Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár A koronavírus elleni harcot ne politizáljuk át címmel olvasói levelet tett közzé a De Telegraaf című holland napilapban pénteken, amelyben az újság És így válnak semmivé morális ellenvetéseim című korában megjelent véleménycikkére reagált.

Kovács Zoltán: alaposan teszteltük az orosz vakcinát
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kovács Zoltán írásában hangsúlyozta,

amennyiben Hollandia veszélybe akarja sodorni állampolgárainak életét azáltal, hogy átpolitizálja a koronavírus elleni oltóanyagokhoz való hozzáférést, ezt szabadon megteheti. Ezzel szemben Magyarország kiemelten kezeli állampolgárai életének megmentését és a vírus terjedésének lassítását

– szögezte le.

Mint emlékeztetett, a napilap online kiadásának az orosz fejlesztésű Szputnyik V nevű oltóanyag magyarországi beszerzésével összefüggésben megjelent cikke arra világít rá, hogy a magyarországi arányoknak miért fele Hollandiában az egy főre eső beoltottsági arány, messze elmaradva valamennyi uniós ország mögött, Lettországot és Bulgáriát leszámítva.

A szóvivő Szerbia példáját említve közölte, Magyarország déli szomszédját nem fékezte a közös uniós oltóanyag-beszerzési rendszer, és nem kellett zöld jelzésre várnia az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) a tömeges oltás megkezdéséhez.

Szerbia a globális oltási versenyben a vezetők közé tartozik. Hogyan került oda? Az orosz Szputnyik V oltóanyag segítségével

- fogalmazott.

Magyarország lépése a holland cikk szerzőjének állításával ellentétben nem minden megfontolás nélküli. Közegészségügyi hatósága alaposan tesztelte az orosz vakcinát és jóváhagyta annak használatát – tette hozzá Kovács Zoltán.

Forrás: MTI

134 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TollerBela
Ha azt mondta, hogy mi alaposan teszteltük, akkor alaposan hazudott ez a lókötő !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
TollerBela
Ha azt mondta, hogy mi alaposan teszteltük, akkor alaposan hazudott ez a lókötő !
Giovanni Alba
Alaposan teszteltük, mindent a legnagyobb rendben találtunk, már csak a dokumentáció hiányzik, amit az oroszok beadtak az EMA-nak, illetve az EMA szerint mégsem adtak be. De ezzel is minden rendben van, az előírások betartása, és a szigorú protokoll csak libsibolsi ármánykodás és aknamunka kiemelkedő eredményeink láttán. Mi Húsvétra mindenkit beoltunk aki regisztrált, mert lesz nekünk kínai vakcinánk, utána meg azokat is, akik nem regisztráltak. Miért kellett "előzetes igényfelmérés" amikor az uniós beszerzés lakosságarányosan történik, jut mindenkinek, mert ugye a cél a teljes átoltottság? Nem lett volna egyszerűbb a választási értesítő mintájára oltási értesítőt kiküldeni minden nagykorú magyar állampolgárnak? Esetleg egy válaszborítékkal, benne egy lapocska "Nem kérem" felirattal?
Ha gonoszkodni akarnék, még azt is írhatnám, hogy alaposan tesztelték a vakcinát, de jól láthatóan hajnövesztőnek nem vált be.
csak úgy....
ez a zoli egy kiválló terelö juhász! akár hollandiáig is el bírna (egyedül) terelni pár ezer magyar birkát..
Qqberci
Majd ha a qrmányt, a csútkányt, a najszos-szart és a 133 bátoz parlamenti képviselőt nyilvánosan végigoltják vele és fél év múlva még mindig élnek, akkor talán elhiszem. Ha meg nem élnek, akkor úgy jártak. Az tragédia, de nem baj...
ómió
Ez rendben, de a "píszí tesztet" az efftársak "végezték"!
nezelodo
Ezt a kijelentést az erre hivatott szakemberektől jobb lenne hallani, feltéve, ha nem a politika fogjai, és erre sajnos jó esély van nálunk. A Kovács hitelessége már annyira erodálódott, hogy meghallgatni sincs sok értelme, nem hogy elhinni az állításait.
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Ki a hurka anyádon? Rajtad kellene, az összeset, egymás után.
csak úgy....
@Qqberci: putyin elvtársuk is csak a nyár végén vagy ösz elején szeretne "oltakozni" és ö garantáltan bátrabb mint a magyar 133 és nem is hülye..
csak úgy....
@ómió: rettegsz? pedíg neked példát köll mutatnod efftársilag!
ómió
@csak úgy...: Efftársilag - ne hazudd rám - max. te lehetsz képes a "példamutatásra"! Még ezzel se vagy tisztában?
KEZ
@TollerBela: De az is meglehet, hogy te hazudsz küldetéstudatból.
KEZ
@nezelodo: Naponta hallod a járványügyi szakemberektől.
Persze csak akkor, ha nemcsak a balliberális médiumokat hallgatod!
KEZ
@csak úgy.., - Bezzeg Soronkívüli György és Soronkívüli dr. László sokkal bátrabbak voltak.
Miközben az védőoltás ellen uszítottak, már az ELSŐK KÖZÖTT oltakoztak.
kereső
A nagy tesztelőtől nem nagyon vannak hireink-Szerbiára gondolok. Hogyan alakul a járvány, milyen az orosz vakcina(valamelyik??) hatásfoka, és milyenek a mellékhatások? Mondjuk az biztos, hogy ennél a vakcinatipusnál- egy autoimmunválasz esetlegesen csak évek multán jelentkezik.
Na de mi van most?? Kovács elvtárs, ha esetleg kitért volna erre- az alapos tesztelés után.
kissé felnőttem
eu is vizsgálta vagy csak orbán és szijártó doktorok ?meg gondolom te is? vagy csak hallottatok róla ?mert itt más minden terjeng ám ez komám olyan mint aki műszaki nélkűli auóval furikázik??? én meg jogsi nélkűl vagy erre ti tesztek kis és nagy Ívben is ? akkor ezt minek kéne nevezni felelősség vagy felelőtlenség vagy eszementség na melyik a soros?
Eladott Ország
Semmi túlzás nincs abban, hogy ide vezetett a tudományosság politikai láncra verése, a politikai háború az észérvek és a tények ellen, a társadalom kiskorúsítása, a közszolgálati agylúgozás.
Pipás
@KEZ: Az inkább valószínű, hogy idióta vagy.
Béla333
Te mocskos szemét!
Nem az veszélyezteti az emberek életét, hogy csak akkor alkalmaznak egy vakcinát, ha azt szabályosan és szakszerüen megvizsgálják, hanem az, ha egy vakcina milyenségét egy hozzá nem értő Szíjjártó nevű senki nyilatkozata alapján döntitek el.
Mocskos hazaáruló hazug senkik vagytok!
Clavigo
Remélem,,az anyád volt az egyik,,akin teszteltétek a vakcinát...!!!
Nessy
Aki hisz akár az orosz, akár a pici occó kínai vakcináckában, az kapja meg. Téma le van zárva.
Nyírfa
Ez az arc! Echte náci tiszt, a hideg ráz tőle.
csak úgy....
@KEZ: emlékezz meg a soron kívül oltakozott fideszesekröl is,akik bátran tesztelték ezt a vak cinát. tanult, fölnött embert létedre gyerekes vagy , csak fogát keresgélsz a nem fideszes atyafiakon! nevetséges és szánalmas..
csak úgy....
@Nyírfa: 18:55 de akár lehetne veres katona is , embereket terelgetö veres komiszár..
vitriol
Mivel a fidesz arról híresült el, hogy mindenről hazudik, így nem szükséges ez a kovács- féle szájtépés. Az köztudott, hogy sem az orosz, sem a kínai vakcinát nem vizsgálta az EU, tehát a magyarok számára nem javasolt. Mindezen túl, ha a fidesz mégis bízik ezekben, akkor a lehetőség adott, oltakozzanak vele!
nezelodo
@KEZ: Amit aztán az Orbán egy dilis mondatával felülír. Persze senki nem mer neki szólni, hogy ne beszéljen annyi sületlenséget. Ideje lenne bevezetni újra az udvari bolond státuszt, akár államtitkári rangban, azzal a kikötéssel, törvénybe iktatni, hogy abból nem lehetne Simlicskát, Patyit, Lázárt, Torgyánt, Szabadit, Princzet, Navracsicsot, stb csinálni, és az megmonhatná neki a tutit, vagy azt, hogy tartsa magában az agymacskáit. Csak akadna egy értemes és bátor gyerek a határon túl, aki vállaná a több tucat sülthal államtitkár után!
simmering73
Alaposan megvizsgálta Kovács nertárs, Szíjjártó külügyér, Kásler csontkovács Mátyáskutató, csak szakember kezébe nem volt még. Oltsátok be vele egymást meg anyátokat.
surdilloFUJT
@vitriol: ...legelőször a ""133 bitang"""családostól,majd az összes fidessnyalonc!!!
surdilloFUJT
@simmering73: ..SŐT dugják fel egymásnak fecskendővel együtt!!!
gina
Ennek a börtöntöltelék kinézetünek egy szava sem igaz ,egy ócska korrupt patkány mint a többi
gina
@ómió: remélem beoltanak de neked már úgyis minegy . részeges temetővirág
division
Senkinek nem kell félnie az orosz vakcinától, ahogy a kínaitól sem, de szerintem nem is erről van itt szó, hanem csak arról, hogy "szemét Orbán". Sajnos.
gina
@KEZ: A tiéd meg a Demokrata és 888.hu na ennyi elég is IQ 10 esek.. csak agyilag halottak vagytok !!!
kereső
@Nyírfa: Mi változott? A fasiszták ismét a várban vannak,mint 80 éve.
kereső
@division: Te mivel oltattad magad- soron kivül? Pfizerrel? Na , akkor hallgass!!
istván irén
Bár fasiszták lennének ,de ezek rohadt komcsik.Ezért nyalják a Ruszkik meg a Kínaiak seggét.
Nyírfa
@kereső: ma 7.55

Hátborzongatóan igaz. Ahogy figyelem ennek a népnek a viselkedését, egyre inkább arra a következtetésre jutok, hogy szó nincsen szabadságszeretetről, de a szabadosság mindenekfelettiségéről, a felsőbbrendűség tévhitéről és hasonló rettenetes rendellenességekről nagyon is. Hogy mégis fennmaradhattunk , annak kizárólag az az oka, hogy a más népekkel való keveredéseink által mindig lett egy-egy kimagasló alakja a történelmünknek. Jó múltkor tettem egy kísérletet, és én is eredetkutattam, ha ez már akkora szükséglet lett népnemzeti körökben.
A híres magyarok között nem találtam a honfoglalásig visszavezethető echte magyart, ellenben szlávot, lengyelt, osztrákot, németet, erdélyit , igen.
Ideje lenne lejjebb csavarni a hangerőt, megigazítani a nyakkendőt, és körbe nézni, Európa népei mitől és miért kulturáltabbak nálunk.
Nyírfa
@istván irén: Bár fasiszták lennének? Felteszem, nem vagy tisztában sem a szavaid súlyával, sem a jelentésükkel.
tudode
Hát igen!
.
Az egyeduralkodó felcsúti nemzetvezető laboratóriumában bármi előfordulhat, és annak az ellenkezője is!
.
----- Orbán szerint Magyarország egy igazi laboratórium
nepszava.hu/1000178_orban-szerint-magyarorszag-egy-igazi-laboratorium
-----------------------------------
.
Ismerve a magyar nép lelkét, immáron márf 11. éve teszteli őfélesége a társadalom tűrőképességét!
Eladott Ország
Ne csak tesztelt, próbáld is ki te szarházi! Az én részemet is neked adom, mocskos, gerinctelken parazita tróger!
Te csak egy szervilis fidesz seggnyaló papagáj vagy b+ semmi több!
uploads.disquscdn.com/images/3e77340128416f73f7dc5a3b83cd7970dad60a9b96e5664c33942410e3bec226.jpg?w=600&h=385
namihami
És a legtöbbször úgy, hogy a tesztalanyok nem is tudták, hogy ők a kisérleti patkányok. Besegítettünk orosz barátainknak.
Béla333
"Kovács Zoltán: alaposan teszteltük az orosz vakcinát"

Saját magatokon? Vagy a kedves jó Mamán?
kokopelli
@Béla333: Az Országház rögtönzött,de jól felszerelt hordozható titkos laboratóriumában! Ma ő viszi haza és őrzi!
Minden nap másik et.,a nyugati kémek megtétévesztésére! (két "attrappé"-t is készítettek a fiúk!")
1984
Kovács Zoltán nyilvánvalóan hazudik (hogy ennyire hülye vagy ennyire hülyének néz másokat, az egyéni szocprobléma), és nem szégyelli.
Kovács Zoltán már azon a szinten van, hogy simán belehazudik a világ arcába és nem szégyelli magát emiatt - sőt, még büszke is rá!

Ezt soha ne felejtsd el a hazugságokkal kapcsolatban: és vedd szó szerint

"Az ördög az atyátok (Kovács Zoltánnak is!), és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." (Jn 8,44)
gina
Nem hiszem hogy magadon tesztelted, bár csak úgy lett volna, te alja börtöntöltelék kinézetü, undor vagy !!
gina
@Nyírfa: MInden fidesz politikus egy különös karakter meg kell nézni őket, szép egy banda, OV egy zsiros elmebeteg disznó, Kásler egy mocskos tisztátalan undor, Szijjártó vizfejü,,Rogán egy Raszputyik utánzat,,és sorolhatnám... amilyen a külső olyan belül is /rohadó banda/
Nyírfa
@gina: Ha már megszólítottál...
Nincs ínyemre a stílusod, különösen, ha a neved takarásában egy hölgy írja a néhány szavas trágárkodásait. Értelmes megjegyzést - tudtommal - még nem fűztél semmihez.
luiz
Felvásárolták a rengeteg szar vakcinát, hogy milyen jól meggazdagszanak rajta, oszt ez is rajtuk marad, a kutyának se kell. XD
Na de ez a szar marketing amit lenyomnak, mikor a 100 forintos golyóstollat próbálják rád erőszakolni 100 000 forint helyett, akciósan: 49 999.-ért XD
division
@kereső: @Horizont: Nem hallgatok, és nem volt szemétség amit írtam. Semmi köze ahhoz Orbánnak, hogy az orosz vakcina veszélytelen. Amennyiben nem lett volna lehetőség a Pfizer oltásra, gond nélkül beadatnám az oroszt is, mert igazi szakemberek vannak ez ügyben családon belül, és ők is ugyanezt tették volna Pfizer híján.
kereső
@division: Nem kamuzz már, az Isten szelemére. Tényleg ennyire hülyére akarsz venni? Orbánozol? Lehet is, mivel egymagában döntötte el, hogy az orosz vakcina jó- na de melyik? Az a 6000 amit decrmberben ide hoztak, a másik amiről a dokumentumok szólnak, vagy az, amelyik tömeggyártásra kerül. Tudod, ezek után meg van a különbejáratú magánvéleményem a "tudós" rokonaidról is, akik nem látják azt, amit én-és még sokan mások is. Kisérleti alany lett a magyar lakosság- politikai érdekből. Köszönöm szépen, én ebből nem kérek.
Nyírfa
@division: ...amennyiben, volna...ez csak feltételes mód, nem bizonyíték, és nem bizonyosság.
RonaGyuri
min fontosabb mint a hít az Orbán félékhez csak hít van, mert az hogy sumákolnak az tény! =))
division
@kereső: Leírassam velük, és belinkeljem neked? Véleményed meg lehet róluk, Fidesz gyűlölők mindketten, szakmailag viszont olyan szinten vannak, amiről te és még sok laikus csak álmodhat.
kereső
@division: Nem kelll! Mert nem hiszem el úgysem. Tudod, Duda Ernő Professzornak elhiszem amit mond. Hiteles!!- és nagyon jól elmagyarázta, milyen veszélyeket rejt magában az orosz vakcina. És akkor még nem beszéltünk az engedélyezés körülményeeiről. Szóval az a tiszteletteljes javaslatom: ne kibickedj, mert Neked semmi sem drága már. Kivárhattad volna a sorodat- valamikor augusztus/szeptember tájékát- amikor millió számra áll majd rendelkezésre az orosz/kinai vakcina. De,Te nem ezt tetted, akkor most nincs jogod mások egészségének veszélyeztését "hirdetni". Akár tetszik-akár nem, kérlek, hogy hallgass vakcina ügyben- mert az ajtó mögöttinek, nincs beleszólása.
1984
Kovács Zoltán is vadász.
Én egyszer láttam teljes menetfelszerelésben.
Egyszer elég volt!

Kovács Zoltán egy vérbuta magyar paraszt, aki eddig soha nem volt keresztény egész életében.

Jó lesz elkapni ezeket a Bukás után. Egyenként levadászva.
1984
Milyen, amikor a vadászokra vadásznak?
Majd a Népszabadságban megírják.
Peller Anikó
Illik olyat kérdezni, hogy kik tesztelték a laposan a orosz vuccinát?

Esetleg a laposon (= szegedi árterület a híd lábánál).
1984
@Peller Anikó: Majd a Népszabadságban megírják
emerencia
@division: tegnap 13:11 De igen, szemétség volt. Előre tolakodtatok családostól, beoltattátok magatokat a biztonságos Pfizerrel, s most osztjátok az észt, hogy az aljanépnek jó a bevizsgálatlan, EMA (Európai Gyógyszerügynökség) által nem jóváhagyott vakcina is. Nagyot csalódtam benned, szégyelld magad. Erkölcsileg egy nagy 0 vagy!
emerencia
@Nyírfa: ma:8:11 Nagyon-nagyon igazad van!
Nyírfa
@emerencia: keresősé az érdem! :) Csak véletlenül címezted nekem. :)
emerencia
@Nyírfa: A címzés véletlen bocsánat, de ettől függetlenül maximálisan egyetértek Veled.
Rockxy
kiken teszteltétek féreg?
magatokon?
Yoda69
"Kovács Zoltán: alaposan teszteltük az orosz vakcinát"

Kivel? A szijgyartoval? Akkor azt hajadra kenheted köcsög, bar az neked már nincs.
1984
Úgy érzem most jött el az idő, hogy írjak egy (szomorú) rockoperát, aminek az lesz a címe, hogy:

Szétfejellek Kovács Zoltán (ez már majdnem Kőműves Kelemen, de mégsem)
1984
Kőműves Kelemeni magasságokba juttatni Kovács Zoltánt?
Van az a mélység!
kokopelli
@kereső: ..nem kellene neked foglalkoznod azokkal akiknek hirtelen a családjukban min. egy virológus jelent
meg!Én villamosszakon végeztem,de nem szégyellem,hogy a biológiát mindig rüheltem,Ergo nem is hiszek sen-
kinek bemondásra! Egyesek itt a fórumon is az újságoktól lettek "szagértők"! (;-)) Mivel van egy bejelentett laká-
som a határon túl is "Gesundheitskarte"-val,úgy megvárom a "Pfizer lövedéket"!..(.a Nobel-aspiráns magyar asz-
szony ellenére is!) (;-)
division
@emerencia: Hová bújjak nagy szégyenemben? A szocialista polginak szabad volt? Az orosszal is beoltatnám magam amennyiben még nem kaptam volna meg, fel tudod fogni ezt?
division
@kokopelli: Az a "hirtelen" kb. 30 éve tart, de ne zavarjon, villamosvezető:-)) Megvárhatod a Pfizert, de ha már idős vagy és netalán beteg, akkor inkább ne.
division
@Nyírfa: Az emberek mindössze annyit látnak, hogy két darab Pfizer oltást elvettünk másoktól, a valóságról meg fingjuk nincs. Amúgy nem baj, nagyon nem tudnak érdekelni. Amúgy meg nem is kettőt, hanem hármat, mert ugye a polgi is...:-))
Csizmás Kond
Szerbiában elsőre azzal kezdték és bevált...szerintem sem kéne senkit erőltetni...aki halni akar haljon.
kissé felnőttem
necsak egyétek igyátok is elöbb fogy jobban hat
kissé felnőttem
@Csizmás Kond: a bevált meg a bevallót az két más más érték
1984
@Csizmás Kond: Csak három kérdésem van:
Meddig véd?
Milyen kárt okoz a szervezetben hosszútávon?
Az oltás után lehet nyitni?
Csizmás Kond
@kissé felnőttem: ...bevált mert ma is azzal oltanak és még senkinek nem lett baja belőle.
1984
Szétfejelem Kovács Zoltánt - kis magyar rockopera
Csizmás Kond
@1984: ...nem vagyok se orvos sem jós ...azt viszont szakemberek írták le hogy a védőoltás a szervezetet az ellenállásra serkenti nem pedig pajzsot képez köréje...tehát segít védekezni...és én egész életemben az orvosoknak hittem nem a nyafogóknak meg a süketelőknek.
kereső
@division: Ne haragudj, hogy belekotty @Nyirfűval folytatott beszélgetésedbe. Ha nem értetted volna- trisztán és izolda- nekem nem a két valcinával van problémám, hanem azzal, hogy ezek után, miután megkaptad a védőolást, kampányolsz az orosz/kinai vakcina mellett, akkor, amikor a kormányzati kommunikációból is világosan kiderült-akinek nem molylepke emlékezete van-, hogy gyakorlatilag azt sem lehet tudni, hogy milyen vakcinát vizsgáltak, melyik volt már december óta, és melyik kerül tömeggyártásra- mert a küldött dokumentációk ellentmondásosak, és gondolom- logika- , hogy igy aztán be sem lehet azonositani. Na ezt a katyvaszt engedélyezte kormány nyomásra /parancsra?? az OGYÉI. A kinairól meg semmit sem tudni- csak annyit, hogy a régi tipusu vakcinák közé tartozik.
Mindkettőről elmondható továbbá, hogy elsősorban a fejlődő/3.világbeli országoknak készült első sorban- ami azt is jelenti, hogy nem biztos, hogy az európai ember immunválasza is teljesen más lehet. Mert azt aki olvas, tudja, hogy az afrikai/ázsiai népek autoimmun reakciói teljesen mások, mint az euróopaiaké. Na innen próbálj meggyőzni.
Nyírfa
@division: Visszás helyzetet teremtesz azzal, hogy Te hozzáfértél valamihez, amihez a társaid még nem, pedig éppen az kelt bennük bizalmat, paralel kijelented a rokonságod információira hivatkozva, hogy azok is biztonságos szerek, amelyektől ők ódzkodnak, ugyanakkor ezekkel a vakcinákkal kapcsolatban személy szerint neked sincs tapasztalatod.
Kizárt dolognak tartom, hogy nem érzed a szituáció fonákságát. Hergelni sem kell a többieket azzal, hogy dunsztjuk nincs a valóságról, mert nem tárod eléjük a magad történetét, abban meg hadd kételkedjünk, hogy A Valóság tudásának a birtokában vagy.
Ha pedig nem is érdekelnek az itt megjelenő vélemények, gondolatok - jelen esetben az éppen általad forszírozott témában - akkor miért írsz ide?

Kereső tökéletesen összefoglalta a lényeget, úgy tűnt, megértetted.
1984
@Csizmás Kond: Ezzel az érveléssel az a baj, hogy az Orbánördögnek a lelküket eladó fideszes orvosprofesszoroknak nem hiszek.

Megkapod az oltást és utána is védekezned kell úgy, mint eddig.
Emberek tömegeinek, egész családoknak nincs rendszeres bevétele hónapok óta!
Hogy lehet így élni?
1984
Közös gyűjtést kéne szervezni a vendéglátó családok megmentéséért - ami alapból kötelessége lenne a kormánynak, de nem segít rajtuk!
És én szívesen adakoznék.
De az a baj ezzel, hogy a geci politikusok lenyúlnak a pénzt - lásd vörösiszap katasztrófa.

Nem bízom senkiben!
Ide vezetett a sok hazugság.
verőce21
@division: No, most aztán meg vagy semmisítve! :)
Ilyen lenne az, ha a fajtájuk meg tudná kaparintani a hatalmat...!
Csizmás Kond
@1984: Amikor a gyurcsányördögnél volt a lelkük akkor miért hittél nekik ?
A vírus az virus, tudjuk milyen és mire képes. Védekezni azért kell hogy lehetőleg élje túl az ember.
...és bevétel...van olyan munkáltató aki vállalja a felelősséget hogy ha nála dolgozol akkor nem betegedsz meg ?...vagy esetleg meggyógyít és amíg beteg vagy is fizet tovább ? Az igaz hogy így szar az élet de aki azt szeretné hogy minél hamarább vége legyen az védekezzen, olttassa be magát, hordja azt a kibaszott maszkot és próbálja legyőzni ne kimagyarázni a virust.
szegfue
@verőce21: 18:19 Ezért kár volt...hiszen ez nem "hatalom" és politikai kérdés!:( Jobban kiváncsi lennék a véleményedre a vakcinával kapcsolatban! Illetve: Neked van bizalmad a "keleti" vakcinákban és ha igen, akkor miért? Mi győzött meg?
Nekem nincs bizalmam, mert általában 15 év a kisérlet, a tesztelés ideje, ami után már embereknek is beadják a védőoltásokat. Most meg gyakorlatilag pillanatok alatt az OGYÉI "nyomásra" megadta az engedélyt... mégis hogy merik ezt tiszta lelkiismerettel megtenni? Főleg ugy, hogy minden egyes szakértő, virológus mást-mást mond! Erről mi a véleményed? Vagy Neked mindegy? És csak az a fontos, hogy "védekezzél" és valamivel oltassad be Magad?
verőce21
@szegfue: Más országokban "hogy merik ezt tiszta lelkiismerettel megtenni?"

Egyáltalán hogy jönnek ahhoz, hogy a Pfizert vagy bármelyiket kinevezzék biztonságossá...?
1984
@Csizmás Kond: Amíg kevered a szezont a fazonnal, nem válaszolok neked.

Nemsokára viszont írok nektek, hogy megmeneküljetek.
Nem szeretlek titeket, de tartozom nektek annyival.
Ha megfogadod a tanácsom élni fogsz.
Ha nem fogadod meg, akkor meghalsz.
(persze van kiskapu - a pult alól)
Csizmás Kond
@szegfue: ...15 év...és gondolom ha kiderül hogy jó majd csak azután iratkozol fel az oltásra...:)
1984
www.youtube.com/watch?v=a_cHddNaKQo

A kurva anyád!

(persze nem mindenki kaphat meg mindent a pult alól, te fideszes geci - te pl. biztos nem kapsz semmit a pult alól, örök életet, meg ilyen semmirevaló faszságokat.
Öröké akarsz élni? Biztos, hogy nem kapod meg pult alól!)
1984
Ki akarna örökké élni Orbán beteg világában?
Aki igen, az nem normális!
csak úgy....
@verőce21: "@division: No, most aztán meg vagy semmisítve! :)
Ilyen lenne az, ha a fajtájuk meg tudná kaparintani a hatalmat...! "
ez lassan elmebetegségre vall nálad, lehet örökölted...,rajtad kívül van még a családodban agyilag zakkant!? :)
csak úgy....
@Csizmás Kond: 20:11 és ha az oltakozásod után 15 nappal kiderül,hogy keresned kell egy megbízható temetkezési vállalkozót?
1984
Szeretnél fehér lenni, nigger?
Soha nem leszel !!!
1984
Nekem a nigger Boko Haram-ot jelent és nem a kis nyálas buzi angol a... Lewis Hamilton!
Amióta nigger van a forma egyben, azóta nem érdekel.
Amikor orosz lett, azon elgondolkodtam egy darabig, de még néztem.
Viszont a niggereket nem bírom!
division
@Nyírfa: Nem ódzkodnak egyiktől sem, de a Pfizer vakcinája volt az, amelyik legelőször bekerült az országba. Amennyiben az orosz lett volna, azt is beadatták volna maguknak, ahogyan én is, mint már leírtam. Felesleges ezen ennyit rugózni. Majd ha valaki bizonyítottan meghal a vakcinától lesz miről beszélni, addig nem. Az állandó gyógyszereket szedő emberek között is lehet allergiás, érdekes, hogy az nem gond, legfeljebb kap másik fajtát.
1984
www.youtube.com/watch?v=v96wkt38EU8
Ezt hallgasd, geci nigger!
Simán szétverem a fejed Harlemben!

Dobj le Harlemben és kiirtom egész Harlemet - az összes niggert!
division
@kereső: Nem kampányolok, mindössze tisztában vagyok a hatásmechanizmusukkal, melyik miként viselkedik a szervezetbe kerülésükkor. Az allergia kialakulásának az esélye még az influenza oltásénál is kisebb például. Amennyiben nem érted, be is lehet fejezni.
1984
Isten nagyon durva!
Isten megbocsát - durván!
1984
Senki nem bocsát meg olyan durván, mint Isten.
Isten...
Nos, Isten midig megbocsát - durván.
1984
Ha legközelebb az arcomba tolsz egy zabálnivaló kiskutyát - simán megöllek.
Engem ne manipulálj, az érzelmeimre hatva, geci!
Ha megpróbálsz manipulálni, simán kinyírlak!

www.youtube.com/watch?v=3LmOz0u2AAk
1984
(a simán kinyírlak lényege, hogy miután kinyírtalak, nem érzek semmit - totál érzéketlen vagyok/maradok)
1984
Amikor kinyírlak, akkor érzek valamit, de miután kinyírtalak, nem érzek semmit.
Az édesapám tanított meg erre. Az érzéketlenségre. Az édesapám...
17 évesen ütöttem meg először az apámat.
Már érted, hogy miért ragadtam le 17-.nél?

www.youtube.com/watch?v=oRwDLitv2FU
Sámannus
Ez kizárt az új vírustörzsekre biztosan nem a hazudozáshoz jobban értetek mint a világátlag.
verőce21
@csak úgy...: Csak az ismeretlen ismerőseim között van "agyilag zakkant" és az te vagy!
silber13
@verőce21: azért a Pfizer nem egy Kínában vegetáló sufni gyáracska, akiktől szemrebbenés nélkül vásárol magyar állam, mindenféle tanústvány, engedély nélkül.
silber13
@ómió: Hazudsz megint, mint egész eddigi életben!
kereső
@division: Én is tisztában vagyok a hatásmechanizmusukkal, azért irtam fentebb, amit irtam. Amúgy mit szólsz ahhoz, hogy ma hajnalban elindult Kinába a magyar szállitógép 550 ezer vakcináért. Tudod, azért, amelynek használatát a 60 éven felüleiek körében még!!! a pakisztáni kormány is megtiltotta. A magyar "népegészségügy=orbán viktor" meg ezzel kivánja oltani pontosan ezt a korosztályt. Indul a nemzethy nyugdijreform program??? Tiszteltetem az immunológus/virológus rokonokat.
Béla333
A Fidesz maffia bejelenti, hogy egy vakcina biztonságos?
Hiszen akkor is hazudnak, amikor csendben vannak!
szegfue
@verőce21: tegnap 19:49 Nem ezt kérdeztem! Ugy tünik nem akarsz egyenesen válaszolni...
szegfue
@Csizmás Kond: tegnap 20:11 Gondolom, Te meg kizárólag az orosz, vagy kinai vakcinát adatod be Magadnak, ehhez ragaszkodsz! Jól "megfogtad" a lényeget! Szerintem ez egyáltalán nem nevetséges...
szegfue
@division: Értem, hogy ismered a vakcinák mechanizmusát... már amennyire egy laikusnak el lehet magyarázni az ő szintjén. (Ezt most nem sértésből irom, hanem azért már egészen más területen dolgozol, tehát csak nagyjából lehet megérteni... ez persze rám is vonatkozik!) Arra azért kiváncsi vagyok, hogy mi győzött meg Téged az orosz, vagy a kinai vakcina "jóságáról"? Hiszen a szakértők nem javasolták, de az OGYÉI mégis hihetetlenül gyorsan megadta az engedélyt.
Nyírfa
@division: tegnap, 22.06

Tényleg kár rugózni az általad írtakon, hiszen még azt is letagadod, amin a vita folyik: hogy a többség nem kér a kínai, orosz vakcinákból, ódzkodik igénybe venni, és ezt meg is okolták a jelenlévők, hogy miért.
Részemről a "vita" lezárva. :)
ómió
@gina:Bolsiék fajluvnyája, most látom, részeges temetővirág lettél? Az idióta "státuszod" már nem is elég!?
ómió
@silber13: Már megint magadból indulsz ki, bolsiék fajgörénye!? Legalább szétcsápoltad már mára a "hazudtunk reggel, éjjel meg este" efftársadat?? És úgy gondoltad, efftársak fajbarma, mindjárt rám is hazudod?!
silber13
@1984: Már ne is haragudj,de nem fejelsz te szét senkit, csak a szád nagy,
kokopelli
@division: ...mint ahogy írtam az egyik EÜ kártyám jogosít,hogy máshol "lövessem" be az "anyagot" !(;-))
division
@kereső: @Nyírfa: @szegfue: További vita helyett ajánlom eme cikket a figyelmetekbe, ahol az elölt vírusokról is folyik a szó, amellyel a mai napig oltanak gyerekeket is, és senki nem halt még bele:
telex.hu/koronavirus/2021/01/18/tenyleg-veszelyes-a-magyarorszagra-tarto-kinai-vakcina
Amúgy meg kereső, átadom az üzenetedet, nem fognak érte megsértődni, hiszen amennyi laikus ember van, volt, lesz oltás ügyben, úgyis csak nevetni lehet már rajtuk. Egyébként szakember és szakember között is vannak nagy különbségek, ahogy ugyanazon ember is képes kétféleképpen fogalmazni, mikor mit tart éppen helyesnek.
szegfue
@division: febr.15 13:15 Eszemben sem volt vitatkozni Veled sem, csupán komolyan érdekelt: Téged mi győzött meg a kinai és az orosz vakcina mellett? Egyébként a cikk engem továbbra sem győzött meg... igen sok benne a "ha", vagyis a feltételes mód és kevésnek találom az "állitást".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.