Pénteken Novák Katalinnal csinált egy interjút az Index, amelyben a családokért felelős tárca nélküli miniszter a fiatalok SZJA-mentessége és a GYES mellett beszélt az örökbefogadás rendszerének átalakításáról is – szemlézte a lapot a 444 és a 24.hu.

A Család az család kampányról, illetve arról, hogy tervezik-e „újraszabályozni” a melegek örökbefogadását, a tárca nélküli miniszter az Indexnek azt mondta: „Még a 2009-es, élettársakról szóló törvény mondja ki, hogy a homoszexuálisok Magyarországon nem fogadhatnak örökbe. Ennek ellenére vannak, akik jogi kiskapukat keresve megpróbálták, próbálják kijátszani a szabályozást. (…) Rögzítsük: itt nem arról van szó, hogy ki kit szerethet, hogyan élhet, kihez vonzódhat, hanem arról, hogy azokról a teljesen kiszolgáltatott gyerekekről, akikről lemondtak a vér szerinti szüleik, hogyan gondoskodik az állam. Ez egy nagy felelősség".

Hozzátette:

Ki merem jelenteni, hogy a homoszexuálisok örökbefogadásának kérdése pillanatnyilag nem szerepel a magyar emberek első száz problémája között, és mi eszerint állunk a kérdéshez

Novák Katalin kifejtette, azt szeretnék, hogy

a házaspárok elsőbbséget élvezzenek az örökbefogadásoknál az egyedülállókkal szemben, de ha az egész országban nem találnak örökbefogadó házaspárt, „akkor jöhetnek az egyedülállók. Olyanok, akik valóban egyedül élnek, nem trükköznek.”

Kérdésre válaszolva elmagyarázta azt is, miért nem áll ki nyilvánosan a családi belüli erőszak ellen. Mint kiderült, a baloldali politikusok tehetnek erről. „Bizonyos baloldali politikusok rengeteget ártanak az ügynek azzal, hogy minden egyes alkalommal elmondják, hogy az állam magukra hagyja az áldozatokat, nincs segítség, nem történt semmi ezen a téren. Lehet és kell is kritizálni a kormányt, ám ez a kifogás pont nem jogos. Ráadásul azt üzeni az áldozatoknak, hogy felesleges segítséget kérniük. Ezért is döntöttem úgy, hogy nem veszek részt ebben a parttalan politikai csatározásban, és a színfalak mögött dolgozom tovább” – mondta Novák, hozzátéve: az utóbbi években több mint hárommilliárd forintot fektettek az áldozatsegítő hálózat bővítésébe.

Megszólalt Novák Katalin a nagy port kavart videójáról: "Azt bízzuk a nőkre, hogy akarnak-e versenyezni, és ha igen, mikor és kivel"
Fotó: MTI/Botár Gergely

Novák az interjú végén reagált az "ominózus videótámadás-cunamira" is, amit a Hogyan lehet sikeres egy nő? című videója után kapott, amiben olyan állítások szerepelnek, minthogy egy nőnek nem szabad elhinnie, hogy folyamatosan versenyeznie kell a férfiakkal, és össze kell mérnie magát velük, hogy "legalább olyan beosztással, legalább olyan fizetéssel" rendelkezzen, mint ők.

A miniszter szerint állításait tudatosan félremagyarázták.

Szerinte:

a tartalmi, érdemi kritikának van helye, a gyalázkodásnak nincs

És az elmúlt tíz évének a munkássága alatt azért küzdött, hogy a nőknek ugyanolyan lehetőségei legyenek, mint egy hozzá hasonló adottságokkal rendelkező férfinak.

Azt pedig bízzuk a nőkre, hogy akarnak-e versenyezni, s ha igen, mikor és kivel. Azt javaslom, ne keltsünk feszültséget ott, ahol magától is lenne, ott pedig pláne ne, ahol egyébként nem is lenne.

-zárta le.

Forrás: Index, 24444
Címlapkép: MTI/Botár Gergely

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Drága miniszter asszony! Akkor nem kell "félreérthetően" fogalmazni. Bár az a szöveg elég egyértelmű volt, de ez az én egyéni véleményem!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1984
@Csizmás Kond: Hallgassunk Unhelinget, amíg posztkomastából avanzsáló fasisztaként nem érted meg az élet lényegét:

www.youtube.com/watch?v=1YOovPkiMrk

Te fasszopó, mikor éretedmeg végre, hogy utál téged isten, és Jézus foh g elpuszítítani?
Akkor már nem vagy annyira keresztény - elmegyek érted.

Lövésed sincs az életről a valóságról, te náci-kommunista istetelen köcsög állat!
56 évesen újra elkezdtem guggolni. Neked annyi!
Beleguggoltam a 20 kilóba egyet, neked annyi!

www.youtube.com/watch?v=YLp2cW7ICCU
Csizmás Kond
@Nessy: ...te mondtad, nem akarsz szakállat és borotválkozni...de ha ugyanolyan akarsz lenni akkor azt is akarnod kell.
1984
56 évesen beleguggoltam a 20 kólóba egyszer.
Egy vadállat vagyok !!!
A nők azért szeretnek, mert egy vadállat vagyok!
Csizmás Kond
@1984: Na húzd be a farkad ideggörcs mert ha rálépek nem fogod győzni a visítozást...és kezeltesd magad mert hanem hülyén fogsz meghalni.
1984
Melyik az a nő, aki ennek a dumának nem tud ellenállni?
Legyünk hősök.
Az a baj a csajozós dumámmal, hogy én komolyon gondolom - legyünk hősök!

Legyünk hősök együtt, baby - just you and me

www.youtube.com/watch?v=YLp2cW7ICCU

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.