Az igazgató Magyar Nemzetnek reagált a hírre, miszerint 25 oktató mondott fel a Színművészetin az őszi félév befejeztével.

Így reagált Vidnyánszky arra, hogy 25 oktató távozik az SZFE-től

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az egyetemet irányító alapítvány kuratóriumi elnöke a lapnak arról beszélt, hogy csak vasárnap jutott el hozzájuk a hír, a péntekig sztrájkoló tanárok úgy tettek, mintha maradnának.

Látszik az, hogy micsoda gépezet működik a háttérben itt, Magyarországon és külföldön is – mondta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila annak kapcsán, hogy a tanárok nyolcvan százalékának a pénteki felmondását csupán vasárnap kapta meg az intézmény vezetősége. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi elnöke szerint akik felmondtak, azoknak nem a diákok számítanak, őket csupán eszközként használják.

Az interjúban szó esik arról is, hogy 5 százalékkal többen jelentkeztek az SZFE-re, mint tavaly, erről a témáról a kuratórium elnöke így beszélt:

"Ez azért megnyugtató, mert igen hangos propagandát folytattak az ellen, hogy a fiatalok jelentkezzenek az egyetemre”.

Forrás: Magyar Nemzet

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Shikari: müvész úr, aki tökélyre vitte a seggnyalással párosított förtelmes butaságot! ügyi vagy tibi! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@Shikari: müvész úr, aki tökélyre vitte a seggnyalással párosított förtelmes butaságot! ügyi vagy tibi! :)
szép új világ
Beregszászi migráns. Valahogy meg kell hálálni Orbánnak, hogy idehozta és egyengette az útját. Ez talán még érthető, de az már megbocsájthatatlan, hogy azon színészek, rendezők és tanárok ellen fordult akik felkarolták, segítették a beilleszkedésben, a karrierje kiépítésében. Bebizonyította, hogy Ő sem más mint egy magyarul beszélő ukrán.
istván irén
A matek nem erőssége ennek a zsírdisznónak. Ha több szakra nagyobb létszámban lehet jelentkezni az valóban több, csak nem kell össze hasonlítani almát körtét.
Béla333
Sebaj! Majd előléptetik tanárrá a portást, a kertészt és a fűtőt.
Az 50-es években is így llettek értelmiségiek sokan.
A lényeg a maffiához való feltétlen hűség!
Nessy
Jöhetnek oktatónak a kutyaütők, ha jó barátjai Vidnyánszkynak! Ennek a mansuznak, már annyi hivatalt adott Orbán, hogy egyet sem tud tisztességesen ellátni, működtetni. Csak egy jól fizetett ítélet végrehajtó! Ahova eddig kinevezték, azt sikeresen tönkretette.
balos
Valahol a Balkánon az ilyenek a "jó vezetők"!Minél szervilisebb annál magasabb a "fizetsége"!
silber13
@Shikari: neked csak kancsuka való,vaó,vay a 9 farkú macska aki ugatja a kultúrát, nem is érdemel mást, te meg főleg rászolgáltál egy nagy verésre!
cirip
"... 5 százalékkal többen jelentkeztek az SZFE-re, mint tavaly, erről a témáról a kuratórium elnöke így beszélt:

"Ez azért megnyugtató, " xd

Ugyan már!
A színművészetire mindig is tolongó túljelentkezés volt, a legtöbb jelentkezőt nem érdekli semmi, egy része azt sem tudja, miről van szó, lényeg csak, hogy bejusson!
134.bátor
@Shikari: Szar èleted lehet,ha az az egyetlen örömöt,hogy ide îrogatod a baromságaidat
Nessy
@cirip: Az eddigi többszörös túljelentkezéshez képest, számára már ez is "megnyugtató"!. Apropó, megy még a toborzó hirdetés?
1984
Én a főváros helyében adnék nekik tantermet, színházat, a tanároknak fizetést és létrehoznék egy alternatívát.
Egyrészt világhír lenne, másrészt ezt Orbán nem mosná le magáról soha, harmadsorban kicsit elgondolkodnának a "bekebelezett" alapítványivá tett iskolák is, hogy itt nem csak a pénzről van szó, hanem tudatformálásról, mert az új vezetőség - a pénzért cserében - elvárja, hogy azt tanítsák, amit ők akarnak.

Szerintem megérné a befektetés.
1984
A tanítás szabadságának az elvesztése megfizethető... kifejezhető pénzben az értékvesztés?
Nessy
@Shikari: Ó,te boldogtalan! Neked pisztolyt fognak a fejedhez, hogy ezeket a hozzászólásokat el kell olvasnod? Sőt még válaszolnod is kell rá!
Csizmás Kond
Itt az alkalom lehet menni oktatónak...aki itt tud az ott is kell tudjon...
Béla333
@Csizmás Kond: 13.23
Ha szaktudás nem kell, csak Fidesz tagkönyv, akkor innen is jelentkezhetnének egy páran!
Neked nincs narancsos könyved? Nem akarsz egyetemi oktató lenni?
Csizmás Kond
@Béla333: .Nem akarok, nem értek a színészkedéshez.
Clavigo
@Shikari: Te nem akarsz egyetemi oktató lenni ,Gyagyás ? Ott hagyhatnád a kukabúvár- hugyosvödör karrieredet,,,oszt feltörhetnél,mint a szennyvíz...
Nessy
@Shikari: Itt leírhatod még ebben a stílusban is a véleményedet. Lojális média esetében nem ajánlatos ellen véleményt írni, még kulturált formába sem, mert pillanat alatt kitiltanak. Jó páran megjárták már. Én inkább nem regisztrálok, mert minek. Jobban hiszek a tényeknek, mint propagandának.
1984
Egy ukrán drogos dagadt gecivel akarja szétverni Orbán a magyar kultúrát.
Ez megalázó!!!
Ti tényleg nem érzitek ezt, fiatalok?

Orbán úgy darál be mindenkit, hogy függő helyzetbe hozza és választáskényszer elé állítja.
Végül mindenki a könnyebbik utat választva (majd lesz valahogy elgondolás mentén) feladja, és ezzel Orbán beteg rendszerének a részévé válik.
És ez így megy már tíz év óta, és sorban esnek el a társadalmi csoportok...

„Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek, kicsike egeret, nagyon kicsikét”
Józsipapa
szarházi ukrán migráns; örülj, hogy lyuk van a
seggeden...
beszélsz baromságokat külföldi összeeküvésről,
hazudsz a felvételizők létszámárol...
csinálod-gerjeszted a feszültséget, ahelyett, hogy
kussolnál ...
Gyurka80
@szép új világ: Kár, hogy nem te rekedtél határon túlra.Aki összekeveri a migránst a határontúli magyarral az idióta!
csak úgy....
@Gyurka80:& @Shikari: a müvészeteket értö és pártoló sziámi ikrek! :)
@Shikari: tibim,te különösen vágod a fideszes statisztikát!:)
1984
Lindsey Stirling egy jó csaj.
Ez évekig fel sem tűnt nekem, mert csak a zenéjére koncentráltam (valójában nem tudok egy dologra koncentrálni ennek van is valamilyen neve, de nem keresek rá, mert ha megtudom valósággá válik), de most elkezdtem nőkén nézni Lindsey Stirlingra (mármint nem én vagyok a nő, hanem Lindsey Stirling, tehát...
Anyúúúúúúúúúúúúúúú...)

www.youtube.com/watch?v=jvipPYFebWc
134.bátor
@Shikari: Mármint,hogy tèged? Szeretem olvasgatni,szinte látom,hogy gyűlölettől lila fejjel,hörögve îrod a kommentjeidet. Vèrnyomás rendben?
134.bátor
@Shikari: Az eddigi 9 szakkal szemben 16 szakot indítottak. Talán akkor megint hazudtok,nem?
justhpeter
Vidnyánszky egy senki, tehát nem kell beszélni sem róla.
Lepényleső
Na ugye,semmi alapja az uniónak arra,hogy itt a migránsok ellen kormányzati a hangulatkeltés?
Egy ukrán az itt élők kárára országosan úgy intézkedhet mint a kultúra főparancsnoka?
Köztörvényes bűnökért elítéltet meg saját országából idemenekít a kormány titkosszolgálata?
Lehet itt bárkinek is panasza?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.