Nem lehet hatékonyság szerint rangsorolni a Magyarországon elérhető koronavírus elleni védőoltásokat, valamennyinek rendkívül kevés a mellékhatása, alig-alig okoz helyi reakciókat, és mindegyik képes megakadályozni a súlyos megbetegedést – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Szlávik János hangsúlyozta, egyik vakcina esetében sincs több mellékhatás, mint a korábban megismert más típusú oltásoknál.

Nem kell félni az oltóanyagra adott testi reakcióktól sem, azok ugyanis azt jelzik, hogy az emberi szervezet felismerte a beadott injekciót

- tette hozzá.

A főorvos szólt arról is, az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem napokban Magyarországra érkezett oltóanyaga úgynevezett vektorvakcina, amely egy ártalmatlan csimpánz-adenovírust használ arra, hogy az emberi szervezet koronavírusként ismerje fel.

Kiemelte, a három hét különbséggel beadott két oltást követően több mint 80 százalékos lesz a védettség, ugyanakkor szinte 100 százalékban megvédi az embereket a súlyos megbetegedéstől, a kórházba kerüléstől és a koronavírus-fertőzés miatti haláltól.

Az AstraZeneca vakcináját hűtőszekrényben lehet tárolni, ami nagyban megkönnyíti a használatát. Néhány ország, köztük Magyarország is óvatosságból úgy döntött, hogy 65 év felett nem adja be az Astra-Zeneca-oltást. Ez azonban változhat, azzal párhuzamosan, hogy a világban egyre több ennél idősebb ember is megkapja a vakcinát

-mondta Szlávik János.

A főorvos aláhúzta, Magyarországon növekszik az oltási hajlandóság. Néhány hete körülbelül 35 százalék volt azoknak az aránya, akik biztosan beoltatnák magukat valamilyen koronavírus elleni védőoltással, ez az arány ma már több mint 40 százalék, a legnagyobb rizikójúaknál pedig még ennél is sokkal magasabb – mondta.

Szlávik János szerint a magyar lakosság 50-60 százaléka májusra megkaphatja a koronavírus elleni első védőoltást, ha megfelelő mennyiségű vakcina érkezik az országba.

Hír/kép:MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Előfordulhat, hogy a mesterséges intelligencia felgyorsítja a gyógyszerek hatásainak a kiszűrését, de azért még sokan élünk ebben az országban, akik átélték a gyermekbénulásos járványt, és kisebb, nagyobb járványokat, és azt is, amikor
.
------Hatvan éve kezdődött a leghírhedtebb gyógyszertragédia
www.origo.hu/egeszseg/20140203-hatvan-eves-a-contergan-thalidomid.html
.
www.google.com/search?q=Gy%C3%B3gyszer+mell%C3%A9khat%C3%A1s%C3%A1ra+torz+gyerekek+sz%C3%BClettek&oq=Gy%C3%B3gyszer+mell%C3%A9khat%C3%A1s%C3%A1ra+torz+gyerekek+sz%C3%BClettek&aqs=chrome..69i57.19267j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
-------------------------------
.
Mindenki félti azt amiből egy van királynak, és koldusnak is!
kereső
Komolyan nem hiszem el- ha nem hallom és látom. Van orvos, aki megtagadva mindent amit eddig elért- a szakmai tisztességét, a főorvosi beosztását rangját, beáll a hatalom scheggét nyalni- és hazudik/becsapja az embereket. Azokat, akiknek a gyógyitására felesküdött?
Qqberci
Szlávik elvtárs is seggnyalásból PHD-zik...

A páciensnek tudnia kell, hogy mit kap és akarata ellenére nem kaphat meg semmit...
volvós
Hazug patkány !!! Felovasod minden reggel. amit azorbánc leír éjszakai álma után...Az orvosi esküd még kötelez tégad is, csak a gerinceddel együtt elvesztetted...Reméljük lenyeled te is ...
Pálinkás Pál
értelmét nem látom ezt a majmot miért futtatják,.? hiteltelen,gerinctelen seggnyaló
ómió
Efftársilag azért bőszen "rangsorolják"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.