Az ügyészség azzal vádolja a szabadlábon védekező Gyárfás Tamást, hogy ő adott megbízást Fenyő János üzletember megölésére. 

A vád szerint Gyárfás Tamás a Fenyő Jánossal fennálló üzleti, elszámolási viták miatt bízta meg az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert, hogy öljék meg a vállalkozót. A vádirat szerint

Portik Tamás szervezte meg a gyilkosságot, a feladatra pedig Jozef Rohácsot bérelte fel. Gyárfás Tamás ügyvédje az ATV Híradónak azt mondta, a tárgyaláson Portik vallomásának három fő mondandója volt.

Szembesítették egymással Gyárfást és Portikot

Egyfelől, hogy nem követett el semmilyen bűncselekményt

– ezt nyilatkozta. Másfelől ezt nem is tehette, hiszen az adott időben az Egyesült Államokban tartózkodott, és indítványozta a bíróságnak, hogy keressék meg a nagykövetséget ennek igazolására, hiszen ott mind a kilépést, mind a belépést rögzítik. Harmadsorban pedig elmondta, hogy ezeket a felvételeket egy személy – személyiségi jogok miatt nem mondom a nevét – rendőrök kérésére készítette és manipulálta.

Forrás: atv.hu

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TollerBela
Viszonylag egyszerű nyomozati feladat ...Ám kis hazánkban ott a rezsim, az orbáni. Az utolsó pillanatig fenn akarja tartani a jogot arra, hogy eldöntse az ügy kimenetelét. Még az oroszlán szájából is ki tudja menteni a jelöltet, ahogyan az utolsó pillanatban is el tudja vágni egy életre. Bírói, rendőrei és újságjai vannak, a bűnözők meg ...tudjuk ...
jesz
Hazugságvizsgáló szerkezetet miért nem alkalmaznak? Mindegyik kuncsafnál. Szívesen ad kölcsön az Amerikai Nagykövetség. Az FBI is...talán a TEK-nek is akad valahol a sufniban.

És akkor beljebb lenne az egész ügy.
karma1
Biztos en vagyok a hulye, de vegulis Portik vallomasa KIRE is vonatkozott? Ki nem bunos? O maga, Portik, vagy Gyarfas?
TollerBela
Viszonylag egyszerű nyomozati feladat ...Ám kis hazánkban ott a rezsim, az orbáni. Az utolsó pillanatig fenn akarja tartani a jogot arra, hogy eldöntse az ügy kimenetelét. Még az oroszlán szájából is ki tudja menteni a jelöltet, ahogyan az utolsó pillanatban is el tudja vágni egy életre. Bírói, rendőrei és újságjai vannak, a bűnözők meg ...tudjuk ...
NKF
Régi ügy ,majd elfér ez is a többi genyóság mögött.Ki emlékszik már Kulcsár Attilára meg a
többire?Az idő majd meg oldja!
Eladott Ország
Itthon sem a tisztesség tanítómestere a csaló, bukott Schmitt Pál köztársasági elnök, volt olimpiai bajnok, MOB-elnök; a szexorgiás, korrupt, volt olimpiai bajnok, Borkai Zsolt; a nemi erőszak vádját az úszók kapitányaként túl nem élő Kiss László vagy a gyilkossági ügyben vádolt úszó szövetségi elnök Gyárfás Tamás. Ők a nagy halak. Úgy tűnik, számunkra ezek az emberek védhetetlenek, de érdekes módon a hatalom képes tovább pátyolgatni őket; vagy ímmel-ámmal úgy csinálni, mintha nyomoznának ellenük. És ez így is lesz, amíg olyan torzan működik Magyarországon a sport és vezetése – tisztelet a kivételnek -, amelynek során egyetlen dolog számít: a teljesítmény nélküli luxus élet. A gerinctelen, elvtelen Gyárfás tökéletes megtestesítője annak a visszataszítóan ocsmány, képmutató – mindennemű politikai befolyás nélküli (!) – magyar sportadminisztrációnak, ahol Kocsis Máték, Gyárfás Tamások, Németh Szilárdok, Deutsch Tamások, vagy éppen Kósa Lajosok őrködnek egy-egy sportág tisztasága fölött.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.