Orosz Bernadett története óriási lavinát indított, de a harcának még nincs vége, hiszen a mai napig nem zárult le a nyomozás Bernadett ügyében.

Tavaly Orosz Bernadett és volt barátja, István egy osztálytalálkozóra voltak hivatalos diplomás katonák közé. Bernadett felment a szobájába, mert fáradt volt, mire István követte, majd ahol érte, ütötte a nőt. A férfi csak akkor hagyta abba, amikor a kiáltásokat meghalló recepciós értesítette a katonákat, akik felrohantak.

„Próbálok erős maradni a gyerekeimért is” – nyilatkozta Bernadett a Fókusznak. A nő biztos benne, hogy ha nem történik valami, akkor a támadója megöli. A férfi 2019-ben féltékenységből bántalmazta Bernadettet, de a rendőrök elengedték.

Bernadettet nemrégiben újra műteni kellett, a brutális támadás után pedig életmentő operációt hajtottak végre rajta. A férfi állítja, nem emlékszik az estére, amikor a bántalmazás történt, sőt, polgári pert indított a nő ellen, amiért az nyilvánosságra hozta az adatait.

A férfi polgári pere előbb indult el, mint a büntetőper, noha Bernadett a támadás miatt nem tudott dolgozni, így a tartalékait éli fel, miközben próbálja eltartani a gyerekeit.

Az ügyben Mérő Vera a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítvány alapítója vérlázítónak nevezte a helyzetet, mert bár minden embernek vannak személyiségi jogai, mégis a támadó szeretne kártérítést ebben az ügyben.

Címlapkép: rtl.hu

(blikk.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ez az elhúzódó eljárás hasonlít a lóbaszó ricsire, vagy a savas elmebeteg dokira...
vacsi
"volt barátja, István"

Mi az, hogy István?! Bolond ez a cikkíró is?
RonaGyuri
@vacsi: sajnos a matyar "jog" ilyen; az elkövetőnek vannak személyiségi jogai, az áldozatnak nincsenek! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.