Kiderültek végre az okok. 

Vasárnap délután hivatalos közleménnyel reagált a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány a Szász János házkutatásával kapcsolatban megjelent hírekre. A bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétsorozatát megszervező alapítvány és a rendező között egy komoly jogvita áll. 

Ezért kellett házkutatást tartani Szász János filmrendezőnél

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Pénteken kora reggel rendőrök szállták meg Szász János filmrendező budakeszi otthonát, a nyolc órán át tartó házkutatás után mindenféle adathordozásra alkalmas eszközt magukkal vittek.

A rendező megerősítette, hogy az ügy hátterében a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körüli konfliktus áll.

A rendőrök vélhetően a film nyersanyagát, vagy annak egy részét keresték Szásznál. A rendőrség személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást, Szászt nem gyanúsítják semmilyen bűncselekménnyel, vélhetően ismeretlen tettes ellen szól a feljelentés.

A közlemény szerint az alapítvány Szász Jánossal szemben feljelentést nem tett, a felek közötti (polgári jogi természetű) jogvitában a rendőrség nem jár el, házkutatást, egyéb nyomozati cselekményt nem végez. Közlik, hogy „az Alapítvány rendelkezik egyedüli, kizárólagos és jogszerű felhatalmazással arra, hogy a bangladesi sziámi ikrekről és orvosi szétválasztó műtétsorozatukról bármilyen fotót vagy filmfelvételt nyilvánosságra hozzon”.

Emellett az is kiderült, hogy

a bangladesi sziámi ikrek törvényes képviselői (szülei) már az ikrek bangladesi műtétje után – írásbeli nyilatkozattal – megtiltották Szász Jánosnak és az általa képviselt vállalkozásnak, hogy a velük vagy sziámi ikerpár gyermekeikkel kapcsolatos bárminemű személyes adat (képmás, egészségügyi adat, stb.) vonatkozásában adatkezelést folytassanak, valamint, hogy a filmes nyersanyagot bárminemű film készítéséhez, nyilvánosságra hozatalához felhasználják.

A közlemény szerint Szász Jánost, csakúgy mint a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásán dolgozó orvosi misszió tagjait szigorú – nyilatkozatban vállalt és jogszabályokban rögzített – titoktartási kötelezettség terheli. Az Alapítvány – az orvosi misszió sikere és a bangladesi sziámi ikrek és szülei jogvédelme érdekében – minden jogszerű felhívást és intézkedést megtett és megtesz annak érdekében, hogy ezen titoktartási kötelezettség megszegésére, illetve ezáltal a betegjogok és a személyes adatok sérelmére ne kerüljön sor.

Az Alapítvány és az orvosi misszió karitatív munkáját rendkívül megnehezítő körülmény, hogy az Alapítvány, illetve az orvoscsoport a mai napig nem rendelkezik a tárgybani műtétsorozat során készült film-nyersanyag felvételek teljes terjedelmével, azokat Szász János – erre irányuló korábbi kötelezettségvállalása ellenére – a mai napig nem adta át a szerzői jogi védelemre való hivatkozással és a meglévő filmnyersanyag felvételek bárminemű felhasználását is megtiltotta.

Márpedig, ezen filmnyersanyag felvételek meglétéhez az Alapítványnak közvetlen joga és jogos érdeke fűződik, az fontos az ikrek orvosi ellátásában és az elvégzett beavatkozások orvos-szakmai értékelésében, illetve a posztoperatív tudományos munkában egyaránt. Az Alapítvány a szóban forgó filmnyersanyaghoz főződő jogait kénytelen jogi úton érvényesíteni. Az Alapítvány rendkívül méltatlannak tartja, hogy Szász János sajtóban megjelent hangulatkeltő nyilatkozatai negatív színben tűntetik fel a jó hírnevű Alapítványt, illetve a missziós orvos csoport elismert vezetőjét, valamint hogy ezen közlések beárnyékolják a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásának tudományos eredményét, sikerét és nemzetek közötti emberi összefogásban rejlő erejét.

Az Alapítványnak – az orvosi misszió vezetőjétől származó tájékoztatása folytán – tudomása van arról, miszerint nyomozati eljárás megindítása vált szükségessé ismeretlen tettes(ek) ellen az orvosi műtétsorozathoz kapcsolódó személyes adatokkal való visszaélés és egyéb bűncselekmények gyanújának észlelése okán, amely eljárások tárgya azonban nem keverendő össze a fentiekben hivatkozott jogvitával és érintett felekkel. A rendőrség által végzett nyomozati cselekmények célja – az ártatlanság vélelme mellett – minden esetben annak felderítése, hogy bűncselekmény megvalósult-e, illetve annak bizonyítékai fellelhetőek-e. Az Alapítvány – a kialakult helyzet ellenére – továbbra is legfontosabb feladatának tartja a bangladesi sziámi ikrek ellátását, segítését és a magyar orvosi missziós csapat egységének megőrzését!

(Telex.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nagyon gyenge magyarázkodás. Jó lenne tudni ki tett feljelentést, mert ameddig ez nem derül ki az alapítvány ezzel a magyarázkodással csak a saját pozícióját ásta alá.
justhpeter
Nagyon gyenge magyarázkodás. Jó lenne tudni ki tett feljelentést, mert ameddig ez nem derül ki az alapítvány ezzel a magyarázkodással csak a saját pozícióját ásta alá.
karma1
Ha egyaltalan tett ilyen jogi lepest az ikerpar szulei, akkor az az egyik legszemetebb dolog volt. Kaptak egy halalraitelt gyerek par eletmentesere INGYEN egy olyan lehetoseget, amit szinte senki mas nem kaphatott volna meg.
Oriasi bravur volt ez a magyar orvosok reszerol, es - szerintem - az egesz mutetsorozatot, elokeszitest, MINDENT dokumentaltak az orvosok, szovegesen es nagy valoszinuseggel videon is, mivel ennek orvostorteneti jelentosege van.
Nagy valoszinuseggel ezeknek a szuloknek NEM a szemelyes adatait adna ki Szasz a filmjeben, hanem az orvosok munkajat kovetne vegig dokumentalo jelleggel. Tehat ez a par tutira nem lenne rovidebb - a szuletesi adataikat, lakcimuket, bankszamlaszamukat NEM teszi kozze sem Szasz, sem a mutetet vegzo orvosok.
Szegyen egyebkent az, ahogy jelenleg az EGESZ magyar orvostarsadalommal bannak - ez nem melto a magyar orvosok vilagviszonylatban is nagyon jo megitelesehez.
De ugy latszik, orban mindent, EZT is megteheti! Inkabb lehet koze Szasz SZFE-s kozremukodesenek - hat ebben is csak a puhos pitisege vilaglik elo - pontosan olyan gyoker, mint amilyen ertekeket a putribol hozott magaval.
RonaGyuri
csaj erősödött bennem a dolog:

Egy logikus kérdés is lehet

Szász azt mondja: tudja ki van a dolgok mögött, de vajon azt tudja-e, hogy mi az amit esetleg tudhat?

Tisztán logikai alapon három releváns magyarázat lehet e mögött a durva atrocitás mögött:
Egyfelől; valakik ilyen mértékben besegítenek egy magánvita eldöntésébe,
másfelől; a dolog csak ürügy a leszámolásra,
s végül; lehet valami, amit lefényképezett, amit nem kellett volna!
Ez utóbbira vonatkozik a kérdés, a szegényes beszámolók ezt valószínűsítik.
Nekem egy régi világhírű kollégája ikonikus filmje ugrott be!
Michelangelo Antonioni 1966-is filmje a „Blowup” (Cannes Film Festival 1967-es nagydíjas filmje), nálunk Nagyítás címen játszották. David Leslie Edward Hemmings (Thomas egy felkapott londoni divatfotós), miközben egy parkba megy témát keresni, felfigyel egy fiatal nőre és egy idős férfire, és kíváncsiságból fotózni kezdi őket. Később kiderül – hosszas nyomozás után -, hogy – tudtán kívül – egy gyilkosságot fényképezett le! =))
TollerBela
Micsoda katyvasz ! A rendőrség nem végez, miközben végez, nyolc órán át, lakásban ! AZ Alapítvány ártatlan, mint a ma született, a film meg egy éven, vagy kettőn keresztül folyamatosan született. Kiderül, hogy az Alapítvány megkapta a filmekből a ráeső részt, az összesre meg nyilván nem tarthat igényt. A szülők a legkevesebb, azokat az Alapítvány emberei bármire rá tudják venni pár piculáért, ez nem is lehet tényező (mire is kellene nekik pár kilométer szakmai felvétel).
karma1
@RonaGyuri: Imadtam azt a filmet - igazi kult film volt abban az idoben ... De visszaterve Szasz ugyere: ha valoban VELETLENUL fotozott le valamit, akkor azt nem tudta elrejteni a gyereke szamitogepen, mert o maga sem tudta, hogy mit fotozott. (Pont mint a nagyitasban).
Ha viszont a magyar belugy ennyire a sziven viseli egy NEMZETKOZI orvoscsoport munkajat, akkor ebben is nagyon santit valami.
Mindenesetre gusztustalan, ahogy a magyar rendorseg eljart - nemcsak Szaszszal szemben, hanem ahogy egeszeben a magyar polgarokat kezelik.
Nagyon remelem, hogy valahonnan elojon Magyar Gyorgy doktor, vagy valamelyik Barandy es elegtetelt szerez Szasznak.
Egyebkent mar lattam egy komoly filmet asszem a BBC altal lett felveve, es errol az operaciorol szol.
Ugyhogy ha a szulok tiltottak le akarmit is, akkor ok is menjenek el az anyjukba, es inkabb csak oruljenek az oriasi szerencsejuknek, hogy volt valaki, aki teljesen ingyen vallalta ezt a hihetetlenul osszetett es nehez mutetet.
balos
@RonaGyuri: Hát a fideSS minden ténykedése "Blowup"!Nem véletlen a titkosítás titkosítása!A rend-őrsegg meg kormánybarátja a család barát kurmánynak!Ami össze nő az összetartozik!Szar a segghez!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.