A járvány emelkedő tendenciát mutat a miniszterelnök szerint. A Nyugattal iránti hűségünket nem a vakcinán keresztül kell bizonyítani.

Az idei első ülésen Orbán Viktor kérte a járvány miatt bevezetett különleges felhatalmazás meghosszabbítását. Elmondta, hogy a munkahelyek és általános iskolák nem fognak bezárni, és a kínai valamint az orosz vakcina segítségével 3,5 millió emberrel többet oltanak majd be, mint más uniós országokban. Az esetleges nyitásról nemzeti konzultációban kérik ki az emberek véleményét, hét kérdésre kell majd válaszolni.

Orbán Viktor a különleges felhatalmazás meghosszabbítását kérte a Parlamentben

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt szólal fel a Gazdaság újraindításáról címmel az Országgyűlés idei első ülésén 2021. február 15-én. Hátul Kövér László házelnök – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A hitelmoratórium 3000 milliárd forintot hagyott az emberek és a vállalkozások zsebében, miközben a gazdaság 5,2 százalékkal csökkent a járvány miatt, A miniszterelnök gazdaság-újraindítási akciótervet is hirdetett, aminek árát nem a magyar emberekkel fizettetik majd meg.

Az ellenzék számon kérte, hogy miért stadionépítésre, Budapest-Belgrád-vasútvonalra, és hasonló beruházásokra ment el a pénz a munkahelyek támogatása és válságkezelés helyett. Felszólalt Gyurcsány Ferenc is, aki kérte, hogy a gyurcsányozás helyett hagyják abba a nemzet meglopását és a válság kezeléséről kifejtette, hogy Orbán „a sajátjaira vigyáz, építi a világot, amely az övé, de ezen túl nagy érzéketlenséggel fordul a világ felé”. De a többi ellenzéki vezérszónok is az egészségügyből kivont milliárdokat, a támogatások csak szóban történő emlegetését rótta fel a miniszterelnöknek.

Forrás Telex.hu

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Különleges felhatalmazás?? Ez bezzeg nagyon tetszik neki. Egy frászt! Meg ne szavazza senki, aki ellenzékinek vallja magát!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
colibri
Különleges felhatalmazás?? Ez bezzeg nagyon tetszik neki. Egy frászt! Meg ne szavazza senki, aki ellenzékinek vallja magát!
kereső
@colibri: Ott sem kéne lenniük, már régóta!
colibri
@kereső: Egyetértek! Már az Alkotmány szétverésekor ki kellett volna vonulni, de azóta is lett volna rá ok. Sajnos már annyi idő eltelt az elfecsérelt lehetőségek óta, hogy már az ellenzék is elveszítette hitelességét.
verőce21
Köszönjük dr. Miniszterelnök Úrnak, hogy ebben a kellemetlen "ellenszélben" is ilyen kiválóan végzi a munkáját!
sokanvagyunk
"Hátul Kövér László házelnök – Fotó" - elsőre azt hittem, valami ódon keretes szentkép van a feje fölött. :)
Nyírfa
Csak a választásokig kéri, nem tovább. Úgy gondolja, addigra kiépíti a totális diktatúrát, az oroszok tapsolnak, a kínaiak pénzelik, az EU-nak pedig lehet dulit mutatni.
Álmodj, királyfi...
gina
Egy Kennedyt sikerült megölni, egy ilyen mocskos patkány pedig él !!!
namihami
""Még, még még---Ennyi nem elég!""
Ameddig esély van az EU által ideutalandó pénzekre, addig ez a felhatalmazás csak jól jöhet. Erre van a ""dicsőséges 133"". És oldalkocsinak még a Ti Hazátlanok csapata.
gina
@verőce21: Te alja patkány nyisd ki a szád a Demokrata oldalon de nem itt
Nessy
@Nyírfa: De addig a hétévnyi uniós pénzt eltüntetik.(Megvédik)
balos
Mint rokkant nyugdíjas szivesen kitaposom a belét a puskásakadémia kitartójának!
Nyírfa
@Nessy: Hátha most nem fog sikerülni az a megvédés. Az EU-nak szólunk, hogy feltörhetetlen, elköthetetlen, felrobbanthatatlan páncélvonatba tegye a nekünk szánt eurót, és csak akkor indítsa útnak, ha jövőre nyertünk. :)
Üdvrivalgva fogjuk várni a pályaudvaron, integetünk, és zsebkendőt lobogtatunk! :))
csipetke
Nem világos,hogy a járványügyi védekezéshez minek a különleges felhatalmazás?A kétharmaddal mi az,amit nem tehet meg? Ja tudom, pl belepiszkálni újra a választási törvénybe,beleírni valami okosságot az alaptákolmányba,mint.-az anya nő,az apa férfi. Meg tudná mondani valaki,hogy ez hogy függ össze a járvánnyal? Vagy pl el lehet einstandolni néhány céget,és hasonló genyóságokat elkövetni, csakúgy,mint eddig...Végülis ez a fidesz,és orbán lényege
gina
Kérni kérket ez a zsiros disznó,,,a helye a Zoo ban lenne már ,,vagy disznóölésen, jó lenne véreshurkának!!!
Qqberci
Egy különlegesen nagy lófaxot a seggébe!...
csipetke
Ha az ellenzék nem szavazza meg,akkor azt mondja a fidesz papagáj-kommandó,hogy akadályozzák a védekezést. Bár a fidesz a felhatalmazást egyáltalán nem használta a védekezéssel kapcsolatban.
CsipkeRózsa
Még nem sikerült lerendezni az összes lehetőséget.
justhpeter
Ha holnap megszavazzák az újabb 6 hónapot az ellenzékiek, biztosan a kétfatrkúakra fogok szavazni.
Eladott Ország
Parasztvakítás, megint! A 2/3 bármire (is) elég, csak a veszélyhelyzet örve alatt mindenkit lehet okolni, hibáztatni, csak a szentéletű maffakormányfőt nem! Megint megy a másokra mutogatás, mosakodás, hisztizés, terelés, hazudozás. Én oltáspárti vagyok, bízom a tudósokban, az orvosokban, ellenben egyáltalán nem bízom sem Orbán , sem Szíjártó kakadu virológiai tudományában. Ergo bármilyen! az EU-ban bevizsgált és engedélyezett oltóanyagot elfogadok, ami a korom és vérnyomásgondjaim alapján nekem adható. A többit adják, akinek kell, akinek akarják. Egyesek szépen megtollasodtak a lélegeztető gépeken és a kínai, orosz vakcinákon. Az egészségügyi dolgozók teljesen leamortalizálódnak, a nem Orbán-közeli vendéglátósok, a turizmusban dolgozók, a kisvállalkozók anyagilag tönkrementek. A kirúgott dolgozók, akik nem kapnak fizetést, se munkanélküli segélyt szintén. De nagyon jól jövünk ki a pandémia után, az csak Orbán meghajlított valóságában lesz.
Málna
@csipetke: Azért kell a különleges felhatalmazás, hogy ha szükséges, azonnali rendeleteket tudjanak hozni. Az általad említett törvénymódosításoknak ehhez és a járványhoz nincs semmi köze.
Gauntlet
Meg se kellett volna szavazni !
Rongy ellenzék !!
anyuci
Ha az ellenzék megadja neki, akkor tettestárs ! Nem arra használta amire kapta !!! Aki nem látja mire megy ki a játék, az nézegesse már miket tett !!! Látom a trolljai azért ezt az oldalt is elárasztották. Remélem tükörbe tudnak nézni !!
Nyírfa
@Horizont: @Horizont: Meghallgattam Gyurcsányt és Jakabot - köszi! -, egyikük jobb volt mint a másikuk. Érdekes összehasonlítási lehetőséget kínált a két beszéd, két, teljesen más habitusú, de egyaránt jó képességekkel rendelkező politikus mondta el a véleményét ugyanarról, de nem ugyanúgy, a végső kimenetelt illetően hasonló eredményre jutva. Ha semmi nem győzött volna meg az összefogás szükségességéről és sikeréről, akkor ők, most, igen.
Elkezdtem az Orbán-beszédet is, de pillanatok alatt kiderült, hogy az ősződi beszédből olvas fel, és ez olyan semmitmondó, értékelhetetlen válasznak ígérkezett , amire nem is szabad időt fecsérelni.
tudode
A tavaszi ülésnap első fénypontja a "sosem voltam gazdag, sosem leszek", egyeduralkodó felcsúti nemzetvezető aranymondása volt, mégpedig a "vörös bárok" támogatása vagy mije, amelyet már több mint 200 napja az Origó kukkolt meg, a maga módján!!!
.
Nézzük csak:
.
------- A vörös bárókról cikkez az Origo
www.youtube.com/watch?v=JAM9mJRnOII
---------------------------------
.
Oszt’ nevesatve:
.
------- Baloldali bankár, a dolgozóit kisemmiző sajtómágnás, bukott miniszterelnök és egykori munkásőr
.
www.origo.hu/itthon/20200630-kik-lehetnek-azok-a-vorosbarok.html
.
"""" Bemutatunk tizenhárom olyan baloldali gazdasági-politikai szereplőt, akik hatalmas vagyon felett rendelkeznek. Alaposabb bemutatásukra, vagyonszerzésükre, elnyert közbeszerzéseikre részletesen visszatérünk.
"Az Önök emberei, a vörösbárók is kapnak támogatást. Nem az alapján hozok döntést, hogy kinek milyen színe van, mert a gazdaságot nem lehet pártalapon építeni. Aki értelmes fejlesztési programmal érkezik, az kap támogatást" - így reagált Szakács Lászlónak a Kisfaludy-programmal kapcsolatos kérdésére Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában hétfőn. Bár a miniszterelnök nem nevezte meg pontosan, kik a vörösbárók, az Origo összegyűjtötte, többek között kikre gondolhatott. Listánkon vannak olyanok is, akiknek nincsenek vállalkozásaik, így támogatásokra sem pályáznak, de óriási vagyonuk van, amelyet sok esetben vitatott körülmények között szereztek, így őket is ide soroltuk.""""
-----------------------------------
.
Tehát az utcai harcos plagizált!
gina
Kötél kell neked te tolvaj ,nem meghatalmazás!!!
Nyírfa
@Horizont: Talán, ha le lehetne lassítani a felvételt, nyomon követhetnénk. Nem tudom, ez megoldható-e.
Nyírfa
@gina: Véresebb szájú vagy már mint a Wittner Maris, próbáld meg visszafogni magad, légy szíves.
creativehun
@Shikari: Aki nem követ el törvénytelenséget az legtöbbször szabadlábon van. Persze ha van valami konkrét bizonyítékod ellene..akkor nosza.
Aki Én
@Málna: majd alkalomadtán nézz utána, miket művelt a tolvaj vajdád e címszó alatt. Rengeteg összefoglalót találsz erről a témáról, csak alapvető igény kell hozzá.
Döbbenetes mennyire vakok vagytok.
gina
@Nyírfa: """verőce21
Köszönjük dr. Miniszterelnök Úrnak, hogy ebben a kellemetlen "ellenszélben" is ilyen kiválóan végzi a munkáját! """ Ha ilyet olvasok nem is tudom türtőztetni magam,, egyszerüen hányinger ez a fidesz banda a hitlerutánzat OV val az élen, és te beszélsz véresszájúról. gondolkozz utána irogass
solidedge
Természetesen a fő csapás Orbánnál a demokrácia további nyirbálása, fedőneve Kovid.
Aki Én
@Málna: majd alkalomadtán nézz utána, miket művelt a tolvaj vajdád e címszó alatt. Rengeteg összefoglalót találsz erről a témáról, csak alapvető igény kell hozzá.
...de szerintem ezt még te is tudod.
Nyírfa
@gina: tegnap 20.44

Igen, a fidesz úgy hányinger, ahogy van. De a beírásaidban Te is csak az izmaidat mutogatod...és most nagyon finoman fejeztem ki magam . Egyszer nézz rá magadra kívülről.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.