Jókai Mórnak a magyar irodalomban helye van, ez nem lehet vita tárgya – szögezte le az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.

Az államtitkár reagált Tóth Krisztina botrányára: "Jókai nem lehet vita tárgya"
Fotó: kormany.hu

Maruzsa Zoltán szerint helyes, ha szakmai viták folynak arról, hogy mely írók kerüljenek a tananyagba, de nem írók véleménye fog dönteni. Ezzel arra utalt, hogy a napokban Tóth Krisztina író, költő egy írása nyomán vita alakult ki arról, hogy Jókai Mór Az arany ember című regénye a nemi szerepek ábrázolása miatt legyen-e kötelező olvasmány.

Az államtitkár kitért arra is: tavaly megjelent az új Nemzeti alaptanterv (Nat), és ha változik a tananyag tartalma, akkor logikus, hogy a számonkérés is változzon. De sietségre semmi ok, a magyarérettségi 2023-tól változik, az új rendszerben pedig először 2024-ben vizsgáznak a gyerekek. Jelenleg a Nemzeti Pedagógus Kar véleményezi a tervezeteket – tette hozzá Maruzsa Zoltán.

A riporternek arra a felvetésére, hogy a Magyartanárok Egyesülete szerint 80 évvel ezelőtti szemlélet jelenik meg az elképzelésekben, azt mondta: a tárca olyan kompromisszumos megoldásra törekszik, ami a "modernistáknak és a tradicionalistáknak" is megfelel.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
remélhetőleg 2024-ben ti is, meg a nat is csak rossz emlék lesz...
istván irén
Na ez már tényleg túlzás, most akkor ami 50-100-500-1000 éve tilos mert akkor másképp gondolkodtak a nemi szerepekről. Az össze Jókai regény remek és igen is ott a helye a tananyagban!
1984
Én is egyetértek Judit Goebbelsel. Na nem mindenben
Most pl nem értek egyet azzal, hogy Judit Goebbels egyetért az Orbán seggéből kilógó hüvelykujj ember, Maruzsa Zoltánnal.
Legközelebb biztos egyetértek vele (khm)

Világ ... ... ... valamijei egyesüljetek!
Nessy
Az ég szerelmére, nem akarja senki száműzni Jókait a magyar irodalomból! Olvassa el kedvtelésből az diák, de ne tegyék neki kötelezővé. Részben kell mellékelni a legtöbb könyvhöz egy latin szótárt, és egy magyarázó szótárt, hogy akkoriban egy szó, vagy fogalom mit is jelentett. Annyi remek ifjúsági regény van magyar íróktól, ami a fiatalokról, nekik szól! A Jókai filmeket lelkesen megnézik, aztán majd ha lesz hozzá kedvük el is olvassák később. Ezekkel a régmúlt irodalmi művekkel nem fogják megszerettetni az olvasást a diákokkal. Arról nem beszélve, hogy ők már más szemmel nézik a szereplőket.
Maruzsa nem volt diák??? Szeretett olvasó naplót körmölni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.