Fenntartotta a Kun-Mediátor ügy vádlottjának, "Bróker Marcsinak" a bűnügyi felügyeletét az elsőfokú ítélet kihirdetéséig a Szegedi Ítélőtábla – tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t.

Bróker Marcsi továbbra is bűnügyi felügyelet alatt marad

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az ítélőtábla álláspontja szerint sem a kényszerintézkedés okaiban, sem a személyi körülményekben nem következett be változás, ezért továbbra is szükséges és indokolt a vádlott bűnügyi felügyelete az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ügydöntő határozatának kihirdetéséig.

A táblabíróság végzése nem végleges, nyolc napon belül lehet fellebbezni ellene.

A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott több mint 760 ügyfelének. Volt olyan sértett, aki több mint egymilliárd forinttal károsodott, sokan pedig több tízmillió forintot veszítettek a vádlottal kötött "üzleti befektetés" miatt. Az asszony – cége nevében – 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre.

A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. "Bróker Marcsi" 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.

Az asszonyt 2016. december közepén letartóztatták. Három év múlva, mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék elrendelte a terhelt bűnügyi felügyeletét, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
kihuzza még azt a 30-40 évet aztán max odafent az atya számonkéri lányom mért voltál ily ostoba? én nem atyám a tőbbiek
jesz
az a furcsa, hogy még nem kapta el senki egy simogatásra...pedig néhány ember százmilliót bízott rá...

A nő az ügyvédjét kérte meg, őrizze a pénzt, majd üzen, mikor küldjön újabb adagot Belize-re...nos az ügyvéd másként gondolta...eltűnt a pénzzel együtt.

Na ez a szopás...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.