Magyardombegyházon már kissé fellélegezhettek a lakók, március végén kapják meg a vakcina második adagját.

A Blikk cikke szerint a Békés megyei Magyardombegyházán már minden helyi, aki regisztrált, megkapta a koronavírus elleni vakcina első adagját. 

Van egy település Magyarországon, ahol már mindenki megkapta az oltás első adagját

Fotó, címlapkép: Illusztráció/pixabay.com CCO

A lap ezen apropóból ellátogatott a településre, ahol azt figyelték meg, hogy sokkal felszabadultabbak az emberek (más településeken látottakhoz képest), és a maszkhasználatot sem erőltetik, sőt, már átjárnak egymáshoz – persze azért vigyázva. 

Dinyés Ildikó polgármester a Blikknek elmondta, életvitelszerűen 120-an élnek a faluban, átlagosan 50-55 év körüliek. 

Senki sem fertőződött meg, nagyon fegyelmezett a lakosság, hiszen tudjuk, ha egy ember elkapja, a betegség végigmegy az egész falun. Március végére a második adagot is megkapják a regisztráltak, viccelődtem is, hogy zárt körű bulit csapunk utána

- tette hozzá a polgármester.

Kisebb összejöveteleket már most is terveznek, az egyik falubeli, Túri Ferenc a lapnak elárulta, új bográcsot is vett már, ő szokott főzni ugyanis a baráti társaságára. 

(...) Bár a második oltást még nem kaptuk meg, már most könnyedebb az életünk. A szomszédokkal félelem nélkül ülünk össze egy-egy csésze kávéra

- magyarázta a férfi.

Szilasi Anikó – ugyancsak helybeli – a következőket mondta el a lap munkatársainak:

Fellélegzett egy kicsit a falu. Én múlt héten kaptam meg az oltást. Óvónőként dolgozom, így eddig nagyon tartottam a fertőzéstől.

A cikk szerint a legfiatalabb a faluban, aki megkapta az oltást, 19 éves.

Forrás: Blikk

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ila51
Isszák a jó kecsketejet , meg amúgy arra a madár sem jár ...
ómió
Oda el se hallik a "haladó efftársi szó"!? Jó nekik!
Eladott Ország
A többiek Magyardombalján' laknak és epekedve várják a keleti vakcinákat, ahogy az uraság méltóztatni akarja.
Lepényleső
Na ugye,van a kis faluknak értelme,- túlélők lesznek belőle? ( Arányaiban,ha egységes az elosztás,ez hogyan lehet?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.