"Olyan hidegbetörésben lesz részünk a következő 24 órában, amilyenben már nagyon rég nem volt," figyelmeztet előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. 

Mediterrán ciklon helyeződött fölénk, amelynek hátoldalán késő estétől, éjszakától erős, viharos szél kíséretében markáns, gyors hidegbetörésre kell számítani. Ekkortól jelentősebb bizonytalanság mellett nagy területen válthatja havazás az esőt – számolt be honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Mint írják: a fölénk helyeződött csapadékzónából ma napközben elsősorban az északi megyékben lehet számítani vegyes halmazállapotra: ónos esőre, fagyott esőre, kezdetben főként az Északi-középhegység térségében havazásra is. Estétől az északnyugat felől kezdődő drasztikus lehűlést várhatóan gyors halmazállapot-váltás kíséri: átmenetileg ónos eső is előfordulhat (nagyobb eséllyel az északkeleti harmadban), majd egyre inkább a hó lesz a jellemző. Kiemelik:

a gyors hidegbetörés következtében az addig lehulló, de el nem szivárgó csapadék hirtelen a felszínre, az utakra fagyhat.

A Dél-Dunántúlon kis eséllyel akár az ég is megdörrenhet előrejelzésük szerint. Csütörtökön napközben a csapadékzóna kelet, északkelet felé távozik, azonban megközelítőleg az Eger-Orosháza mentén húzódó összeáramlásból továbbra is lehet időszakos havazás, hózápor.

A várható hóvastagság térbeli eloszlása erősen függ attól, hogy a gyorsan érkező hideg levegő mikor éri utol az ország fölött elhelyezkedő csapadékzónát: így ebben jelentős a bizonytalanság, kis területen belül nagy eltérések lehetnek.

A legesélyesebb forgatókönyvek szerint szerda éjszakától csütörtök estig az ország nagyobb részén ált. 1-7 cm friss hó hullhat.

Lokálisan ennél vastagabb hótakaró is kialakulhat – erre nagyobb eséllyel az északkeleti vidékeken (Észak-Borsod, Nyírség) lehet számítani, míg a legfrissebb számítások alapján az Észak-Dunántúlon kicsi a vastagabb hótakaró kialakulási valószínűsége.

Estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul, és főként a Dunántúlon, valamint az északkeleti térségben egyre nagyobb területen viharossá fokozódik a szél.

A széllökések jellemzően 60-80 km/h között alakulhatnak, de főleg a Dunántúl középső területén (Bakony, Balaton környéke) ennél erősebbek (akár > 85-95 km/h) is várhatók.

Emiatt a hófödte tájakon hófúvásra, nagyobb eséllyel a Bodrogköz térségében, illetve a Dél-Dunántúl egyes részein erősebb hófúvásra is számítani kell.

Forrás: 24.hu, 444, OMSZ

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Horizont:de akkoriban még nem fütötték a füvet a stadionokban...
Rockxy
a hideggelegyütt jön a vakkcina is, de aztat nem mongyák.
simmering73
@Horizont: Mert ezek már berottyantanak 1-7cm hótól is. Ez az új trendi. Nemzethy riogatás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.