Az InfoRádió megbízható forrásból úgy tudja, a Dózsa György úti ámokfutó hiába próbált gyámság alá kerülni. Az általunk megkérdezett szakértő szerint egyébként a gyámság büntethetetlenséget jelentett volna M. Richárdnak.

Családja annak érdekében kezdeményezte M. Richárd gondnokság alá helyezését, hogy a férfit ne vonhassák felelősségre vagy csak enyhe büntetést kapjon.

M. Richárdot tavaly szeptemberben első fokon bűnösnek mondták ki a 2017-ben a Dózsa György úton történt, két ember halálát követelő gázolás miatt. Ebben az eljárásban bírálták el azt is, hogy megvert egy kerékpárost, akit majdnem elsodort. A férfinek több bűnügy miatt is felelnie kell.

Az infostart.hu azt írja,

M. Richárd gondnokság alá helyezését egy hozzá nagyon közel álló nő kezdeményezte a VIII. Kerületi Kormányhivatal Gyámügyi Osztályán. A portál az ügy kapcsán megszólaltatott egy egykori büntetőbírót is, aki szerint ahhoz, hogy valakit felnőttként gondnokság alá helyezzenek, fontos kritériumoknak kell megfelelni.

Hiába próbált gondnokság alá kerülni M. Richárd

A büntetőeljárásban a beszámíthatóság megléte, korlátozottsága vagy hiánya döntő jelentőségű. Amikor elbírálják valakinek a cselekményét, gondnokság alá kerül, és még a beszámítási képességét is kizárják, akkor nem büntethető, meg kell szüntetni ellene az eljárást. Ha a képesség korlátozott, akkor ez nyomatékos enyhítő körülmény az eljárás során – mondta az InfoRádiónak Surdy Miklós nyugalmazott büntetőbíró, ügyvéd.

Az infostart.hu az ügyben felkereste az érintett gyámügyi osztályt, ahonnan azt a választ kapták, hogy

a törvény szerint a gyámügyi eljárások, köztük a gondnoksági ügyek nem nyilvánosak. Az InfoRádió ennek ellenére egy megbízható forrástól úgy értesült, hogy az M. Richárd gondnokság alá helyezését kérelmező eljárást elutasították.

A halálos közúti baleset gondatlan okozásáért, illetve garázdaságért és testi sértésért M. Richárdot halmazati büntetésként 4 év, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és véglegesen eltiltották a járművezetéstől. Emellett van egy hivatali vesztegetéses ügye, amelyben azzal gyanúsítják, hogy 900 ezer forintot fizetett azért, hogy visszakapja a jogosítványát, illetve, hogy a Dózsa György úti baleset ügyét megússza. Legutóbb szilveszterkor pedig egy budapesti étteremben a korlátozások ellenére bulit rendezett és kábítószerezett is, emiatt is felelnie kell majd.

Cikk- és címlapkép: MTI/Kovács Tamás

(infostart.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@Horizont: Meg az ügyvédje, aki a lovat adta alájuk. Na az a főkolompos.
jesz
ez a lóbaszó szarcsimbók inkább fizesse ki a fájdalomdíjat az elhunyt férfi családjának...ugyanis egy kisgyerek is siratja az elhunyt apukáját..
Volt pofájuk 2 milliót ajánlani..most már 20 millánál tartanak..na többek közt ezért is kellene a gyámfelügyelet..
Most is élősködik a Venyige utcában...
jesz
@Horizont: de... ez oly arcpirító, hogy beszélni sem tudok róla..

az özvegy csak annyit kér a gyermekének, amennyibe került a frissen megszerzett gázoló autó... ez a lóbaszó azt mondta csak negyven milla, egy merci szalontulajdonos szerintt 55 milla..

persze ez a szekrény nem fizetett érte..

ez úgy húzódik, mint Rezesova pere, vagy a savas orvosé..
moareka
Rafkós gátlástalan bűnözőket Kubatov feladata törvénytisztelő állampolgárrá varázsolni...vagy majd csinálnak egy még nagyobb disznóságot, hogy ez felejtődjön..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.