A Politico szerint a Fidesz feltekerte az iróniamétert. A korábbi igazságügyi miniszternek az a lehetséges szabályzatmódosítás nem tetszik, aminek segítségével a komplett Fidesz-delegációt ki lehetne tessékelni a néppárti frakcióból. Trócsányi az Európai Unió Bíróságáig is hajlandó lenne elmenni. Trócsányi úgy véli: az új módosítás bevezetése „nem tartaná tiszteletben a jogállamiságot”, és azt csak a Fidesz megbüntetésére találták ki. 

A 24.hu beszámolója szerint a Politico reggeli hírlevele azt írja, nemrég találkoztak a Néppárt európai parlamenti képviselői, hogy a tervezett szabályváltozásokról tárgyaljanak. A változások lényege az lenne, hogy ezentúl ne csak képviselőként lehessen szavazni arról, hogy valakit kizárjanak a pártcsaládból, hanem egy teljes nemzeti delegációról is, ami megkönnyítené a Fidesz kizárását.

A Politico szerint a találkozón a Fidesz feltekerte az iróniamétert, ugyanis

Trócsányi László EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter és biztosjelölt azzal fenyegette meg a Néppárt képviselőcsoportját, hogy beperelik őket az Európai Bíróságon.

Trócsányi szerint a képviselőcsoport nem tartaná tiszteletben a jogállamiságot, ha lehetővé tenné, hogy megbüntessék a Fideszt.

Pénteken újabb találkozót hívott össze Manfred Weber frakcióvezető, mert a legutóbbin több képviselő is új javaslatokat nyújtott be a szabályok megváltoztatására.

Az Azonnali.hu emlékeztet, hiába függesztették fel már 2019 márciusában a Fidesz tagságát az Európai Néppártban – és csak a Fideszét, a KDNP-ét nem –, még mindig nem tudott dönteni arról a pártcsalád, hogy kizárják-e a nagyobb magyar kormánypártot, amiért a pártcsalád elveit hátrahagyva többek között az Európai Bizottság korábbi néppárti elnöke, Jean-Claude Juncker ellen vezettek lejáratókampányt Magyarországon. Az azóta eltelt majdnem két évben a Néppárt még mindig nem tudott dönteni az ügyről. A lap hozzáteszi,

éles vita alakult ki a frakcióban azon belső szabály módosításáról, ami lehetővé tenné a Fidesz könnyebb kizárását az EP-frakcióból.

Forrás: 24.hu, Azonnali.hu

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
NKF
Az EP a korrupció meleg ágya!Manfred Weber meg politikus mind a többi szarházi,ennyi.
Csak gondoljatok vissza az elmúlt 30 évre,hogy mennyit hazudtak nekünk?
csak úgy....
@NKF: értem! szerinted is mindíg a másik hibás,világért sem a ti kutyátok kölke..
verőce21
A ballipsik, akik minden bajukért másokat hibáztatnak, ilyen nyavalygásokat szoktam hallani:
"A NER a demokrácia elleni állami bűncselekmények minden tulajdonságával rendelkezik; a politikai korrupcióval, a demokratikus intézmények és eljárásmódok (választás, sajtó, oktatás, tudomány stb.) bomlasztásával és manipulálásával, a visszájára fordított morállal, a vallásos nacionalizmussal és a delegált erőszakkal. Joggal nevezhető tehát a Nemzeti Elnyomás Rendszerének." - Hát nem röhejesek? Azzal vádolni másokat, amit ök maguk elkövettek, hatalmon?
csak úgy....
@verőce21: a buksid orbán seggében,se nem látsz se nem hallasz,szarult állapotodban még a gondolkodás is lehetetlen!
verőce21
Milyen mély magyargyűlölet, beteg lélek, szaremberség kell hozzá, hogy ilyeneket firkálj! - @csak úgy...:
csak úgy....
@verőce21: "magyargyűlölet, beteg lélek, szaremberség"- inkább orbáni vonások,persze a seggéböl ezt te nem veszed észre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.