A parlamenti képviselő nagyon kiakadt a miniszterelnök legutóbbi intézkedésén, illetve annak elmulasztása miatt.

Szabó Tímea: Orbán ezt nem ússza meg. Emberek életét dobja oda a politikai játszmái miatt

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor azonnal adjon számot arról, hogy miért nem vette meg az Unió által Magyarország számára félretett 1,8 millió Moderna vakcinát! Orbán elárulta a magyar embereket és súlyosan veszélyezteti milliók egészségét és életét!

- írta vasárnap délelőtt a Facebookon Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője.

Szabó emlékeztetett arra, hogy Orbán elmondta: a Moderna 5 ezer forinttal drágább volt, mint a Pfizer, ezért inkább nem vásárolta meg, holott korábban azt nyilatkozta, hogy a pénz nem számít.

Ráadásul tudjuk, hogy az orosz és a kínai vakcinák jóval drágábbak, mint a Pfizer, vagy a Moderna, csak az uniós oltóanyag beszerzésből gondolom, kevesebbet lehet a Fidesz sleppnek lopni. És persze lehetett megint hazudozni az Unióról, ahonnan "nem küldtek vakcinát".

A képviselő szerint egészen döbbenetes, hogy Orbán ilyen nyíltan odadobja emberek egészségét és életét a saját politikai és gazdasági játszmái miatt. Érdekes, amikor Semjénnek kell kifizetni 64 milliárdos vadászkiállítást, 157 milliárdért kézilabda EB-t kell rendezni vagy 320 milliárdért harcászati járműveket beszerezni, akkor nem gond a pénz.

Amikor Tiborcz István, Mészáros Lőrinc vagy Szíjj László százmilliádokat lopnak el a mi pénzünkből, akkor nem gond a pénz.

Amikor 18 ezer lélegeztetőt vett Szijjártó csilliárdokért, amiból 16 ezer még mindig raktáron áll, akkor nem volt gond a pénz!

Aljas és életveszélyes hazárdjátékot űz Orbán! Számoljon el azonnal ezzel a döntésével az emberek előtt! Nagyon nagyot fognak bukni, miniszterelnök úr! Erről az emberek súlyos ítéletet fognak mondani '22 áprilisában. Ezt nem ússza meg

- írja a képviselő.

Orbán Viktor azonnal adjon számot arról, hogy miért nem vette meg az Unió által Magyarország számára félretett 1,8...

Közzétette: Szabó Tímea – 2021. február 28., vasárnap

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Két bátor igazmondó szarvisszagyűrő van csak az ellenzéknél, - na jó Hadházy is, 80%,- Szabó Tímea és Jakab P.
A legtökösebb azonban Tímea.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
NKF
Ki van vagy teli van a tököm ezekkel a facefuck -os picsákkal!
Lepényleső
Bárki ismer egy példát amit meg nem úszott volna,hiszen törvényt alkot egy percről a másikra,
ha volnának köztörvényes bűnei,azokból is erény lenne egy pillanatra,- mielőtt bárki vádolhatna?
ómió
Miért nem vette meg? A "gyengébb" efftársak kedvéért: mert most kellene, nem jövőre!
tudode
Stop!
.
A felcsúti nemzetvezetőtől csak akkor szabadul meg az ország ha rossz időben rossz helyen lesz, mert a hokizsebébe gyömöszölte az állam szinte minden ágát, bogág úgy, hogy már csak a WC-s nénik centralizációja hiánycikk!
Béla333
A Momentum programjávak maximálisan egyetértek: dutyiba az összes tolvaj, aljas politikussal!
sgl
"Szabó Tímea: Orbán ezt nem ússza meg. Emberek életét dobja oda a politikai játszmái miatt"
...
Ma 130 halottal nőtt a Ocsmány Vigyor bűnlajstroma.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.