A Néppárt vezetése átírta a módosítót, így már nem feles, hanem kétharmados többség fog kelleni ahhoz, hogy kizárhassák a Fideszt a frakcióból.

Úgy tűnik, megtette a hatását az a levél, amelyet Orbán Viktor írt Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének a hétvégén. A magyar miniszterelnök azzal fenyegetett, hogy a Fidesz kilép az európai parlamenti frakcióból, ha a konzervatív pártcsalád elfogadja a tervezett alapszabály-módosítást.

A 444 cikke szerint újabb fordulat állt be az uniós Néppárt vezetése és a Fidesz-frakció közötti adok-kapokban, amely két éve húzódik. Hétfőn ugyanis még sok brüsszeli képviselő úgy vélekedett, hogy a fenyegetőzésekkel Orbán Viktor kifejezetten megkönnyíti a Néppártnak, hogy véglegesen lezárják az ügyet köztük, a Manfred Weber vezette frakció most mégis gesztust gyakorolt feléjük.

Hatott az orbáni fenyegetőzés: átírta a Néppárt vezetése a módosítót – Maradhat a frakcióban a Fidesz?

Fotó, címlapkép: wikipedia CC BY-SA 3.0/Michael Lucan

Az EPP elnöksége még pénteken döntött úgy, hogy módosítja az eljárási szabályzatot, amellyel lehetővé válik a csoportos kizárás és felfüggesztés (erre eddig nem volt mód). Az, hogy ez a módosítás a Fidesz ellen jött létre, annyira egyértelmű volt, hogy Orbán Viktor vasárnap levélben jelezte, ha a Fideszt nem látják szívesen a Néppártban, akkor ők sem ragaszkodnak ahhoz, hogy a képviselőcsoport tagjai maradjanak. (Novák Katalin beszélt erről bővebben hétfőn.)

A cikk szerint azonban hétfő este a Néppárt vezetése átvariálta kicsit a módosítót, és bár ugyan benne maradt több olyan rész, amelyet Orbán Viktor kifogásolt, az új változat szerint kétharmados többség fog kelleni egy kizáratás eldöntésénél (a módosító első verziója szerint ehhez feles többség is elég lett volna). 

És ami a lényeg: az átvariált szöveg már nem a 26-i, azaz ha el is fogadják, akkor sem érvényes Orbán fenyegetése, és a fideszeseknek nem kell kilépniük. Vagyis úgy néz ki, hogy a fideszesek továbbra is maradnak a frakcióban, és ha lesz is belátható időn belül szavazás a kizárásukról, sokkal több szavazat kellene hozzá, mint azt az elmúlt napok tervei sugallták

- olvasható a cikkben.

Forrás: 444, Index

Címlapkép: MTI/Szecsődi Balázs

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@RonaGyuri: A makarenkói pofon sem elégséges

Orbán bunkó mentalitása és arroganciája nem ismer határokat

Most akkor mi van? - tehetnénk fel a kérdést olvasván az EPP contra Fidesz huzakodás újabb fejleményeit. Pontosabban még nem is igazán fejleményekről szólnak a dolgok, hanem inkább száj-karatéról.
Alapvetően persze a szokásos összemosás és fogalom-katyvasz. Ez utóbbi egyik csúcsa, hogy a mocsok EPP visszamenőleg akarja bántani a szegény ártatlan naiv Fideszt. Ami pedig az összemosást illeti a legszebb az az, hogy kavarják az EPP tagságot és az EPP frakcióját az EP-ben.
Na és persze itten vagyon a legfőbb NER-trükk is. Bevetik a rájuk jellemző szöveg-értési és szövegértelmezési szabadosságukat (nehéz eldönteni, hogy mennyire értelmi fogyatékosság és mennyire aljasság) is. Amit még sikeresen vegyítenek az MTI szokásos nyelvi leleményességével, ami esetünkben még a szokásosnál is pikánsabb. Hiszen nem csak az angol nyelvet ismerőknek tűnhet fel a manipuláció, hiszen a vonatkozó dokumentumok hiteles és hivatalos fordítása, pontosabban magyar nyelvű leirata (ami az esetek – legalább is a kényesebb részeknél köszönő viszonyban sincs a fityesznyik olvasattal) is elérhető!!! =))
verőce21
Mit lehet várni egy náci utódtól? Nem úgy van ám Weber ahogy te elképzeled.
Nem vagyunk a csicskásaid.
Klubtag
@Klubtag: tegnap 11:55 - tévedtem és ennek fenemód örülök...várom az újabb fejleményeket...
teuton57
@verőce21: Csicskaja te csak Orbancodnak vagy, melle meg hülye birka. Ornbancod kibaszta a Neppart, mint a macskat szarni, eleg volt a mocskolodasabol es a vetoval valo fenyegetöteseböl.
verőce21
@teuton57: Te nagyon hülye, a Miniszterelnökök tanácsából hogy tudta volna kirúgni...
Tanuld meg a fogalmakat, migránsok csicskája... ! Te vagy a néger szolga, a muszlimoknál?
Nessy
Kár volt a papírért, amire kinyomtatták a "változtatást". A végeredmény nem változott!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok