A parancsnoki vizsgálat szerint az elkövetővel szemben alkalmazott testi kényszer és a fegyverhasználat jogszerű, szakszerű és arányos volt.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatott eljárást – olvasható az ügyészség honlapján.

Jogosan lőtt rá tizenegyszer a rendőrnő a társát megkéselő drogos támadóra

Illusztráció: 123rf.com

A megállapított tényállás szerint 2020. december 24-én 06 óra körül, az egyszerre több bódító szer hatása alatt álló férfi – ismeretlen okból – megjelent az újpesti társasház lépcsőházában, ahol több emeleten is artikulálatlanul hangoskodott, és a lépcsőkorlátot, valamint a bejárati ajtókat ütötte és nagy erővel rugdosta.

A helyszínre érkező járőrök a zavartan viselkedő, náluk megközelítőleg 20 centiméterrel magasabb és 25-30 kilogrammal nehezebb férfit – mivel felszólításaiknak nem tett eleget – meg akarták bilincselni, azonban az elkövető eközben váratlanul rájuk támadt.

A férfi ellökte a rendőröket és hirtelen egy 15 cm pengehosszúságú bajonettszerű kést vett elő a ruházatából és – azért, hogy megölje – azzal többször megszúrta a térdelő helyzetben lévő rendőr fejét, vállát, hasát és mellkasát.

Ekkor a járőrtárs rendőrnő elővette a szolgálati maroklőfegyverét és a további támadás megakadályozása végett több lövést adott le először az elkövető végtagjai irányába, majd a testére.

A férfi ezután azért, hogy őt is megölje, a hátráló rendőrnő felé indult, a falnak lökte és nyakon akarta szúrni.

A rendőrnő összesen tizenegy lövést adott le – kilenc lőtt sérülést okozva –, melyek közül csak az utolsó kettő, az elkövető mellkasa irányába leadottak hárították el a támadást.

A rendőrség által lefolytatott parancsnoki kivizsgálás szerint az elkövetővel szemben alkalmazott testi kényszer és a fegyverhasználat jogszerű, szakszerű és arányos volt.

A nyomozás ezen túl az is megállapította, hogy a rendőrök végig, az első támadást követő intézkedés során jogos védelmi helyzetben voltak, a saját, illetve a társuk életét mentették, erre tekintettel felelősségük az ügyben kizárható.

Amennyiben az elkövető életben marad, büntetőjogi felelősség terhelte volna amiatt, hogy a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket meg akarta ölni, büntethetősége az elkövetést követően azonnal bekövetkezett halála miatt azonban megszűnt.

Forrás: Ügyészség

Címlapkép: police.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ROTH MANÓ
@Pálinkás Pál: Az én családomban egészséges emberek élnek - mind mentálisan, mind szervileg! Nem kerülünk ilyen helyzetbe!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kapanyél
Ha más döntést hoztak vóna, ép elméjű fakabát mind lészerel! Szakszerű intézködés, helyös vizsgálati eredmény! Tudomásul köll vönni, hogy a drogos mőg részög nem érez szinte sémmit, hiába lüvöldözik a lábát! Mellkas szívtájék, nyak, fej! Akkor majd mögáll!
Málna
Még jó hogy jogszerű volt...Csak bátran, máskor is...
simmering73
Persze, hogy jogszerű. De hogy tizegyszer? Ezt kétlem. A lábát kellett volna ellőni, ezt tanítják nekik. Bepánikolt. Gyakorlatilag szitává lőtte, mint Mormogit. Félő, hogy hasonló krízishelyzetben újra megteszi. Ettől függetlenül, egy percig nem sajnálom az illetőt.
Yeromos
Azt, hogy lelötte a támadót teljesen jogosnak tartom, de az, hogy tizenegyszer lőtt, (vajon abból hányszor talált), az minden képpen hiba. Ha jól tudom többször a mögötte lévő ajtót találta el, ami mögött laktak.
madlaci66
@Yeromos: Le van írva. kilencszer találta el,amelyből kettő irányult a mellkasra. Azért tegyük hozzá, hogy itt valószínűleg nem egyhelyben állva adta le a lövéseket, mint a lőtéren.
Csizmás Kond
Parancsba kell adni...az ilyen agyament fószernál csak a halálos lövést okozó találat az ingyenes, a többit fizesse meg a söndör.
NKF
Na,most basztatják a kis rendőrcsajszit,hogy 11-szer és ha 12-szer akkor mi van?
A lényeg,hogy kinyírta a tetűt!Én több lőgyakorlatot tartanék.Egy tárat én is belenyomtam
volna simán!Utána, felszólítottam volna "állj ki vagy"és kész!Most meg a sok százeszű
ezen lovagol,hány golyót lőtt ki ?Eleget.
justhpeter
A probléma végleges elrendezést nyert, a támadó meghalt. Maradjunk ennyiben.
Pálinkás Pál
Nos...11-szer nem lehet valakire jogosan rálőni...ez tény!!!... semmi kifogásom az eset végződése miatt...de , cseppet sem biztató ha ilyen bepánikoló fegyvereseknek kell vigyázni a biztonságunkra!!! arról nem beszélve ...hogy 2 lövés még ilyen közelről sem talált...és csak a szerencsén múlt ,hogy nem okozott másban kárt!!!
ROTH MANÓ
@Pálinkás Pál: Hölgy létére dicséretes! Pszichológusok szerint a nőkre az jellemző, hogy egyszer tüzel! Jelen esetben kalkuláld bele, hogy a kollégáját megkéselte! Ilyenkor nehéz az érzelmeket visszafogni! Azonban, egy biztos: csak az ilyenek vigyázhatnak a biztonságunkra!!!
Pálinkás Pál
@ROTH MANÓ: akkor is ezt mondanád ha mondjuk a két kósza golyó közül az egyik valamelyik családtagodat teríti ki???
ROTH MANÓ
@Pálinkás Pál: Az én családomban egészséges emberek élnek - mind mentálisan, mind szervileg! Nem kerülünk ilyen helyzetbe!
Pálinkás Pál
@ROTH MANÓ: látod mekkora tévedésben vagy...az az eltévedt két golyó átment egy lakásajtón,állítólag...és ha valakid éppen az ajtó mögött áll, indulni készül valahová???
Pálinkás Pál
@Pegero: nem akarlak elkeseríteni, de az első golyót mindig meg lehet állapítani...azt hogy melyik volt a 3 . vagy az 5. , azt nem ...de az elsőt mindig!!!
1984
Biztos, hogy rosszul felmérve és szakmaiatlanul kezelték a helyzetet, hogy ilyen szinten elfajult.
EZ BIZTOS !!!

A nő civilek életét veszélyeztette, hogy össze-vissza lövöldözött.
Nulla kitüntetés az ilyennek!
Pálinkás Pál
@Pegero: olvass utána... sosem árt ha művelődsz... neked főleg nem!!!
Pálinkás Pál
@Pegero: csak az a baj ,hogy neked még az sincs...még ez a mostani, szart sem érő sem!!!...
magyar1
Mit szarakodnak már ezzel, helyesen tette, már hamarabb kellett volna lőni!
Amikor meglátták a kést nem könyörögni hanem azonnal lőni.
Pálinkás Pál
@Pegero: nem igazán érdekel a dolog...orbán rendszerben meg valós email címet..ellenzéki komment oldalon..,viccelsz?..még szerencse hogy nem hallgattatjátok el az ellenvéleményt...
1984
@Pegero: Elszemtelenedtüüüünk?...
Meg az anyád!
Mégis kinek képzeled te magad???!!!
Te vagy megtűrve, elszenvedve itt (is) az ostobaságaid miatt - vedd már észre magadat ember!
Pálinkás Pál
@Pegero: aha...akkor csak véletlen lehet hogy kritika esetén várható egy nav ellenőrzés...esetleg ügyészi szimatolás...netán a semmiért rabosítanak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.