Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és a magyar rendőrség is vizsgálódik Keszthelyen három uniós beruházás ügyében, miután a helyi ellenzék mellett immár a város kormánypárti vezetése is feljelentést tett az előző, szintén kormánypárti vezetés idején kötött szerződések ügyében.

A 24.hu írta meg, hogy OLAF-vizsgálat is folyik keszthelyi uniós beruházások miatt:

a korábbi fideszes vezetés a városi beruházások nagy részét egyetlen cégre bízta, de a kivitelező gyakorlatilag nem haladt semmit.

Ezért már nemcsak a helyi ellenzék, de a mostani kormánypárti polgármester is feljelentést tett az ügyben. A lap szerit összesen másfél milliárd uniós pénzből, plusz némi önkormányzati forrásból kellene újjáépülnie

a helyi óvodának, a városi strandnak és a Reischl sörháznak is.

Mindhárom beruházást egy budapesti székhelyű cég, az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte meg, mert ők adták a legolcsóbb ajánlatokat.

A felújítások azonban alig haladnak. Az óvodánál például már a határidő is lejárt, úgyhogy a helyi ellenzék, a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) elnöke, Dr. Weller-Jakus Tamás bejelentést tett a közbeszerzési hatóságnál, Molnár Tibor képviselő pedig az OLAF-nál, amely mindhárom projektet vizsgálja.

Ezután az új, szintén fideszes városvezetés is feljelentést tett, ennek alapján a magyar rendőrség is nyomoz a sörház és az óvoda felújítása ügyében.

A feljelentés szerint a vállalkozónak kifizetett díjjal kapcsolatban felmerült a gyanúja annak, hogy valótlan tartalmú dokumentumokat nyújtottak be az elszámolás során.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: Screenshot/YouTube/Keszthelyi Televízió

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.