A Szent Imre Kórházban dolgozók 90 százaléka aláírta az új jogviszonyról szóló szerződést. Az intézmény főigazgatója, miniszterelnöki főtanácsadó az Origóval kedden közölte azt is, hogy olyan feltételeket alakítottak ki, hogy a dolgozóknak megéri maradni, illetve úgy módosították a pótlékok rendszerét, hogy senkinek ne csökkenjen a keresete. A szakember szerint az új jogviszony miatt kizárólag az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon került sor nagyobb arányú pályaelhagyásra. Az ott dolgozó 28 orvos közül 4 orvos és két rezidens távozik. Az ápolási területen 54-en dolgoznak, közülük 17-en döntöttek a távozás mellett.

Hétfőn írtunk róla, hogy a Szent Imre Kórház 14 dolgozója bejelentette, hogy távozik az intézményből, és nem írják alá az új jogviszony szerinti szerződésüket, erre reagált most a kórház főigazgatója.

"A dolgozók 90 százaléka meg visszakapcsolta a villanyt" – Így reagált a Szent Imre Kórház főigazgatója arra, hogy 14 dolgozó bejelentette: "mi lekapcsoltuk a villanyt"

Fotó (illusztráció): Pixabay

Hétfőn a kórház egyik osztályának távozó dolgozói Facebook-posztban azt írták, hogy „lekapcsolták a villanyt”, vagyis távoznak az intézményből, és nem írják alá az új szerződésüket, amelynek szignózási határideje március elseje volt.

Erre reagált most az Origónak az intézmény főigazgatója. Bedros J. Róbert többek között azt mondta, hogy

a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház munkatársainak már 90 százaléka „visszakapcsolta" a villanyt.

Ugyanis az orvosok és a szakdolgozók 90 százaléka tovább dolgozik. Tömeges felmondásra nem került sor, hiszen az itt dolgozó kollégák számára olyan feltételeket alakítottunk ki, amelyek miatt megéri maradni a Szent Imre Kórházban – tette hozzá.

Közölte azt is, hogy

az előírásoknak megfelelően úgy módosítottuk a munkahelyi pótlékok rendszerét, hogy senkinek ne csökkenjen a keresete.

"Több lehet, de kevesebb semmiképpen! Tény, hogy más egészségügyi intézményekhez hasonlóan, a Szent Imre Kórházban is szinte csak a legjobban leterhelt ellátási területen jelentkeztek problémák. Az új jogviszony kapcsán kizárólag az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon került sor nagyobb arányú pályaelhagyásra. Az ott dolgozó 28 orvos közül 4 orvos és két rezidens távozik. Ami az ápolási területet illeti, az ott dolgozó 54 kolléga közül 17-en döntöttek a távozás mellett. A szerződések aláírása előtti időszakban folyamatosan egyeztettünk a kollégákkal és olyan megegyezést sikerült elérnünk, amely mindkét fél számára egyértelműen előnyös" – mondta a főigazgató.

Az intézmény főigazgatója, miniszterelnöki főtanácsadó

köszönetet mondott munkatársainak, hogy az ország számíthat rájuk és elhivatott munkájukkal sok életet tudnak megmenteni.

Az Origonak hozzátette:

Azok a kollégák, akik a járvány első két hullámában hősiesen küzdöttek az emberéletekért, továbbra is harcolnak, hiszen tisztában vannak a helyzet komolyságával és az egészségügyi dolgozók felelősségével. Tudják, hogy nincsenek egyedül ebben a küzdelemben, mert számukra minden szükséges eszköz és védőfelszerelés biztosított

A COVID-fertőzöttek száma a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban is emelkedik, de az első két hullámban tapasztaltakhoz képest egyelőre nem érzékeltek változást sem a betegség korcsoport-összetételét, sem pedig lefolyását illetően.

Forrás: Origo, Index

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Bedros J. Róbert számára már nincs lejjebb. Minősíthetetlen aljasság amit bemutatott.
Yeromos
Ez is az orbán rezsim jól átgondolt intézkedése a COVID járvány közepén mikor amúgy is kevés az EÜ dolgozó, törvény módosításokkal még a meglévő dolgozók közül is elüldöz jelentős mennyiségüt. A betegek meg dögöljenek meg.
300 forintos vizit díjért meg népszavazás.
verőce21
Legalább nem rontják a munkamorált, akik távoztak!
Az eü. után elkötelezettek és elszántak maradtak, meg is fogják kapni a nettó 4-500K fizetésüket.

Lehet hazajönni Angliából magyar ápolók/ápolónők...
TollerBela
Várd ki a végét, rusnya szolga ! Neked az álláshalmozás eddig is bejött, kormánybiztos is vagy ...azt hiszed ez mindig így lesz, mi ? Tán nem látod, hogy igazuk van az elégedetleneknek ? Dehogy nem ! Csak ugye, a mimikri, a fazék mellettiség langyos, nedves érzése semmivel sem pótolható ...És hát a szolgálati viszony nálad nem újdonság (de qazért tudd, hogy ez már másfajta szolgálat ám) ...
balos
@verőce21: Nedves geci!Tudod amikor véded a védhetetlent,csak arra tudok gondolni,hogy neked tettszik a hitleráj,amit a nemzeth turul szarjai össze basztak!Lógj te is a jóska mellett az ereszen!
Nessy
Ehhez képest a szubintenzív betegek ellátását szétosztják négy fővárosi kórház között. Nem ártana ha a direktoroknak legalább halvány fogalmuk lenne a betegellátásról! A főfő kórházigazgatóról nem is szólva!
Eladott Ország
"A dolgozók 90 százaléka meg visszakapcsolta a villanyt." Igen 40 W-os izzólámpára, LED világítás helyett.
verőce21
@balos: (11:38) Elég az, ha te lógsz a szeren...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.