MSZP országgyűlési képviselője van Zuglónak, ahol Hadházyt indítja a Momentum az ellenzéki előválasztáson. Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő és a Momentum között nem felhőtlen a viszony, ami a közös ellenzéki listaállításnak is betehet.

Zugló kerületében fog indulni az előválasztáson a Momentum által támogatott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, a korupció elleni harc hazai arca, ez pedig nem várt feszültségeket szíthat az ellenzéki összefogásban, ugyanis a kerület 2014 óta ellenzéki – írja a Telex

Együtt maradnak? – Hadházy zuglói indulása az ellenzéki összefogás szakítópróbája lesz

Fotó, címlapkép: Facebook/Hadházy Ákos

Hadházy indulását múlt hétfőn jelentették be a 8-as választókörzetben, ahol amúgy az MSZP Tóth Csaba az országgyűlési képviselő jelenleg, aki a cikk szerint az elmúlt két választáson összefogás nélkül is nagy győzelmet tudott aratni. A kerületben 2014-ben Karácsony Gergely nyert az önkormányzati választáson a polgármesterségért, 2019-ben pedig a szocialista Horváth Csaba lett az utódja. 

A cikk szerint már ősszel látszott, hogy Tóth 2022-es indulása nem fog simán átmenni az összes ellenzéki párton, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke (és miniszterelnök-jelöltje) az ATV-ben már szeptemberben arról beszélt, hogy garancia kell arra nézve, hogy a közös jelöltek listáján ne szerepeljenek olyanok, 

akik az elmúlt harminc évben megkárosították a magyar adófizetőket, vagy olyan mértékű csalásban, lopásban vettek részt.

Példaként éppen Tóth Csabát hozta fel a fiatal politikus, azt mondta, nem szeretné sem a közös listán, sem a parlamentben látni. Tóth emiatt a cikk szerint feljelentette Fekete-Győrt, de a bíróság elutasította a keresetet. Mindezek után múlt hétfőn Fekete-Győr úgy mutatta be Hadházyt, mint a korrupció elleni harc magyarországi védőszentjét, és hozzátette, hogy a kerületnek átlátható és tisztességes képviselőre van szüksége.

Tóth Csaba Hadházyról azt állította többek között egy interjúban, hogy neki is köszönhető a Fidesz kétharmada, és hogy úgy váltogatja a pártjait, mint más az alsógatyáit. 

A Telex megkérdezte Hadházyt, aki a következőket mondta:

Ha már nem küzdött meg az ellenzék, hogy tisztességes körülmények között legyen a választás, akkor igenis tegye meg azt, hogy ne indítsunk olyan jelöltet, akinél egyáltalán felmerülhet a korrupció gyanúja.

A politikus a 444 által feltárt zuglói parkolóügyet említette konkrétumként a korrupcióra, ami után ő hiányolta Tóth megszólalását. Más korrupciós esetekről is hallott, ám ezeket nem konkretizálta a lapnak. Fekete-Győr András az ATV-ben is arról beszélt csak, hogy a zuglóiak megérdemlik, hogy 

a kerülethez érkező száz forintból ne lopjon el senki negyven forintot.

Tóth Csaba szerint ha Hadházy nagyon keresi a korrupciót, akkor Karácsony Gergellyel és Horváth Csabával kell beszélnie erről, a Telex szerint ez külön feszültséget is szíthat az ellenzéki pártok között, mert erős a gyanú, hogy Karácsony megméretteti magát közös miniszterelnök-jelöltként (bár ezt hivatalosan még nem jelentette be). 

Hadházy Ákos ennek kapcsán ezt nyilatkozta a Telexnek:

Meggyőződésem, hogy Karácsony Gergely zuglói polgármesterként se vett részt aktívan ilyen ügyekben, de nekem úgy tűnik, hogy kötött rossz kompromisszumokat.

Fekete-Győr András a lapnak adott interjúban is védte Karácsonyt, de Tóthtal szemben már nem volt ennyire lágyszívű:

Ami Karácsonyt illeti, ő egy tiszta lelkű, becsületes ember, Tóth Csabáról ugyanez nem mondható el.

Tóth ennek kapcsán a Hírklikknek mondta el, hogy feljelenti a Momentum elnökét. Tóth egyébként egy fideszes videóval üzent Hadházynak a napokban.

A Telex még pénteken keresett meg több ellenzéki pártot, hogy ők indítanak-e saját jelöltet Zuglóban. Az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik sajtóosztálya is azt válaszolta, hogy még nem született erről döntés, és csak később jelentik be jelöltjeiket, míg a DK a cikk megjelenéséig nem válaszolt.

Forrás: Telex

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Bolsi helyett lószerszámos bolsi? Van ám "választék"!
Béla333
Nem kell szítani a cirkuszt!
Előválasztásról van szó! Miért ne indulhatna egy előválasztáson bárki is?
verőce21
Dr. Hullaházy Ákos, szétkúrja az ellenzéki koalíciót...
Aki Én
@ómió: Te, mint ,,lószerszám" szakértő? Ehhez van eszed, mi bolsi hazudós?
@verőce21: A Hullaházy már nem aktuális, kiderült, hogy nem ő készítette. De mindegy, neked nem számítanak a tények. Egyébként ő a kevés ellenzéki egyike, aki hatékonyan teszi a dolgát.
Béla333
@Aki Én: 10.28
Azért utálja a Fideszes maffia a Hadházyt, mert teszi a dolgát.
Tudod: nem szeretik, ha a bűncselekményeiket valaki leleplezi...
NKF
Ennyi tisztalelkű ,szarházit, lázár janikát,újhelyit,meg szarhelyit,dojcstomikát,rogántónikát !
Sorolhatnám a végtelenségig,de minek?Azért valamit nem árt megjegyezni a Fidesz 2/3-al
nyer mindig.Annak idején fletót senki nem választotta meg!Nicht vergessen!
csak úgy....
@Shikari: 11:25 tibike,el köll keserítselek, azzal az arcal csak te rendelkezel! a másik,hogy mióta kopaszodsz,egyre seggebb a fejed..
ómió
@Aki Én: Megint a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája gyötri bolsi fajtetvességedet!?
kereső
@NKF: Egyáltalán: hogyan választunk Magyarországon miniszterelnököt???
verőce21
Amíg Láriferi lesz az ellenzék vezére, addig mindig Orbán lesz a nyerő!
csak úgy....
@verőce21: van benne valami...,persze a magyarok egyszerre csak egy volt kisz titkárt tudnak szeretni,-aki jobb és ügyesebb hazudozásból!
Yoda69
Nem kellene sokat rugózni ezen a kérdésen. Előválasztásról van szó. Aki több szavazatot fog kapni, az lesz az összefogás közös jelöltje. Ennyi.
Legyen az a jelölt, akit a helyi lakosok megválasztanak. Megjegyzem nagyon meglepődnék ha Hadhazy nyerni tudna Zugloban.
Béla333
Nagyon helyes hogy a Momentum/Hadházy nem akar bemocskolódni a korábbi évtizedek Fidesz-MSZP mutyijaival.
Erre várok már hosszú évek óta: a közélet megtisztulásához mindkét oldalnak meg kell újulni, különben cseberből-vederbe kerülünk, mint eddig mindig!
Csizmás Kond
Ez az előválasztási próbálkozás is olyan mint a céllövőlde...mindenki meg akarja próbálni de ha mellélő az nem az ő hibája.
csak úgy....
@Shikari: ezt a tudást a majomketrecböl hoztad ? :) te "normális" :)
csak úgy....
@Csizmás Kond: buta hasonlat,föleg egy (állítólagos) vadásztól..
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...az értelmet nem lehet tanítani...az született adottság...ezért mindenki úgy boldogul vele amennyire a neki jutott értelemből telik.
verőce21
@csak úgy...: (12:09) Meg akit el tudnak tartani, a sleppjével...
csak úgy....
@Csizmás Kond: és erre pont te szeretnéd fölhívni a figyelmemet? :)
1984
Horváth Csaba már régóta remegett azért, hogy polgármester lehessen - mindegy, hogy hol csak valahol.
Horváth Csabát semmi nem érdekli, csak hogy polgármester lehessen.
Horváth Csabának a hangját sem lehet hallani azóta, mert annyira örül, hogy végül megkapta azt, ami szerinte jár neki.

Sosem bírtam Horváth Csabát, de most nem az unszimpátia beszélt belőlem.
Vagy mégis?

(amikor a Jézus vezette angyalsereg kiírtja a világon élők, 99,99%-át, akkor biztos, hogy ott nem játszik majd szerepet az unszimpátia - pedig ez lesz, mert "Isten nem hazudhat" :(
Amikor azt írtam Balognak, hogy azt kívánja, hogy én előbb találjak rá, mint Jézus, akkor erre gondoltam - az egy teljesen korrekt kis írás volt a részemről, miközben a sárga földig le voltam aljasodva.
Ja, azért vagyok én a nyerő, mert én még megmenthetem, de ha Jézus kopog be nála, akkor már az Isten sem menti meg!
Igen, van egy másik oldalam is - a többi ötön kívül - amit csak nyomokban ismersz, mert összefüggésében biztos, hogy nem.
A kétkedőknek ajánlom szíves figyelmébe az Én és én meg az Irén című filmművészeti műalkotást - a fehér csávó három nigger gyerekére adja az ívet)
csak úgy....
@verőce21: tehát ,szerinted az orbán és sleppje még belefér ..
kurvára királyi vérböl köne,hogy származzon az én ideális miniszterelnököm,hogy a hóbortjait ,mint te ,-elnézzem neki!
verőce21
@csak úgy...: És ha "királyi vér" lenne, akkor elnéznéd neki! Hunyadi Mátyás körülményei sem voltak különbek annak idején...
csak úgy....
@verőce21: hunyadi mátyás sem volt királyi vér? -persze ha kiderül,hogy hunyadi jános (akit a magyarok szívesen oláhoztak) -apja a luxemburgi zsiga volt,akkor már megint ott tartunk... nekem szilágyi erzsébet egy garancia! tudsz valami hasonlót I. viktorról? állítólag mátyás libsi király volt,nem is értem miért lett fontos hirtelen az illibsiknek..
verőce21
@csak úgy...: Az 1400-as években nem volt még értelme ennek a libsi-illibsi fogalomnak..., nem is létezett!
A többi pedig mende-monda... szóbeszéd!
csak úgy....
@verőce21: mint fogalom ha nem is,de voltak fölvilágosult és begyöpösödött uralkodók! -akár mint napjainkban...
azt kik döntik el és miböl, (talán a csontok alapján) hogy mi volt a mende -monda,hiszen azt sem tudják eldönteni,hogy a dózsa lacit fotózták 56 ban vagy valaki mást , pedíg az még a XX sz .
verőce21
@csak úgy...: Helyes! Mátyás reneszánsz uralkodó volt és törökverő...! A nyugat rühellte, ezért kénytelen volt elfoglalni Bécset, hogy megleckéztesse őket.

Ugyanolyan, mint most Orbán... Szövetkezik ellene az egész Nyugat...a 7. cikkellyel...
verőce21
Nem, nem Graz-ot foglalja el Orbán...! :)
csak úgy....
@verőce21: így utólag,... fölösleges erölködés volt mátyástól,nem igazán örülhetett bécs bevételének!
aki orbánt a hunyadiakhoz hasonlítgatja ,az történelmi büncselekmény követ el és grazban a helye! :) orbán csak egy orbán aki szereti a focit..
verőce21
@csak úgy...: "...grazban a helye! :)" - mondja ezt, egy királyságról álmodozó kelekótya.
Akkor miért nem egy királyságban élsz? Talán inkább neked van graz-ban a helyed!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.