Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket – közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombaton.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügy lett a 420 millió forintos debreceni velodrom építése
Fotó: Facebook/Kósa Lajos

A közlemény kiemelte: a döntés egyben elismerése is a hazai pályakerékpársport elmúlt éves eredményeinek, a sportolóknak és edzőknek.

Az MKSZ a velodrom építését 2018-ban – az előkészítő munka megkezdésekor – régi adósságnak nevezte, amelyet a sportágnak pótolnia kell. Az azóta eltelt időszakban a tervezési, előkészítési és közigazgatási egyeztetési feladatok voltak napirenden, amelyeket Kovács Béla, az MKSZ alelnöke koordinált. Ennek a munkának meghatározó mérföldköve és kormányzati elismerése a kiemelt beruházássá nyilvánítás – hangsúlyozza a kommüniké, amely hozzáfűzte: nemcsak a szakvezetés, hanem a sportolók teljesítménye is kell egy ilyen előrelépéshez.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által is példaértékűnek nevezett ELIT10 menedzsment pilot programba öt pályakerékpáros, Borissza Johanna, Filutás Viktor, Lovassy Patrik Rómeó, a 2017-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Lovassy Krisztián és a világ ötödik legjobb sprintidejét magáénak tudó Szalontay Sándor is bekerült. A közlemény leszögezte: a kerékpárosok megérdemlik, hogy világszínvonalú körülmények között edzhessenek és versenyezhessenek.

A kormány a "debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről" című rendeletével elfogadta a beruházás koncepcióját, valamint 420 millió forintot átcsoportosított, emellett célterületté nyilvánította a tervezett pallagi helyszínt is. A debreceni mellett a fővárosban is halad a mobil velodrom létesítése, hiszen a budapesti fa pálya beruházása február 8-án közbeszerzési szakaszba lépett, megtörtént a kiírás.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

istván irén
A sportra elszórt pénzből a az állampolgároknak semmi haszna és nem kell a duma arról , hogy elismerés meg hírnév az országnak ,mert attól még felkopik az állunk. Persze ők jól élnek belőle
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
Azt hittem, legalább Budapest megússza.
voltmárjobbis
Egy kerékpárút építése miért is nemzetgazdasági szempont?
Jaj, hát értjük, ugye? Ez is szegény miniszterelnökünk zsebét gazdagítja. Mint minden
Gauntlet
De akartak 12 milliárdért közlekedési központot.
Csak egyszer szórnátok a saját pénzetek!!
Igen, azt ami a titkos számlátokon van!! A családra átitatott tulajdonokkal fedezve!!
justhpeter
Semmi köze a járványhoz, de azért szavazza meg mindenki az ellenzékből a felhatalmazást.
Nyírfa
Nem értitek. Aki sportol, az egészséges. Aki egészséges, az hadra fogható, és nem utolsósorban beoltható orosz vakcinával, meg kínaival, meg a jó isten tudja, mivel. Vagy jó katona nevelhető belőle vagy hulljon a férgese.
Akkorát hapciztam, hogy ez csak igaz lehet. :)
voltmárjobbis
Az egészségügy miért nem nemzetgazdasági szempont?
Fontosabb orbánnak a kerékpárút, mint az egészségügy.
Ja és a határon túliak szavazata is fontosobbak orbánnak, mint a Mo.-on élő magyar emberek élete:
264 millió forintos magyar állami támogatással épült műjégpályát adtak át Erdélyben
Mert itthon nem lehetett kinek adni ezt a 264 millát, mert annyira kurva jól élünk itt Mo.-on

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.