Az a legbiztonságosabb és leghatékonyabb vakcina, amit már megkaptunk, ezért alapvetően nem kell különbséget tenni az oltóanyagok között – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a közmédiának nyilatkozva vasárnap.

Merkely: az a jó vakcina, amit már megkaptunk

Fotó: MTI

Merkely Béla hangsúlyozta: az oltással járó esetleges oltási reakciók össze sem hasonlíthatók a koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés esetleges súlyosságával. Nagyobb, hosszabb idejű immunitást mindenképpen az oltás ad – tette hozzá.

A rektor azt javasolta, hogy mindenki éljen a számára felajánlott oltóanyaggal, hiszen a késlekedéssel megnő az esély arra, hogy elkapjuk a koronavírust. Jelezte, a betegség lefolyása kiszámíthatatlan, és sok fiatalnál is megfigyelhető a betegség súlyos következménye.

Beszámolt arról, hogy az egyetemi oltóponton eddig több mint ötvenezren kapták meg az oltást, és eddig csak egy enyhe lefolyású, anafilaxiához hasonló reakcióval találkoztak, amely nem befolyásolta a páciens életét.

Merkely Béla kiemelte, a járványt mindenképpen az oltások számának növelése fogja megállítani, és véleménye szerint a különböző vírusmutánsok kialakulásának is ez fog gátat vetni. Ez a vírus "nem fog velünk maradni", de ez rajtunk is múlik – mondta.

A rektor azzal, hogy az orosz Szputnyik V vakcinát adatta be magának, demonstrálni szerette volna az oltás biztonságosságát és hatékonyságát is, és az oltóanyag kiváló eredményeket mutatott a klinikai vizsgálatokban.

"Meg kell mutatni, hogy mi, orvosok is támogatjuk, és magunk számára is biztonságosnak tartjuk ezt az oltást" – fogalmazott.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
Merkely úr már nagyon bölcs...a múltkor is az volt, de most még bölcsebb...na, ez nem saját mondás, hanem a kedves vezető pénteki aranyköpését plagizálta...az a biztos, abból baj nem lehet..

...mondom én, hogy bölcs ember...nem lép vékony jégre.
jesz
@kulabombaafityiszre: bocs, a neved már agyondícsértem régebben, de a csatolt képet csak most vettem észre...hát ezen beszartam...méghogy mejött apa...qurvajó...

Mint egy hülyegyerek, ezzel elleszek egy darabig..
Qqberci
Merkely, mennyiért vagy ilyen hülye? Megfájdul tőled a fejem... Nincs nálad egy Contergan?...
kulabombaafityiszre
@jesz: ma, 18:26
Sajnos ez a valóság a fidernyákoknak :)).Olyanok ők,mint annó a náci németországban,amikor már minden elbukott,de a hitler imádók még mindig hittek a végső győzelemben.
Aztán az élet pofán csapta őket.
verőce21
Jobb ma egy vakcina, mint holnap egy vírus...!
volvós
béluska miért reklámozod a sós oldatot, amit kaptál, húgyagyú barom ???
verőce21
@fideszes gyökér: Gratulálok! Jó, hogy ilyen bunkó vagy, hadd lássák a népek, hogy ilyen "elmés" ellenzékre nem szabad szavazni...!
Pálinkás Pál
merkely sikeresen felküzdi magát az ország legjobban utált emberei közé...
lusta
Tehát, ha jól értem, akkor valahol a nagyvilágban, valamilyen cég belevág az oltóanyag gyártásba és felhasználásba, majd szól a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunknak, vagy portyázói és fürkészői fedezik fel, és akkor semmilyen bevizsgálás, komolyabb kutatás sem szükségeltetik. Kívánom nekik, hajrá, de nélkülem!
1984
Tartsd a szemkontaktust Merkely. Nem tudod? oltasd be magad.

Te faszszopó magát pénzért hatalomba eladó ismeret hiányába hazardírozol magyar emberek életével.

Újra írom, ha nekem erőszakkal be akarod adni, simán kinyírlak (követni foglak, aztán kinyírom az egész családod.

katonák védenek?
Mija fasztól?
Őket is kinyírom.
Neked mindenképpen pusztulnod kell.
A többi csak járulékos veszteség.
butagén katona
csak a paraszt munkakerülő tajparaszt megy katonának
igényesség nulla

Ezek a faszszopók védjék meg a kurva anyjukat.
Engem ne védjél meg te buta fasz katona.
,
Majd én megvédem magam te geci semmirevaló babysitter.

Én nyírlak ki végül téged, ha úgy alakul., a babishitter

Nu Down...
1984
Merkely Béla, hiányzik a szemkontaktus a bizalom eléréséhez.
Koordináció.

SZEMKONTAKTUS
1984
Rebeg az egyik szemed, amikor hazudsz Merkely B-terv.
Csak aktor remeg, ha hazudsz Merkely B-terv?
A kurva anyádon, meg Orbán Viktor kurva anyán kívül senkit nem érdekelsz!
ómió
Márpedig az "efftársi píszí", professzor úr, az ilyet nem tűri!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.