Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg, és kerülnek kórházba.

Megszólalt Szlávik János a növekvő esetszámokról: "Elképzelhető, hogy szigorítani kell az intézkedéseket"

Fotó: MTI /Kovács Attila

A főorvos kedden az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy az intézkedéseken kívül egyelőre csak a védőoltással lehet védekezni a járvány ellen, ezért fontos, hogy minél többen minél hamarabb megkapják az első oltást.

Mivel még nem áll rendelkezésre elég oltóanyag, több országban is elkezdték kitolni az első és a második oltás közötti időt az adott vakcina alkalmazási útmutatójában leírt maximális időig, így több ember kaphatja meg az első adagot, amely már ad valamennyi védettséget

- mondta. Véleménye szerint ez helyes módszer, amíg nincs elég vakcina.

Szlávik János beszélt arról is: egyes országokban azzal is kísérleteznek, hogy a második oltáskor nem ugyanazzal a vakcinával oltanak, mint az első alkalommal, ezzel próbálva magasabb hatékonyságot elérni.

Ezek még csak kísérletek, amelyeknek nem ismertek az eredményei, ezért egyelőre ragaszkodni kell ahhoz, hogy mindkét oltás ugyanazzal a vakcinával történjen – érvelt a főorvos.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Kovács Attila

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
ezt a buzi patkányt végképp eltiltani,és hosszú évekre sittre vágni...ez ritka kártékony állat, asszisztál a disznó ember kísérleteihez!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok