A városaink kifosztása nemcsak, hogy nem kormányzás, de még alkotmányellenes is – írta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése ügyében hozott alkotmánybírósági döntésre reagálva.

A testület szerint ugyan nem alkotmányellenes a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése, de a kormányzat még a veszélyhelyzetre hivatkozva sem vonhatja el kompenzáció nélkül a helyi adóbevételeket úgy, hogy azzal az önkormányzati feladatellátást, a közszolgáltatások nyújtását veszélyeztesse – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

Kiemelte, immár az Alkotmánybíróság is egyértelművé tette, amit hónapok óta mondogatnak:

a kormánynak a saját alaptörvényéből fakadóan is kutya kötelessége kompenzálni az önkormányzatok felé az iparűzési adó csökkentését

Karácsony Gergely szerint egész egyszerűen alkotmányellenesen kifosztják a városokatKép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége sürgette az erről szóló tárgyalások megkezdését, de még csak választ sem kapott – írta Karácsony Gergely.

Hozzátette:

a pénteki döntés alapján minden önkormányzatot, a 25 ezer fő feletti településeket és a megyei jogú városokat éppúgy átláthatóan és teljeskörűen kell kompenzálnia a kormánynak, mindenféle politikai megkülönböztetéstől mentesen.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a budapesti városvezetés meghívót kapott Gulyás Gergelyhez, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, ahol – mint fogalmazott -

remélhetőleg megkezdődik a párbeszéd a főváros kompenzációjáról

Forrás:MTI
Címlapkép:MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Kormány részéröl párpeszéd?? Nem ismerik ezt a fogalmat..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
Majd hozzá igazitják a tákolmányt,,,, Szajer ner- társ majd átírja.. Oszt jó napot.
Clavigo
@Gyurka80: Nagy hurka vagy ,te Gyurka...
Szevasztok
Takács úrnak(fentebb) elég lesujtó véleménye van a mi Gerinkről.
nezelodo
A despoták sosem maguknak, hanem a talajmenti kádereknek irnak alaptörvényt, a mi esetünkben messziről ordít róla pld, (ki az apa és ki az anya, és ezt ki írta le), és nem hogy példát mutatnának a betartására, hanem "keresztényi módon" lábbal tiporva azt kérik számon másokon.
rokker33
Nem kell sírni ez van az egész országban, de csak Karácsony panaszkodik mindig. Más önkormányzat tud gazdálkodni a kevésből is Pl Miskolc Kazincbarcika Ózd !Ellenzéki polgármesterek és sosem hallom hogy a médiának panaszkodnának ,sőt Kazincbarcika Ózd folyamatosan épül szépül, pedig negyed annyi bevételük sincs mint Budapestnek!!Orbán meg nem fog segíteni, mert magasról leszarja és inkább a bosszúvágy irányítja, mint a józan ész!
ómió
Pedig mennyi helyettest is lehetne azon alkalmazni...!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.