A 2020-as működésre kiutalt, közel 3,5 milliárdon felül, újabb 3,4 milliárd forinthoz jutott tavaly év végén a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodától a Batthyány Lajos Alapítvány. Mindezt a 444.hu írta meg a kabinet legfrissebb szerződéslistája alapján.

Ömlenek a milliárdok Rogán kedvenc alapítványához

Fotó: MTI

A Miniszterelnöki Kabinetiroda eddig a következő szerződéseket kötötte az alapítvánnyal:

2016. január 1.: Internetes lapszemlék, az angol és német nyelvű BudaPest, valamint a Metazin portál 2016. évi megjelentetésének, működésének támogatása – 41 500 000 forint;

2016. július 1.: Az alapítvány működésének és feladatainak ellátására, valamint programjainak megvalósítására nyújtott támogatás – 254 000 000 forint;

2016. szeptember 1.: Norman Stone meghívott vendégprofesszor tudományos munkájának elősegítése, támogatása, a XIX. és a XX. századi modern magyar történelem bemutatása és népszerűsítése külföldön – 48 300 000 forint;

2016. november 1.: A Hungarian Review kéthavonta megjelenő angol nyelvű folyóirat széles körben való figyelemfelkeltő terjesztése, valamint az aktuális számokból készített összefoglaló szemlék megjelentése – 39 370 000 forint;

2017. január 1.: Internetes lapszemlék, az angol és német nyelvű BudaPest, valamint a Metazin portál 2017. évi megjelentetésének, működésének támogatása – 41 500 000 forint;

2017. július 1.: Az alapítvány működésének és feladatainak ellátására, valamint programjainak megvalósítására nyújtott támogatás – 313 000 000 forint;

2018. január 1.: Internetes lapszemlék, az angol és német nyelvű BudaPest, valamint a Metazin portál 2018. évi megjelentetésének, működésének támogatása – 41 500 000 forint;

2018. december 27.: Batthyány Lajos Alapítvány működésének támogatása – 500 000 000 forint;

2018. július 1.: Az alapítvány működésének és feladatainak ellátására, valamint programjainak megvalósítására nyújtott támogatás – 90 180 000 forint;

2018. július 1.: Társadalompolitikai és közpolitikai kutatások elvégzése – 385 650 000 forint;

2019. január 1.: Az alapítvány programjainak és működésének támogatása – 2 041 800 000 forint;

2019. augusztus 1.: Oktatási programok támogatása vagy létrehozása, közéleti inkubátorház és közösségi tér, az Alapítvány céljaival és korábbi tevékenységével összefüggő további feladatok támogatása – 996 016 000 forint;

2020. január 1.: Az alapítvány 2020. évi működési kiadásainak és feladatainak a táogatása – 3 498 250 000 forint;

2020. január 1.: A Nemzeti Összetartozás éve programsorozat megvalósításának támogatása – 353 780 000 forint;

2020. december 29.: Pénzbeli vagyoni juttatás teljesítése az alapítvány alapító okiratában meghatározott célok elérése érdekében – 3 400 000 000 forint.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Kárpótlás az elbukott földüzlet után...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Kárpótlás az elbukott földüzlet után...
Aki Én
Nem, ez nem így van, míg a beteg bolsi @ómió: el nem ismeri. Majd akkor lesz ez így, ha ő áldását adja.
tudode
Batthyányi Lajos Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke. Vértanú. Foroghat a sírjában amiatt, hogy politikai szálhámosok(k) szájukra merik venni a nevét!
ómió
@Aki Én: Ha beteg bolsit látnál, bolsiék fajkreténje, ne másra hazudd, hanem nézz a tükörbe! A "címfeliratokon" kívül valami kézzelfoghatóbb hazugságokat is tolhatnál, idiótája! Vagy ennyire futja a "bolsi innováció"?
Béla333
@sgl: 10.33
Pontosan ettől tartok én is. De a másik irányra is igaz: a Fidesz sem számoltatta ée a Horn kormányt és a Gyurcsány-Bajnai időszakot.
Észre kell végre venni: ez NEM VÉLETLEN!
A politikusi "elit" köztörvényes bűnözőkből áll! Elsősorban akik az elmúlt 30 évben kormányon voltak!
Aki Én
@ómió: ...megint hazudozol, buta bolsi csicska? Te azt is letagadod, hogy elmebeteg vagy.
ómió
@Aki Én: Már megint a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája gyötri bolsi tetvességedet!? Most meg már még az elmebajodat is másra hazudnád onnét az elmeosztály munkásőr tagozatáról, fajkretén!? De legalább a Böszmeszart a szád széléről letörölted már?
Clavigo
@ómió: Te ,,ugye idióta vagy..Szabadidődben szarhatnál sünt,,vagy szophatnál lovat is,,aztán úgy is vissza adják rád a " muszáj- dzsekit ",,te kretén.
namihami
A helikopternek nagyobb a fogyasztása. Rollerrel pedig mégse mehet.
ómió
@Clavigo: Te meg a saját efftársi egódat - pont az, amit ideböffentettél(!) - hazudnád rám, bolsi fajkretén!? Miért nem barátkoztok már meg legalább saját magatokkal!?
Aki Én
@ómió: Hogy te mennyire unalmas, újulni képtelen, ostoba bolsi csicska vagy.
ROTH MANÓ
@sgl: Óóóóóóóóóóóóó! na, ne legyé' má' ilyen! Szegénynek vissza kellett csinálni a föld adásvételeket! :-)
ómió
@Aki Én: Akkor kell ilyet ugatnod, bolsiék fajkreténje, amikor egyfolytában a tetves bolsiságodat hazudnád rám!?
Aki Én
@ómió: Hogy te mennyire unalmas, újulni képtelen, ostoba bolsi csicska vagy.
ómió
@Clavigo: Ne hazudd rám már megint magadat!
ómió
@Aki Én: Még mindig rámhazudással szabadulnál a tetves bolsiságodtól, efftársi fajkretén!? Előbb, idiótája, a Böszmeszart töröld le a képedről!
Clavigo
@ómió: Szedd össze magadat.,,ne az ágytál mellé szarjál,,gyagyás.Mit fog szólni a doktor úr...?
Aki Én
@ómió: Tudod cáfolni a fenti állításokat? Igen, vagy nem?
ómió
@Aki Én: Majd, ha több eszed lesz, talán az eredeti kommentemet is megérted! Addig meg kár a szóért!
ómió
@Clavigo: Mindig így gyűjtöd a bátorságot az elmeosztályon, bolsi fajgörény!? Húzzál bele!
Aki Én
@ómió: ...igen, ez ütős cáfolat volt.
...tőled, te bolsi csicska.
ómió
@Aki Én: Nem magyarázták el az ápolóid, bolsi fajgörény!? Szépen kérjed őket! A tetves bolsiságodat meg ne erőltesd, hogy rám hazudd! Láthatóan tovább romlik tőle az állapotod!
Clavigo
@ómió: Buta vagy,,,mint a radai rosseb.
ómió
@Aki Én: Tükörbe nézve ezt mondogatod magadnak! Akkor helyes! De ne hazudd másra!
ómió
@Clavigo: Válaszom, mint fentebb, "Aki Én" efftársadnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.