Alig 200 méterre a Duna-parttól új irodája van Rétvári Bencének a választókerülete központjában: az Országgyűlés havi 195 ezer forintot fizet az Emmi-államtitkár bérleményéért.

Közpénzből újították fel azt a váci rendházat, ahol szintén közpénzből az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára irodát bérel

- írja a Népszava.

A Népszava cikke szerint a KDNP-s parlamenti képviselő

Vác egyik legszebb épületébe, a ferences rendházba költözött be, amelyet a 2,6 milliárdos kormányzati támogatással újítottak fel.

A 18. században épített Szent Kereszt templomot és kolostort birtokló ferences rendtartomány és a magyar piaristák egy módszertani és munkaerőpiaci központ kialakításába kezdtek, hogy ezzel segítsék a Vác környéki SNI-s fiatalok – sajátos nevelési igényű, azaz fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű tanulók – elhelyezkedését, társadalmi integrációját. Az intézmény jelenleg 250-300, pályaválasztás előtt álló fiatallal foglalkozik.

A módszertani központ tervét bőkezűen támogatta a kormány: már 2016-ban 1,7 milliárd forintot különítettek el az épületek felújítására és a módszertani központ berendezésére. Így jött létre a Piarista Kilátó Központ, ami annyira kormányzati projekt, hogy a büdzséjét is a központi költségvetés határozza meg:

a Palkovics László vezette innovációs tárca 330 millió forintot adott az idei működtetésére.

A piarista gimnáziumban végzett, a rendhez ma is kötődő Rétvári Bence már a beruházás kezdeteinél jelen volt: 2018 márciusában kollégájával, Latorcai Csaba Emmi-államtitkárral büszkén mutatta a kormány – akkor éppen – 570 milliós támogatási „csekkjét” a váci templom kapuja előtt, jelen volt az intézmény ünnepélyes megnyitóján is.

A lap szerint tavaly decemberben az Országgyűlés Hivatala határozatlan idejű szerződést kötött a Piarista Kilátó Központot vezető Katona Miklóssal 3,51 millió forint értékben.

A 195 ezer forintos bérleti díj ismeretében ez legalább másfél évre szóló megállapodást jelent. Jelenleg a 48 négyzetméteres irodahelyiség az egyetlen külső bérlőnek kiadott rész az épületben.

Az Országgyűlés Hivatal a Népszava kérdésre közölte: Rétvári maga kérte, hogy kössenek szerződést a piarista intézménnyel. A bérleti díj a rezsiköltséget is tartalmazza, a parlamenti államtitkár a szerződés értelmében pedig alkalomszerűen a rendház két másik helyiségét is használhatja „társadalmi események lebonyolítása céljából”.

Forrás: Népszava, 24.hu

Címlapkép: Fidesz / YouTube

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Afra
És kiket fogad a kolostorban,apácákat?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
na pünkösdi király lettél váci krumpliárusból igen megszaladt leszel majd kóművesek mellett SM ja nem tudod mit takar ? culáget segédmunkás mert orbánia nem lesz ám 1000 éves
Sámannus
Borkai lesz a szenteltvíz beszerző.
namihami
Okos! A lábát se kell kitennie, ha gusztusa támadna egy kis ""szájerezésre"".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.