Reagált a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László arra, hogy a HVG tegnap publikálta a köztestület kétmillió forint feletti beszerzéseinek listáját. Az MKIK egyebek mellett mentális felkészítésre, 60, infografikákra 33, VR-szemüvegekre 18, Sao Paulói repülőjegyekre pedig 18,5 millió forintot kötött 2012 óta. Parragh kormányhoz fűződő kapcsolatát jól jelzi, hogy novemberben ő javasolta Orbán Viktornak a helyi iparűzési adó eltörlését, amit a kormány részben meg is fogadott, jelentős bevételkiesést okozva az önkormányzatoknak. A kamara elnöke, aki a cikkeket rosszindulatú kampánynak tekinti, a következőket mondta az ATV-nek: Brazíliába egy versenyre vittek ki tanulókat, oktatókat. Minden utazásnál kifizeti a jegye első osztályú felárát, és a felesége jegyét, valamint szállodaköltségét. Egy szervezetnek nyilván kell autó. Egyébként nem az enyém, semmilyen közöm nincs hozzá - ezt arra mondta, hogy 2014-ben 42 millió forintért vett autókat a kamara. Arra a kérdésre,...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.