Pár órával a halálos késelés előtt.

Az ügyészség meghosszabbíttatná a Deák téri késelés gyanúsítottjának és társának letartóztatását.

A Deák téri fiatalok gyilkosa a tragédia előtt egy órával is késelt: A gördeszkapályánál ütött és szúrt egy hangfal miatt

Fotó: Marco Rossi/Facebook

A megalapozott gyanú szerint 2020. május 22-én, hajnali fél négy körül a V. kerület, Deák Ferenc téren két, fiatalokból álló társaság összeverekedett. Egy akkor 18 éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet ekkor a 19 éves társa többször megrúgta, miközben egy harmadik társuk, egy szintén 19 éves férfi mindvégig támogatólag volt jelen.

A két megszúrt fiatal a helyszínen életét vesztette – írta az ügyészség a közleményükben, és hozzátették azt is, hogy

az eset előtt pár órával is használta a gyanúsított a kést.

A gördeszka pálya melletti padoknál volt a társaság, amikor egyik társuk elvett egy padon alvó férfi mellől egy hangfalat. A gyanúsítotti és sértetti társaság között emiatt szóváltás, majd dulakodás alakult ki, amelynek során az ölési cselekménynél is kést használó 18 éves gyanúsított a sértettet ököllel arcon ütötte és késsel combon szúrta.

Forrás: ATV, Index

Címlapkép: Police.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsipapa
Az ominózus gyilkosság kilenc hónapja történt . És még mindig gyanúsított ,nem életfogytos. Itt a hiba...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
KisGenyo2
"Ez egy ilyen kultúra, ezért ezt tolerálni sziveskedjenek! Az elkövetőt azonnal elengedni! Eddigi fogvatartásáért a kártérítést azonnal kifizetni!"
/libsik az emberek ellen egyesület/
;-)
KisGenyo2
@KisGenyo2: Ja és a náci hangszórós parasztot természetesen mielőbb felelősségre vonni izgatásért! :-)
1984
Tényleges életfogytiglan.

@KisGenyo2: Túl "szép" vagy ahhoz, hogy igaz(i) legyél.
jesz
nem szabad ezen a két túlpigmentálton összekapni...nagyon jól tudják, hogy a fehér jogvédők megmentik őket...persze egyszer majd kérnek egy szívességet...de az nem most lesz.
jancsipapa
Az ominózus gyilkosság kilenc hónapja történt . És még mindig gyanúsított ,nem életfogytos. Itt a hiba...
1984
Ezt a számot is elküldtem életem első szerelmének Valentin napkor.
Nem tiltott le, de azóta nem áll szóba velem.
De most őszintén, mi ezzel a baj?

www.youtube.com/watch?v=9r2m4-sMpdg&list=RDMM&start_radio=1
1984
A fedőnevem: Valentini. Valentino Valentini 008-as ügynök
Rázva kérem és nem keverve - de ha véletlenül összekevered az még nem a világvége.
A fogyasztási szokásaim?
Egy francia szárséf ajánlása alapján kipróbáltam hogy sült krumplit eszek a pezsgő mellé.
Végül is nem volt rossz, de a baracklekváros fánk jobban bejött. Szerintem. De néha szoktam tévedni (ez a bizonyíték arra, hogy ember vagyok - ha Isten lennék, nem tévednék soha)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.