Ahogy korábban mi is megírtuk, lapinformációk szerint egy szolgálaton kívüli rendőr talált rá egy út szélén a hétfőn eltűnt, majd estére megkerült szegedi önkormányzati képviselőre, akit Makóra, az SZTE pszichiátriai klinikájára szállíthattak. A képviselő állapotáról azonban kedden még semmi konkrétumot nem lehetett tudni. A Szegedma.hu most arról ír, hogy információik szerint Szabó Bálint már kedden el is hagyhatta a klinikát. A lap közölte, hogy személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt indult eljárás Szabó Bálint eltűnése miatt. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a Telex megkeresésére is megerősítette az eljárást.

Újabb fejlemény az eltűntként keresett, leleplezést ígérő szegedi képviselő ügyében – Megszólalt a rendőrség

Fotó: MTI /Kelemen Zoltán Gergely

Ahogy korábban mi is megírtuk, hétfőn reggel még elment futni, a sportolásból azonban nem tért haza Szabó Bálint független, szegedi önkormányzati képviselő, ezért a rendőrség eltűntként kezdte keresni, majd estére levették a fotóját a körözési oldalról, és csak annyit közöltek a lapokkal, hogy a férfi életben van. A Szeged.hu önkormányzati lap ezután több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr talált rá egy út szélén Szabó Bálintra,

akit ezután Makóra, az SZTE pszichiátriai klinikájára szállíthattak.

Állapotáról azóta sem tudni semmiféle konkrétumot, ám a Szegedma.hu azt írja, információik szerint Szabó el is hagyhatta a klinikát kedden. A lap hozzáteszi, 

a rendőrség kilenc órányi keresés után hétfőn kora este találta meg Szabó Bálint önkormányzati képviselőt, kihűlés közeli állapotban.

A Szeged.hu azt írta, hogy

az eset miatt a rendőrség is vizsgálódik, és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a Telex megkeresésére megerősítette az eljárást, és azt írták még a lapnak, hogy

az eltűnés körülményei továbbra is tisztázatlanok

A Szegedma.hu korábban azt írta, hogy a képviselő egy hétfő reggelre összehívott sajtótájékoztatóan akart leleplező információkat közölni Botka Lászlóról, de azon már nem jelent meg. A lap szerint Szabó a napokban „több tucat bizonyítékot, fotókat, hangfelvételeket adott át” a kormánypárti Pesti Srácok egyik újságírójának, Füssy Angélának.

A Mandiner ezzel kapcsolatban korábban azt írta, hogy Szabó súlyos állításokat fogalmazott meg vasárnap közzétett videójában Botka Lászlóról és egyes „szegedi oligarchákról”. Többek között arról beszélt, hogy a volt MSZP-s polgármester több kérdésben is "hazudott a Cserepes sori piaccal kapcsolatban, amelyet a közelmúltban zártak be veszteséges működésre hivatkozva és szerinte privatizálni akarnak" – írja a lap.

Szegeden szétlopják a városi közvagyont

– mondta a politikus a videóban, és közölte, hogy a polgármesterrel szemben vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett, illetve rágalmazásért feljelentette Botka Lászlót. Az ígérte, hétfő reggeli országos sajtótájékoztatóján mutatja majd be a részleteket, de végül nem jelent meg a sajtó képviselői előtt és a telefonja azóta is ki van kapcsolva.

A Telex emlékeztet, Szabó Bálint neve onnan lehet ismerős, hogy tavaly márciusban kocsijával keresztbe állt az egyik szegedi kereszteződésben, hogy a járvány elleni védekezés érdekében leállítsa a városi tömegközlekedést.

A képviselőt végül a rendőrök vitték el. Még 2019-ben Szabó jogerősen pert vesztett Botka László ellen, és egymillió forintos sérelemdíjat kell fizetnie a szegedi polgármesternek. A bírósági eljárás azután indult, hogy Szabó a kormányközeli Echo tévében, egy interjúban azt állította, hogy a „Szeviép-ügy szálai az önkormányzatig nyúlnak”.

A képviselő állításait átvevő Szegedma.hu-t a bíróság szintén elmarasztalta a perben.

2017-ben pedig azért vitték el bilincsben a városházáról az akkor még a Szeviép-ügy károsultjait védő Szabót, mert megzavarta a rendet, és egy petíciót akart átadni a karzatról.

Az Index az eltűnés kapcsán kedden azt írta, lapuknak is megerősítette kedden a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy

eltűntként keresték 9 órán át Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselőt.

A férfit hétfőn este 9 körül megtalálták. A rendőrség kedden megerősítette az Indexnek, hogy a férfi jól van.

Forrás: Telex

Címlapkép: MTI /Kelemen Zoltán Gergely

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Beindult a Fidesz választási kampánya, kezdődik Botka sarazása is. Ocsmány lett ez a politika, teljesen kiábrándít . :(((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Hmm pont Szegeden lopják szét a közvagyont?? Menj végig a kálvária úton.. a tereken.. mind vitmrágzik. Gyönyörűen rendbe van téve...
Győr belvárosa meg se közeliti Szeged belvárosát.
silber13
@Gazella: Jó néhány város tanulhatna Szegedtől
1984
Ha kitalálja ez a geci, hogy elrabolták, odamegyek és szétfejelem!
Ki rabol el téged, te köcsög fasz?!
A kutyának sem kellesz!
sokanvagyunk
Bizony... általában a személyi szabadság megsértésének gyanúja a paciensben a pszichiátrián teljesedik ki igazán.
1984
Hogy lehet kinézni ilyen szarul több diploma után?
Húlyegyerek!
Én teljesen lebutulva totál bebaszva is jobban nézek ki mit te több diploma után.
Ugye te is érzékeled, hogy van ezzel valami probléma?
A diploma nem válasz semmire.
Újrafogalmazva:
A diploma nem válasz mindenre.

Azért te lediplomázhatsz, nincs ezzel semmi baj.

Vágytál rá. Megtetted. Az élet nem habos torta. Így jártál.
silber13
Szeintem krapek enyhén szólva is megbuggyant. Nem véletlenül rakták a pszihiátriára!!! A yardok meg má ismerhetik a delikvenset, közelmúltbéli viselt dolgai miatt.
Cicamama55
Beindult a Fidesz választási kampánya, kezdődik Botka sarazása is. Ocsmány lett ez a politika, teljesen kiábrándít . :(((
1984
Úgy néz ki, mint aki oldalra hajtja a fejét, de közben nem hajtja oldalra. Szemből így néz ki ez a kakukk, aki száll fészkére.
1984
Téged is szét akartalak fejelni, de nem bírlak - te szerencsétlen!
Olyan szarul nézel ki már most, mint akit szétfejeltek.
Én nem akarok rontani az állapotodon.
Élj szarul, de büszkén a halálodig.
Nessy
"Személyi szabadság megsértése"! Elrabolták, és aztán az "útszélén hagyták" pár óra múlva? Miért? Kik, és mit akartak tőle? Ha olyan jól van, hogy hazamehetett, akkor talán el is tudja mondani, mi történt vele! Vagy még nem tudja, hogy mit kell mondjon?
1984
Ha úgy dönt a bíróóság, hogy szétfejelhető ez a kretén, akkor én szívesen szétfejelem (ígérem, hogy a fejsérülésem miatt nem igénylek kártérítést! - ingyen és bérmentve szétfejelem ezt a bujtatott köcsög fideszes gyökeret!)
silber13
@Shikari: Ömleszted most is a marhaságaidat!:-))))))) Azt sem tudod hol van Szeged!!:-))))))))))) ingod ninc a történtekről, csk pofázolvadul. Különbn is, egy elmeroggyant űzi azgyát. Ha bántották volna, akkor a yardok nem a kórázba viszik, nem kihallatják! Ez szerintem nem más, mint patológikus feltünési viszketegség
bencemacska
Ez az az eset, amikor az áspis kígyó a saját farkába harapott!
Van, aki nem hallott korábbi ügyeiről?
Egy csokorral itt van:
index.hu/belfold/2021/02/16/eltunt-szegedi-kepviselo-oszod-tanuja-megeroszakolt-ifju-szocialista-es-az-mszp-s-belharcok-kulcsfiguraja/
bencemacska
Lemaradt a lényeg:
Bővebb felvilágosítással talán Szili Katalin tudna szolgálni, mert szocialista korában hozzá járt panaszkodni!
szép új világ
Csakis az UFO-k lehettek, Pataki biztos megerősítené.
Aki Én
@Shikari: azért ment világnak a haverod, mert elfoglaltad a helyét a diliben? Most, hogy onnan is kibasztak újra, itt lógsz, neki meg lett újra helye.
Összeérnek lassan a dolgok.
moareka
Ez sosem volt 100-as, szégyen Szegedre nézve... Ahol néhány szarkavaró,mint ez a Szabó, Nemesi B. Nagy, Bertók és még néhányan rontják a levegőt, izzadnak, hogy Botkába bele tudjanak rúgni... A Szeviép üggyel próbálkoznak, ami a fieszesek ügye volt kezdettől fogva, ezt ott mindenki tudja...
1984
Szabó Bálint egy optikai csalódás - bármerről nézed is!
Élete legnagyobb tévedése, hogy előkerült,
Nem kellet volna!
Egy kicsit jobb lett a világ nélküle - egy kis időre!
silber13
@Shikari: Ne vonyíts itt te román Tabaki. Takarodj haza!
silber13
@Shikari: Kuss legyen büdös náci fattyú!
solidedge
Szabó a híresztelésekkel ellentétben mentálisan jól van, neki a hangok is megmondták. Egyébként nem érti a felhajtást, előzőleg már többször is végrehajtott térugrást.
solidedge
Egyébként a Fidesz első kísérlete az ellenzék lejáratására a választások előtt. Lesz még ettől kacifántosabb koholt vád is.
Málna
Ez egy beteg ember. Nem kell fogalkozni vele.
teuton57
@Málna: "Beteg", mint minden kormanyparti kergebirka...
vitriol
Nem tudom eléggé elítélni az MSZP-t, amiért bezárták az OPNI-t. Nagyon soknak megoldódna most ott a lakhatása. Ez a szabó bálint már több, mint 10 éve kínlódik az elmebajjal, s eközben rendre felkavarja a körülötte élők nyugalmát. Nincs nekünk elég bajunk a virussal is? Aki ebben illetékes, az intézkedjen!
teuton57
Mostmar csak ezt kerdeznem, ennek a KEPVISELÖNEK kik a VALASZTOI akiket kepvisel??? Kb. 10 eve folyamatosan bevalasztjak? Akkor azok meg nala is hülyebbek lehetnek! Ja, ertem, fideszbirkak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.