az álnaívat játszanod! Nem Donáth Anna árt az országnak!
Csizmás Kond
@Katalina62: ...nem tudom naivság-e...csak olvastam a véleményedet és arra próbáltam magyarázatot adni. Persze nem a lányról volt szó de ha már szóba hozódott ez lett...amúgy nem érdekel sem a lány sem az apja.. mert azzal hogy itt beírok bármit az nem változtat semmin.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.