Többen úgy gondolják, hogy a 2017-es nagy tervek után most újra eljött Botka László szegedi polgármester ideje – írja a hvg.hu.

Vidéki polgármestert győzködnek, hogy legyen Orbán kihívója
Fotó: MTI/Rosta Tibor

A portál szerint több mérvadó politikus is győzködi Botkát, hogy induljon el az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként. 

Van, aki szerint

ő lenne egyedül alkalmas Orbán legyőzésére.

Állítólag maga Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is győzködte Botkát a január eleji találkozójukon, de hogy ilyen valóban elhangzott-e, egyelőre nem erősítette meg.

Hivatkoznak három felmérésre is, amelyek közül kettőben Botka jól szerepelt. Igaz, az is felmerült, hogy a szavazók már elfelejtették a nevét.

Bár az elmúlt hónapokban Botka László aktivizálódott és a helyi médiát építi, a hvg.hu-nak nyilatkozó bennfentesek szerint elzárkózik attól, hogy beleálljon a küzdelembe. Van, aki szerint "öngerjesztő pletyka", hogy Botka újra indulna, más azt magyarázza, a szegedi polgármesterben egyrészt élénken él 2017 emléke, másrészt semmi kedve újra Gyurcsánnyal keringőzni.

(hvg.hu)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
Laci nem hülye, hogy ezekkel lejárassa magát! Szegeden mindig meg fogják választani polgármesternek! Neki az többet jelent...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Botka tartja a vállán Szegedet. Ne akarjuk, hogy a fidesz ezt a várost is felzabálja.
kereső
Nem tudom mi értelme van egy ilyen találgatós cikknek a HCG részéről? Uborkaszeon van? Nincs más téma? Nem tudjátok kivárni, amig a pártok megnevezik a jelöltjeiket az előválasztásra? Komolyan mondom leszokom a hvg-ról. Vagy, ha xarkeverést kaptátok feladatul, akkor az más!
Nyírfa
@kereső: Régen a HVG-vel nyitottam, ma már a Telex-szel.
Peller Anikó
Botkának volt esélye legutóbb, de nem alkalmas a nagypolitikára. Ha gyurcsányozással kezdi akkor semmi esélye sincs, mert ez a fidesz választási programja.

Csak olyan ember lehet aki fintorgás nélkül összefog mindenkivel aki mozog a regnálók ellenében.
pécsi
A SZEVIÉP ügyben a miliárdos Botka a mai napig nem tisztázta magát! Ahhoz képest, hogy a 19-es prolidiki leverésére éppen Szegeden alakult meg a Nemzeti Hadsereg, amely végül az Antant elvonulását és egy új jövőt adott, a mai szoci-bolsevik vezetés meglehetősen anakronisztikus." gondoljátok meg proletárok" !
FLETÓ
Laci nem hülye, hogy ezekkel lejárassa magát! Szegeden mindig meg fogják választani polgármesternek! Neki az többet jelent...
verőce21
Lejárt lemez ez kérem...!
Nem hiszem, hogy újra rá tudnák beszélni... Ennél esélytelenebbet fog indítani az ellenség. :)
fergeteg
Ez az !
Ez kell nekünk. Igazi államvezető lesz. Köztársaság vezető. Rátermett ember. Ő kell oda.
Többet tehet ma már mint Gyurcsány. Bár Gyurcsány is sokat jelent.
Meglesz a 4/5-d,ha nem is a kétharmad.
Maxipocak
@pécsi: mi jogon nevezed te magad pécsinek te fideszpatkány? Arról miért bem jártatod a pofádat hogy Hortiék román szuronyokkal vonult Pestre? Nem vonult az Antant sehová te parazita, csak Pestre, Szegedre, Pécsre meg mindenhová!
Maxipocak
@fergeteg: a börtönfrakcióban, Sopronkőhidán. Csak a geci nem fog elférni a priccsen.
justhpeter
@bluewhale: Az bíztatóan nagy létszám.
csipetke
Bárki jobb lenne,mint orbán. Az emberek már ott tartanak,hogy bárkire szavaznának,akit nem orbánnak hívnak,és nem fideszes. Nagyon elegük van az embereknek az orbán-rendszerből. De rém egyszerű,pont azért lesz az előválasztás,hogy kiválasszák azt,akiben megbíznak az emberek.Szó volt még Márki-Zayról is
Gazella
Szegedért él hal a Botka!! Nem fogja csak úgy oda dobni másnak vezetésre, az évek alatt jól felvirágzott várost.
ómió
Efftársilag már országosan is nagyon "elkelne" egy Szeviép-szerű botrány! Hogy egyéb "nyalánkságot" már ne is említsünk!
Peller Anikó
@ómijó: Van belőle bőven, nézz körül a portádon idiot.
kereső
@ómió: Nem iis tudom. Miféle szeviép botrány? Hiszen, ha ellenzéki érintettség lett volna benne- mondjuk Botka- akko a fideSS kormánya aligha kárpótolta volna a ki nem fizetett vállalkozókat. Pedig megtette- kamatostul.
ómió
@Peller Anikó: Üdvözöllek, idiot! Én ómió vagyok! Ugyan, hazudj már ide egyet!
ómió
@kereső: Persze! Olyan,hogy Szeviép, sosem is volt! Szeged meg az önkormányzata meg pláne! Ők meg még nem is ismerték egymást! Olyanról meg, mint bolSSi lopás, soha senki nem is hallott! Fajsúlyosabb hazudozással kéne jönnöd, nem gondolod!?
kereső
@ómió: Nem erről volt szó, hanem Czeglédy Csabáról, mmeg Gyurcsányról. Vagy az efftárs má Bodóné is lett menet közben? Kinos mi, hogy beleszaladtál a maflásba és besültél a hazugságaiddal? Na dugulj el.
tothjani
Ha elválalja akkor Orbán Fasiszta bandája vajon megmérgezi, vagy "csak" halálos baleset éri??
ómió
@kereső: Czeglédy efftársad már Bodóné lett időközben, aki "csak" efftársúri huncutságból ül "nehéz vasban"? Ütősebbet nem tudsz már hazudni, idiótája!? És még maflás-vízióid is vannak ott az elmeosztály munkásőr tagozatán? Néha úgy tesznek téged "helyre", fajgörény!? Ekkora "szellemi potenciált", mint te, szerintem se lehet másképp!
relatív
Manapság a regnáló és bandája ezerrel munkálkodik az ellenzék megosztásán. Ennek érdekében minden aljasságra képes, mert érzi nyakában a hűvös leheletüket, és azt IS tudja, hogy regnálása alatt számos bűnt követett el a magyar nép ellen, így csak a mélyszegénység további butításával - mézes madzagok ígéretével -, valamint a legaljasabb emberek csapatával várja a megmérettetést !
verőce21
Bitang jó ez a casting...!
No, azt azért már mégsem gondolták olyan komolyan... :)
tudode
Bárki képeSS elképzel azt, hogy könnyen adja magát az, aki felcsúti kulipintyójában még azt nyilatkozta -- többek között --- a TV2 munkatársának 2010. április 19-én, hogy "ha becsődöl ebben az "állásban", akkor kitolja az utca sarokra a gesztenyesütőjét:
.
------ Kétharmad: amekkora lehetőség, akkora felelősség TV2 Napló, 2010. április 19.
www.youtube.com/watch?v=GHIqyxm0ZHo&t=466s
-----------------------------
.
És az üta is a nehezen dolgozó kisemberek elhivatottsága tartja egyben ez a közjogilag érvénytelen, gazda nélküli országot, aki bizonyára nem adja könnyen magát!
karma1
@FLETÓ: 20.20-ra: Eleg erdekes a hozzaallasod. Mi az, hogy "ezekkel"? Es ki az a 16 ember, aki ezt lajkolta? Szepen lenezed az ellenzeki osszefogast, mondhatom. Botka ott van nagyon jo helyen, ahol van, neki Szeged az eleteleme, ugyanugy, mint ahogy Karacsonynak is Budapest - ot sem szabadna eroszakkal jelolni, foleg, hogy o maga sem akarna indulni.
karma1
Felkeszul: Latmann, puzser, berki krisztian... Oszt jonapot...
FLETÓ
@karma1: Ezekkel = mutató névmás, mely használható egyaránt tárgyakra, személyekre! Ki lájkolta?! Nem ismerem őket, mert NICK-et használnak, nem a polgári nevüket!
karma1
@FLETÓ: Arrol beszelek, hogy kinek tetszhetett az, amit beirtal, NICKNAME szerint? Mert azert itt mindenkirol tudni, hogy nickname szerint melyik oldalon all, ne add a hulyet, ha nem muszaj...
karma1
Azert Botkat "videki polgarmesternek" titulalni? Jo, Szeged nem a fovaros, de igen komoly nagyvarosa Magyarorszagnak, es mondjuk nem az 1800 fos felcsuti polgit agitaljak erre a posztra...:)
Nem tudom, min tornaznak meg, hiszen Botka eleg vilagosan hagyta el a palyat 2017-ben, es szemmel lathatoan eros ellenfele Gyurcsanynak - igy viszont az egesz ellenzeki osszefogasnak is.
Miert es ki akarja ot futtatni? Lehet, hogy megint kap orbantol egy igeretet, mint ahogy tortent a 2017-es jelolese elott is? (orban ment, milliardokat igert valamiert Botkanak, aki egy hettel ezutan felment Budapestre, es azzal baszta be az ajtot, hogy "Gyurcsannyal soha!" Igy megadta az alaphangot rendesen, es a mar kezdodo osszefogasi hajlandosagot egy utessel szet is kergette, megagyazva ezzel a fidesznek. (Az lmp meg a jobbik csak hab volt a tortan ekkor, de ok is hoztak a toluk elvart viselkedest: sikerult szetverniuk teljesen a 18-as valasztast). Ugyanezert kar elovenni megint Karacsonyt is, mert o SEM akar ismet jelolt lenni! Probaljanak masfele keresgelni az ellenzek oldalan!
FLETÓ
@karma1: Mi közöd hozzá?! Így délután 5-kor?
karma1
@FLETÓ: Majd egyszer ha kedvem lesz, elmeselem. De addig meg egy kis viz lefolyik a Volgan...Igy reggel 6-kor...
FLETÓ
Új Zélandon reggel 6 van?! Nem GMT +12?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.