Akiknek ehhez közük volt, azok feketével írták be a nevüket a magyar színháztörténetbe. 

Vasárnap búcsúztatták koszorúkkal a Színház- és Filmművészeti Egyetemhez tartozó Ódry Színpadot az egyetem átalakítása ellen tiltakozók, ugyanis a színpadot közel 62 év után bezárják, az épületet visszaadják az eredeti építtető református egyháznak. 

Nagy Ervin szerint a magyar kultúra egyik legsötétebb pillanata az Ódry színpad beszántása

Fotó, címlapkép: wikipedia CC BY-SA 4.0/Maximilian Bühn

A vasárnapi koszorúzáson a színházi szakmából sokan megjelentek, Alföldi Róbert is megemlékezett a színpadról a Facebookon többek között. 

Nagy Ervin színművész is kinn volt, ő egy kissé bosszúsabb posztot tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán:

"Szégyen, gyalázat, ami itt történt.

A magyar kultúra egyik legsötétebb pillanata. Soha nem fogom elfelejteni a mai napot és azokat sem, akik ezt tették szeretett iskolámmal, kollégiumommal, szakmám bölcsőjével.

Szégyelljék magukat!

Feketével írták be nevüket a hazai szìnháztörténetbe. Nem gondoltam, hogy mindez megtörténhet, de biztos vagyok abban, hogy azt a szellemi örökséget és tudást, amit Magyarország legjobb szakembereitől itt kaptunk, nem lehet eltiporni."

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Ódry Szinpad, Várszínház, Vidámpark, Nagycirkusz, Közlekedési Múzeum... Tovább is van, mondjam még?...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Nessy: ...nézd mindenkinek igaza van de csak szerre. a színház és a foci abban hasonlít hogy sztárolják a szereplőket és sok a gázsi, de alapjában véve mindkettő ripacs...ezt lehet azért is mondom így mert én azt veszem alapul, hogy aki valamit pénzért csinál az ne akarjon sztár lenni...nekem ez az elvem, így itélek és nagyon konkrét dolgok kellenek hogy kibillentsenek ebből.
..na de foci mert ugye az mindenki idegeit birizgálja...ma a sportban nem az a lényeg hogy mekkora egyéniség vagy, hanem az hogy mekkora meglepetéseket tudsz produkálni, ugyanis ma nem a nézőtér adja a megélhetés hanem a fogadási irodák...és ott nagy pénzek forognak kockán...ugyértve sok kis mániás pénze. Amit mi látunk az csak a stadion de azon kívül az a sok pénzes ember akik azokba elmennek, fenntartják, fogadnak stb na onnan jön a pénz...és azt az állam is tudja hogy ma egy üres stadionban játszott meccs is többet hoz mint egy kétszáz varrónőt foglalkoztató szabóság...szóval lehet nyafogni de annak semmi értelme
Ma a zunió is azt vallja mint amerika, hogy a lehetőségek országa..probálkozni kell vagy vándorolni és újra próbálkozni...ez egy ördögi kör de sokaknak jól jövedelmez és azok vezetnek.
Nessy
@Csizmás Kond: Azért a kettő közt van némi különbség!
Nézd, nem kötelező színházba járni, mint ahogy meccsre sem. Viszont ameddig már annyi kanálison közvetítik a foci meccseket, hogy több mint sok, addig egy színházi közvetítés még véletlenül sem akad. Én úgy mondtam véleményt Vidnyánszky Nemzeti színházáról, hogy becsülettel megnéztem két darabot. Az egyik Ibsen Vadkacsája volt, amiről úgy gondoltam, nem lehet elrontani. Nos, el lehetett! Az a pár perc volt valós színházi élmény, amikor Törőcsik Mari lépett színpadra. A főszereplő Szarvas Gábor esetenként csak díszletként volt jelen. És most ő fogja tanítani a jövő színészeit! Vidnyánszky meg azt hiszem a rendezőket. Csak mellékesen közlöm veled, hogy a pandémia előtt általában havonta egyszer mentem színházba, és múzeumba. De más kulturális eseményre is szívesen jártam. Ne érts félre, ez nem kötelező, csak talán tudok reálisabb véleményt mondani, mint aki ezeket kerüli, mint ördög a tömjént!
Csizmás Kond
@Nessy: ..a tévé is magán...és szerintem azért közvetít focit mert többen nézik mint a színházat...felmérik és nézettség szerint válogatnak hogy mi megy és mi nem...tehát nem a tévé a hibás...ilyen az emberi érdeklődés.
Nessy
@Csizmás Kond: Én a kimondottan sport csatornákra gondoltam Csak magyarból van vagy három, négy, ha nem több. De nem egyforma az érdeklődési körünk, tudomásul veszem, hogy "Futbóliában ma már, csak egy nóta jár!" ( Csodacsatár!)
Csizmás Kond
A sportban csak a sznúkert a hokit és az óriáslesíklást nézem...a futballt soha nem kedveltem. A mi a csatornákat illeti szerintem is a nézettség által az igénytelenséget hajhásszák...de ez van az ők csatornájuk az ők pénzük.
Lepényleső
...s ez még csak a kezdet vége,- hol van még a vég kezdete?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.