A rendőrség még csütörtökön őrizetbe vette Ó. Bencét, aki azért vágta meg egy nő arcát a 151-es buszon, mert az SZFE-maszkot viselt.

A mentők kórházba vitték a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény felderítésére nyomozócsoportot hozott létre, és az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indított.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit pár órán belül azonosították, Ó. Bence ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A budapesti nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztállyal közösen nyolc órán belül elfogták a 37 éves férfit. A BRFK Nyomozó Főosztály nyomozói Ó. Bencét közösség tagja elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A férfi a kihallgatásán részben beismerő vallomást tett, tettét azzal indokolta, hogy a nő olyan jelképet ábrázoló maszkot viselt, amellyel nem szimpatizál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.