Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli rádióinterjúban azt mondta, a következő napok adatai alapján dől el, hogy szükség van-e újabb szigorításokra, de annak irányáról nem beszélt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a teljes digitális oktatás elrendelését kérte a kormánytól. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben figyelmezteti Orbán Viktort, hogy már most komoly veszélyhelyzet alakult ki az iskolákban, óvodákban, a pedagógiai szakszolgálatoknál, a kollégiumokban, a szakképző és azokat támogató intézményekben is.

Ráadásul a helyzet még rosszabb is lesz, hiszen maga a kormányfő beszélt arról, hogy az

egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk.

A PDSZ szerint az intézmények nagy része már érintett valamilyen járványügyi intézkedésben, egyre több helyen kell részleges vagy teljes zárást elrendelni, egyre többen betegek, kerülnek kórházba, nemcsak a dolgozók egészsége van fokozott veszélyben, hanem a rájuk bízott gyerekek, hozzátartozóik sincsenek biztonságban.

Az elöregedett pedagógustársadalom átlagéletkora 54 év, sok a krónikus beteg. Az oktatási intézmények dolgozói nincsenek kiemelt helyen az oltási programban. Beoltásuk nem is történt meg, még a bentlakásos intézményekben, gyermekotthonokban sem. A harmadik hullámban egyre többen betegek (gyerekek, dolgozók), mégis – a középiskolákon kívül – nyitva vannak a közoktatási intézmények.

A PDSZ Országos Választmánya arra kéri a kormányfőt,

„ebben a történelmi helyzetben tegye most félre politikai megfontolásait”, higgadtan fontolja meg javaslatait, honfitársaink védelme érdekében rendelje el a digitális munkavégzést valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén!

Ez nem csak a járvány visszahúzódásához járulna hozzá: ha a zárás után beoltanák az ágazatban dolgozókat, szigorú járványügyi protokollok mellett újra nyithatnának az általános és középiskolák.

Kérjük, nyújtsanak végre támogatást a gyermekükkel otthon maradó szülőknek, és a munkáltatóknak az álláshelyek és jövedelmek védelme érdekében! Erre az EU biztosított forrást.

Arra kérik a kormányfőt, vegye figyelembe, hogy a random iskolabezárás nehezebb helyzetbe hozza a szülőket, mintha szervezetten áll át az intézmény a digitális munkarendre, mert akkor a család felkészülhet arra, hogy a szülők is megszervezhessék a család életét és a gyermek felügyeletét. A szakszervezet arra kéri, Orbán Vikort,

legyen határozott, és hozza meg ezt a népszerűtlen döntést! Ezek történelmi idők – és történelmi jelentőségű döntések állnak Ön előtt. Ne hagyjon cserben bennünket és a társadalmat: állítsuk meg a harmadik hullám rohamos terjedését!

Forrás: 24.hu

Címlapkép: Pixabay CCO

Nagyvilág - 2021. April 17., 21:10
Csehország kiutasított 18 orosz diplomatát
Itthon - 2021. April 17., 20:00
Orbán Viktor nagy bejelentést tett

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Nem ismeritek az észjárását. Azt kell kérni tőle kategórikusan, hogy semmilyen körülmények között se zárja be az iskolákat. Jövő héten már mind zárva lesz.
Gazella
Felesleges bezárni a sulikat... a ''virus'' akkor is megtalálja az áldozatait.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2021. April 17., 20:27
Ma sem lett bajnok a Fradi
Nagyvilág - 2021. April 17., 17:54
Eltemették Fülöp herceget – videók