Orbán már akkor próbált orosz és kínai vakcinákhoz jutni, amikor még nem lehetett tudni, hogy a nyugati oltóanyagok szállítása akadozni fog, tehát hónapokkal ezelőtt. Nyilván az volt a célja, hogy beelőzze az Európai Uniót, mert ha csak néhány hetet, vagy 1-2 hónapot nyer az átoltottság elérésével, az választási győzelmet jelenthet. A szavazók egyik felét megtarthatja, a másik fele pedig elbizonytalanodik. Azt ugyanis kevesen érzik, hogy ebben a vakcinaharcban mi a lényeg. A függetlenség. Az európai, az amerikai gyógyszerhatóság nincs a kormány kezében, azt engedélyezi, amit szakmailag jónak lát. Kínában, Oroszországban és itt nem egészen így van. Az ellenzék ezt a függetlenséget hangsúlyozza, amiben Bauer Tamás szerint igaza is van, de ha nem üt be valami súlyos probléma, nem lesz tömegeket érintő mellékhatása a kínai és orosz vakcinának, akkor ezt a csatát is Orbán nyeri meg. Persze a miniszterelnök számításait keresztül húzhatja egy erős harmadik járványhullám.

Forrás: klubradio.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Hülyeség! Orbán nem tud olyat tenni, ami a birkáknak ne tetszene, ami pedig a ruszki ls a kínai vakcinát illeti azon milliárdokat kaszálnak! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
Szerintem ezt a "vakcinacsatát" is Orbán nyeri meg... Az ellenzék pedig bizakodhat, hogy "valami" közbejön!
Mondanám, hogy... Háááááá…Háááááááááááá…Hááá…!
verőce21
@Szeparepa2: A saját szerencsétlenségedet ne rajtam kérd számon... Embereld meg magadat, és talán a szerencse is megsegít!
Mert szerencséje is csak annak van, aki tud...!
verőce21
@Horizont: Azért nyer Orbán, mert nyerő típus! Viktor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.