Megérkezett Magyarországra az orosz Szputnyik vakcinaszállítmány, amely százezer magyar ember elsőkörös oltását biztosítja – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.

Megérkezett Magyarországra a százezer adagos Szputnyik vakcinaszállítmány
Fotó: MTI/Balázs Attila

Szijjártó Péter elmondta: az oltóanyagokat a Nemzeti Népegészségügyi Központba viszik, és azokat az ottani szakmai döntést követően fel is lehet használni.

"A gyorsaság rendkívül fontos az oltások vonatkozásában, hiszen ha csak egy nappal tudjuk előrehozni az oltási menetrend végrehajtását, akkor is 100-150 ember életét meg tudjuk védeni" – emelte ki a miniszter, hozzátéve: így több mint 2000 ember megfertőződését tudják megakadályozni, és 10-15 milliárd forintnyi kártól tudják megmenteni a magyar gazdaságot.

"Ebben a helyzetben tehát versenyt futunk, versenyt futunk az idővel, így azon dolgozunk, hogy minden forrásból minél gyorsabban megérkezzenek a Magyarországon már engedélyezett vakcinák" – jelentette ki Szijjártó Péter.

A miniszter január 22-én jelentette be, hogy kétmillió adag, vagyis egymillió ember beoltásához elegendő vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól.

Szijjártó Péter péntek este tette közzé a videofelvételeket arról, ahogy Szentpéterváron megkezdődött a százezer adag Szputnyik V vakcina előkészítése a szállításra, majd a koronavírus elleni oltóanyag-szállítmánnyal a kamion útnak indult Budapestre.

A koronavirus.gov.hu hétfőn azt írta: eddig 453 457 embert oltottak be, közülük 201 005-en már a második oltást is megkapták. Jelenleg is tart a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon (Pfizer- és Szputnyik vakcinával), a háziorvosok pedig folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását (AstraZeneca-vakcinával). Hamarosan megkezdődik az oltás a kínai Sinopharm-vakcinával is – közölték.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Meg lehet kezdeni a 133 "bátor ember" folyamatos oltását, míg el nem fogy a készlet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Meg lehet kezdeni a 133 "bátor ember" folyamatos oltását, míg el nem fogy a készlet.
Ludmilla
@Shikari: hihetetlenül ostoba szolga féreg vagy
Clavigo
@Shikari: A qrva @nyádé,,( meg tiéd ) esetleg,,te hugyosvödör.!!
Qqberci
@Shikar_Shikarovics: Adjon neked egy tartós szibériai beutalót!
Qqberci
Húsz forintos kérdés: hány adag orosz vakcina kell szíjrágó háziuszodájának feltöltéséhez?...
szép új világ
Szargyártó milyen büszkén közli a 100 ezer vakcina beérkezését. Érdekes módon most miért nem toporzékol, hiszen az oroszok 600 ezret ígértek mostanra. Ja, hogy Moszkva nem Brüsszel, ezt nyalni kell nem szidni.
ómió
"Elkéstek"! Mert, ha még 90. előtt küldték volna, akkor még az efftársak is - mi az, hogy, nagyon is (!) - üdvözölték volna!
Ludmilla
@Shikari: @Shikari: a mocskoskodás nem válasz,vicsori
balos
@Shikari: Hát hozzád képest,te aki akkora bráner vagy,hogy a már szar kell az ereidbe,hogy örömködj magadban!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.