Az LMP arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormányt, hogy már szombaton hozzák nyilvánosságra a február közepére tervezett nemzeti konzultáció eredményét, mert "ezek az eredmények már ott vannak a fiókban".

A párt társelnöke pénteki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, meglepve hallották, hogy a kabinet nemzeti konzultációt indít a járványügyi enyhítésekről. Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott: eddig úgy tűnt, hogy a kormány a járványügyi szakemberekkel és a hatóságokkal közösen dönti el, hogy kell-e nyitni vagy zárni. Az LMP nem érti, hogy "most mi ez a szimpátiaszavazás", a kabinet miért fordul az emberekhez, pláne, mert eddig gyakorlatilag minden érdemi információt eltitkolt a lakosság vagy az orvosok elől – fogalmazott.

A politikus kijelentette, tisztában vannak azzal, hogy a "nemzeti konzultációnak csúfolt eszköz, az valójában (.) egy fideszes manipuláció", ami nem fog valódi kérdéseket tartalmazni. Minden esetben a kérdező szándékának megfelelő válasz születik, amikor ilyen nemzeti "álkonzultációt" tartanak – tette hozzá.

A kormány ezért ne húzza ezzel az időt, hozza nyilvánosságra az eredményeket, ugyanis itt az ideje a valódi cselekvésnek

- jelentette ki Kanász-Nagy Máté. A társelnök emlékeztetett, hogy pártjuk hat pontból álló csomagot készített a bajba jutott gazdasági szereplők számára. A pontokat sorolva elmondta, hogy minden szektorban teljes körű bértámogatást javasolnak, valamint jövedelempótló támogatást kérnek azoknak, akik eddig kimaradtak a kormányzati segítségből. Az állam támogassa a rezsidíjak kifizetését, a bértámogatás akkor is járjon, ha valaki ideiglenes más szektorban talál munkát, az álláskeresési járadékot terjesszék ki kilenc hónapra és induljon egy újranyitási támogatás azon vállalkozások számára, amelyek hosszú ideje elveszítették a bevételeiket – mondta.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@namihami: De mehetsz demencia tesztre is. :-))))))
Tényleg, látott valaki egy korrektül feldolgozott, értékelhető "konzultációs eredményt"?
Mert az, hogy mondanak egy számot, de mihez képest, hogy jutottak erre az eredményre, már titkosítva van az idők végezetéig! Vagy egyáltalán csak mondják! Én a másodikra tippelek.
ómió
Majd, ha a kormány kölcsön kéri Virág efftársatokat, efftársak!
namihami
Nem hiszem, hogy egy ennyire becsületes kormány, élén egy ilyen tisztakezű miniszterelnökkel még csupán a csalás gondolatával is eljátszana. Biztos, hogy minden eddigi és ezutáni konzultációik, választások és hasonlók a legtisztább, legkorrektebb módon zajlottak és zajlanak le eztán is.
(azt hiszem, hogy most kéne nekem is felvenni a kapcsolatot az orvosommal vagy gyógyszerészemmel)
Nessy
@namihami: De mehetsz demencia tesztre is. :-))))))
Tényleg, látott valaki egy korrektül feldolgozott, értékelhető "konzultációs eredményt"?
Mert az, hogy mondanak egy számot, de mihez képest, hogy jutottak erre az eredményre, már titkosítva van az idők végezetéig! Vagy egyáltalán csak mondják! Én a másodikra tippelek.
jesz
nem egy eredmény van a fiókban...a köznép hangulatától függő válaszokat készítettek...csak biztosra mennek, mert gyakorolni kell a választások eredményére.
laszlobihari
soha a büdös életben nem volt és nem lesz becsületes konzultáció ha azt a fityfaSS és élén O1G vezeti!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.