Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság ajánlást fogalmazott meg, hogy március 1-je és 15-e között vásárlási idősávot vezessenek be a Városi Piacon.

Ez az első önkormányzat, amely vásárlási sávot vezet be a harmadik hullámban

Fotó: pixabay.com

Az ajánlás szerint ebben a két hétben, a 12 és 13 óra közötti idősávban csak a 65 év felettiek vásárolhatnának.

Ők a saját belátásuk szerint ezen kívüli időben is mehetnének a piacra, azonban a megjelölt egy órát nekik szeretnénk fenttartani – írta Facebook-bejegyzésében a székesfehérvári polgármester, akit a 24.hu idézett.

A bevételkiesés ellentételezésére a kereskedőknek 10 százalék kedvezményt biztosítanának a bérleti díjból.

Cser-Palkovics András azzal indokolja a lépést, hogy

„a járvány legnehezebb időszaka előtt áll az ország a következő két hétben, a fertőzések számának drasztikus emelkedésére számítanak a szakemberek. Ahogy eddig, így ezután is a lehető legtöbb eszközzel védeni kell a fokozottan veszélyeztetett időseket.”

Forrás: 24.hu

Címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Mi ebben a ráció? Az idősek ezen kívül is mehetnek a piacra, míg pl. ebédszünetben egy dolgozó nem. Általában úgyis ilyenkor alacsonyabb a forgalom, felesleges ez a pótcselekvés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.