Pörög a Parlamenti ülés, Szabó Tímea (Párbeszéd) arról beszélt, hogy három napja szüntette meg a kormány 300 ezer ember egészségügyi ellátását. Tóth Bertalan (MSZP) az eddigi tapasztalatok tükrében nem szavazza meg a kormány rendkívüli felhatalmazását, amiről egyébként kedden, azaz holnap lesz a szavazás.

Kocsis Máté szerint az ellenzék nem sokszínű, hanem kétszínű, elhalasztják Orbán évértékelőjét és a teljes Gyurcsány beszéd

Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés idei első ülésén 2021. február 15-én – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Simicskó István (KDNP) viszont – nem is annyira meglepő módon – elégedett, és a vakcinák érkezését örömteli dolognak gondolja. Kocsis Máté (Fidesz) visszautasította azokat a vádakat, hogy a kormány nem tesz semmit, és azt mondta, hogy nem teszi őket boldoggá a gyurcsányozás, örülnének, ha Gyurcsány Ferenc eltűnne a közéletből, az ellenzék pedig nem sokszínű, hanem kétszínű szerinte. 

Hivatalosan is közölték, hogy elhalasztják Orbán Viktor évértékelőjét, talán ennek fényében válaszolt hosszabban a miniszterelnök.

Orbán Viktor viszontválaszában oltásellenes agitációnak nevezte az ellenzék vakcina engedélyezéssel kapcsolatos aggályait, és ismét elmondta, hogy nem minden jó ami nyugatról jön, bízni kellene a magyar hatóságok engedélyeztetésében. Valamint nemcsak a konzervatív körök kaptak állami támogatást, hanem a vörös bárók is. Több segélyt továbbra sem adna, aki kiesik a munka világából annak továbbra is ott van a közmunka. Az Eurostat adatai szerint az előző öt év átlagához képest 9 százalékkal haltak meg többen idén, ami fájdalmas szám, de például Franciaországban és Belgiumban 15 százalék vagy efölött van ez a szám. Az 5,2 százalékos gazdasági visszaesés mértéke is az EU más országaival összevetve megsüvegelendő. 

Az államadósság 89 százalék, a miniszterelnök is elismerte, hogy ez sok, de más országokhoz viszonyítva ez sem rossz a véleménye szerint, hiszen az EU átlaga 90% felett van. A számháborút folytatva elmondta, hogy az egészségügyi ellátásból kieső százezrek nagy része valójában külföldön dolgozik, és amúgy sem esik ki senki a rendszerből emiatt, a rászorulók halasztást és részletfizetést kérhetnek. 

A gyurcsányozásban szerinte csak második a Fidesz, mert régen a Jobbik sokkal inkább gyurcsányozott. 

Gyurcsány Ferenc beszéde egyébként elérhető:

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
" Több segélyt továbbra sem adna, aki kiesik a munka világából annak továbbra is ott van a közmunka. " Aztán a közmunkát kik fizetik? Az elszegényedett Önkormányzatok? Ráadásul mindenhol 2x annyian vannak munka nélkül,mint amennyi közmunka helyre munkát tudnának adni. A Fideszes városvezetések könnyen beszélnek,Ők suttyomban támogatva vannak. Az összes Fideszesnek azt kívánom,hogy annyi pénzből keljen megélniük,amennyit a közmunkások havonta haza visznek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...ennyire élvezed ezt az óvodás játékot ?
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: ma, 10:53 Kötözködsz cicus? Ne strapáld magad. Játssz tovább a pamutgombolyaggal, ha már egy egyszerű kérdésre nem tudsz válaszolni.
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: ma, 11:44 Most tényleg ez az óvodás szintű odamondogatás lesz az, amiről fel lehet majd téged ismerni? Játékos kiscica, fúj, meg a körmöcskéit mutogatja. Szeretsz bohóc lenni?
csak úgy....
@Csizmás Kond: mindíg is szerettem macskákkal játszani..
csak úgy....
@Csizmás Kond: akkor játszál (csendben) egyedül a farkincáddal!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.